A köztévé többször elmarasztalt volt műsorvezője lesz a Fidesz-frakció szóvivője
Németh Balázs mindig is híres volt arról, hogy minősítő kommentárokkal vezette fel az M1 híradó híreit.
Németh Balázs mindig is híres volt arról, hogy minősítő kommentárokkal vezette fel az M1 híradó híreit.
A pártelnök nem tartja kiemelt témának a budapesti melegfelvonulást, de az EP-választás előtt a Narancsnak röviden beszélt már róla.
A kivételes eljárást a Fidesz és a KDNP mellett a Jobbik és a Mi Hazánk is támogatta.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő nem véletlenül retteg a „hatvanpusztai pánikszobában”.
Szerinte még az is lehet, hogy a rendezvény nagyobb lesz, mint valaha.
A legalacsonyabb büntetés mértéke 6500 forint lehet.
Egyetlen politikus részéről sem megengedhetőek az ilyen megnyilvánulások.
Már meg is van a magyarázat arra, hogy valójában miért nem emberek tömegeinek dehumanizálása történt az „ünnepi beszédben”.
A képviselő levezeti, hogy akár erőszakos cselekmények is történhetnek a közeljövőben, ezért meg kell tanulnunk ellenállni.
Vasárnap hajnalban megjelent a rendezvény megtiltásáról szóló törvényjavaslat.
"Ez senkinek, így a kormányfőnek sem megengedett", reagált a szervezet Orbán kijelentésére.
A Nemzet Hangja valójában csak egy kérdőív, amelyet április 11-ig online és személyesen is ki lehet majd tölteni.