Kivételes eljárásban tárgyalják a Pride-ot ellehetetlenítő javaslatot, már kedden szavaznak róla

  • narancs.hu
  • 2025. március 17.

Belpol

A kivételes eljárást a Fidesz és a KDNP mellett a Jobbik és a Mi Hazánk is támogatta.  

132 igen szavazattal, 37 nem szavazat mellett elfogadta hétfőn az Országgyűlés, hogy a vasárnap hajnalban benyújtott, a Pride ellehetetlenítését célzó törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalják. 

Mint arról beszámoltunk, a hétfő reggel benyújtott törvényjavaslat A gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvénynek a gyermekek védelmével összefüggő, valamint az ehhez kapcsolódó törvények módosításáról címet viseli, eszerint a gyülekezési jogról szóló törvény azzal egészülne ki, hogy tilos az olyan gyűlés megtartása, amely a gyermekek védelméről szóló törvényben meghatározott tilalmat sért – ez a tilalom vonatkozik a homoszexualitást népszerűsítésére és megjelenítésére. A javaslatban szerepel az is, hogy a szervezők és a résztvevők ilyen esetben szabálysértést követnek el, ezért mebírságolhatók, és beazonosításukhoz az arcfelismerő rendszert is igénybe lehet venni. 

A fideszes és KDNP-s képviselők (Selmeczi Gabriella, Juhász Hajnalka, Vejkey Imre, Dunai Mónika, Hegedűs Barbara, Hollik István) által beadott javaslat kivételes eljárásban való tárgyalását az egyik benyújtó, a fideszes Hegedűs Barbara kérte azzal, hogy a döntés után csak 3 órán át legyen lehetőség hozzá módosító indítványokat beadni, a javaslat vitájára és zárószavazására pedig már másnap, kedden sor kerüljön. 

A kivételes eljárásról a parlamentben kora délután döntöttek: a Fidesz, a KDNP, a Mi Hazánk képviselői, a volt jobbikos, már független Balassa Péter és a német nemzetiségi képviselő, Ritter Imre is megszavazta azt, így jött össze a 132 igen. A javaslat ellen 37-en szavaztak, a DK-sok, az MSZP-sek, a Momentum és a Párbeszéd képviselői, valamit a volt (mostanra feloszlott) LMP-frakció. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.