Ferenc pápa jelen lesz a vasárnapi Urbi et Orbi áldáson

  • narancs.hu
  • 2025. április 19.

Lélek

A még mindig lábadozó katolikus egyházfő beszédét más fogja felolvasni.

Ferenc pápa húsvét vasárnap jelen kíván lenni a Szent Péter téren az ünnepi misét követő Urbi et Orbi áldáson – közölte a szentszéki sajtóközpont. 

Vasárnap délelőtt Angelo Comastri bíboros, a Szent Péter-bazilika nyugalmazott főpapja mutatja be a Szent Péter téren az ünnepi misét. A hagyomány szerint délben a pápa a bazilika központi lodzsájáról mondja el húsvéti beszédét, amelynek állandó témája a béke, majd latinul Urbi et Orbi áldást ad.

A Vatikántól származó információk szerint a pápa beszédét más fogja felolvasni, de Ferenc pápa mondhatja el az áldás bevezető sorait – írja a Telex.

A pápa március 23-án távozott a Gemelli kórházból. A nagyhéten a bíborosi testület általa kijelölt tagjai vezették a szertartásokat. Ferenc pápa egyedül virágvasárnap jelent meg a Szent Péter téren rövid időre, valamint nagycsütörtök délután a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönt kereste fel, ahol rabokkal találkozott.

Szombat este a Szent Péter-bazilikában tartják a virrasztást Giovanni Battista Re, a bíborosi testület dékánja vezetésével. A vigília a Szent Péter-bazilika előcsarnokából indul, ahol megáldják a tüzet, majd előkészítik a húsvéti gyertyát, vagyis keresztet vésnek bele, az alfa és az ómega görög betűt és az idei évszámot. Azt követően a gyertyát meggyújtják.

Papok és hívők a bazilika főhajóján az oltárig haladnak. A hívőkkel teli Szent Péter-bazilika teljes csendben és sötétben lesz, csak a jelenlévők kezében tartott levő gyertyák világítják meg. Amikor felkapcsolják a fényeket, megszólalnak a bazilika harangjai, és "visszaindulnak" Rómából a világ templomaiba, amelyek az utóbbi három napban némák voltak. A szertartáson három felnőttet, két olaszt és egy albánt a keresztség szentségében részesítenek.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.