Zolnay János

  • Zolnay János

Zolnay János cikkei

Az emberek igazságérzete

  • Zolnay János
Vajon a tíz éve regnáló Fidesz-kormány népszerűsége azért töretlen, mert alapvetően azt teszi, amire a többségtől megrendelést kapott? A kormányfő ebben bízik, és persze politikai riválisainak tehetetlen gyávaságában. Mindenesetre hosszú évek imbolygó célkeresése után a kormányzati kommunikáció most ismét középre céloz. A racionális választási magatartással kapcsolatos elméletek által oly sokszor hivatkozott mediánszavazó a címzettje az aktuálisan tervezett „nemzeti konzultációnak”.

Lendül az inga?

  • Zolnay János
Vajon az önkormányzati választások után elkezdett lassan visszafelé lendülni az inga, vagy pedig a lehetetlent kísérti néhány vakmerő ellenzéki polgármester, amikor a megmaradt önkormányzati kompetenciák keretein belül szolidáris és emberséges társadalompolitikát ígér?

„Az életet notóriusan szépnek találtam”

  • Zolnay János
A rendszerváltás hajnalán a szamizdat Beszélő első nagyszabású nyilvános estjén a Jurta Színházban, az Amerikából éppen csak hazaérkezett Konrád György kérdéssel fejezte be beszédét. „Hogy kell-e még szamizdat? Muzeális emlék lett, mert mindent ki lehet nyomtatni?” Válaszként pedig a korszak egyik legfontosabb mondatát fogalmazta meg: „Bizonyára, de azért maradjon tartalékban egy-két nyomdagép.” A még mindig illegálisan nyomtatott lap színpadon ülő szerkesztői és a sok száz fős közönség hihetetlenül feldobott, euforikus hangulatban hallgatta a szónokokat 1988 decemberében, mindenekelőtt a jetlag miatt kialvatlan Konrádot, aki élete egyik legjobb és legszellemesebb beszédét mondta el.

A Fidesz etnikai pecsétje

  • Zolnay János
Járóka Lívia sokkal inkább elszámoltatható, mint a rezsim hazai mamelukjai. Romaként pedig az is nyilvánvaló, hogy milyen társadalompolitikát fedez, illetve képvisel.

Indulj, munkaverseny! - A "segélyek" elleni demagógiáról

  • Zolnay János
Sercegő régi hanglemezről szólnak az "ingyenélő" segélyezettek munkára fogását követelő polgármesteri engedetlenségi mozgalom érvei. A munkára kötelezés nem új módszer, legfeljebb azt tekinthetjük újdonságnak, hogy az elmúlt hetekben a települési önkormányzatok kezdték öntevékeny módon átírni a hatályos törvényeket. A kötelezettek a rendszeres szociális segélyben részesülő aktív korú tartós munkanélküliek lennének, akik már túl vannak az álláskeresési (magyarul munkanélküli-)járadék időszakán, de munkájuk még mindig nincs, és idővel egyre csökken az esélyük arra, hogy valaha munkát találjanak.

Kövess minket: