Bevallom, kezdetben nem különösebben keltette fel az érdeklődésemet Ciocan még tavaly ősszel magyarul is megjelent regénye, főként az idegesítően leegyszerűsítő narratíva miatt, miszerint a szerző tulajdonképpen megjósolta Ukrajna orosz lerohanását – mégpedig a 2015-ben eredetileg publikált művében. Az efféle „látnoki” történetek általában meglehetősen elnagyoltak, és a váteszi képességek hangsúlyozása könnyen elhomályosíthatja az irodalmi értékeket. Ebben az esetben például egy önállóan is érvényesülni képes regényt temetett maga alá az az értelmezési kényszer, hogy általa akarjuk megérteni az ukrajnai helyzetet. Ez azonban eleve lehetetlen vállalkozás, hiszen Ciocan – aki hazájában újságíróként, műsorvezetőként és irodalomkritikusként is ismert – fókuszában nem Ukrajna, hanem Moldova áll. És a balsorsból bizony neki is bőven kijutott.
Végül azonban leemeltem a könyvet a polcról, és két nappal később – magamat is meglepve – már azon töprengtem, miért esik ilyen méltatlanul kevés szó az És reggel jönnek az oroszokról, amit mindenkinek el kellene olvasni, aki érteni szeretné Kelet-Európa valóságát.
A regényben valójában nincs szó valódi jóslatról – ráadásul ezek az „oroszok” sem azok az oroszok. Moldova és polgárai számára ugyanis már a függetlenné válás óta nem a klasszikus értelemben vett külső orosz támadás jelenti a legnagyobb fenyegetést, hanem az országon belül, de attól elkülönülten működő, saját pénzzel és parlamenttel rendelkező, nemzetközileg el nem ismert Transznisztria, más néven a Dnyeszter Menti Köztársaság. Az emberek félelme, hogy ez a kváziállam – amely mögött komoly orosz támogatás áll – nem csupán szeparatista hadműveleteket hajt végre, hanem katonai erővel át is veszi a hatalmat Kisinyovban.
Transznisztria létezése tulajdonképpen előképe annak a szemét geopolitikai stratégiának, amelyet azóta több változatban is láttunk: az orosz és más kisebbségekre hivatkozva szeparatista, kvázi független államalakulatokat hoznak létre a posztszovjet térségben, amelyek jelenléte eleve ellehetetleníti például a NATO-csatlakozást. Egyúttal biztosítják azt is, hogy az érintett ország – legyen az Grúzia vagy Moldova – ne tudjon teljes mértékben eltávolodni Oroszországtól. Jó eséllyel Ukrajnával is hasonló célokat követtek – ennek keretében kiáltották ki orosz támogatással a donyecki és luhanszki „népköztársaságokat” –, csakhogy ott az ország és hadserege már más léptéket képviselt.
Moldovában ráadásul egy másik, Magyarországon és magyarlakta területen elég jól ismert jelenség lett az uralkodó a Szovjetunió szétesése után: a románosítás.
Az persze izgalmas kérdés, hogy Besszarábia vagy Moldova mennyire kezelhető egyáltalán önállónak, de a hivatalos narratíva szerint a moldávot eleve csak a szovjetek találták ki azért, hogy ne akarjanak túlzottan összebútorozni az ottaniak Romániával. Ha kitalálták, ha nem, azt azért sikerült elérni, hogy a nagyjából 2,5 milliós ország végletesen megosztott. Az előző választásokon, ha csak kicsivel is, de általában nyertek a nyugatos jelöltek, az ország szavazóinak viszont nagyjából fele bevallottan inkább visszatérne a titokzatos jelentésű russzkij mirhez. Hogy a román nacionalisták épp hol állnak, azt nehéz eldönteni, de az látszik, épp Romániában is az épp zajló elnökválasztási bajokat nézve, pedig ott azért kevésbé tudott fertőzni a különleges ragaszkodás a hírhedt Oroszország anyácskához.
Ezeknek az ismereteknek a birtokában még jobb a 224 oldalas És reggel jönnek az oroszok, amely alapvetően két idősíkban játszódik: az egyik a frissen függetlenné vált, rettentően szegény, épp a saját román identitását újra feltaláló Kisinyovban, a másik pedig egy 2020-as kitalált világban, ahol a már említett Dnyeszteren túliak bevonulnak Moldovába, átveszik a hatalmat, és visszacsinálják az orosz világot. A két idősíkot két dolog kapcsolja össze: a mindent átható szegénység – amely megjelenik a kényszerből korrupttá válóegyetemi dolgozók életétől kezdve az alkoholizmusba menekülő szülőkön át – és a végletes társadalmi megosztottság. Magyar olvasóként mindkét jelenség ismerős lehet, noha az orosz jelenlét kérdése Moldovában sokkal konkrétabban és élesebben van jelen. Ott az orosz katonai fenyegetés nem elvont politikai narratíva, hanem a hétköznapi gondolkodás része – emiatt a nyugati vagy orosz orientációról szóló viták is jóval nyíltabban zajlanak, mint Magyarországon. Míg nálunk csak sejtetések és retorikai utalások formájában jelenik meg a Putyin felé fordulás, addig Moldovában ennek nyílt társadalmi támogatottsága is van. A román válaszreakciók pedig sokszor legalább olyan túlzóak, mint amilyeneket Erdélyben és környékén is tapasztalhattunk.
A regény két főhőse két különböző nézőpontot képvisel. Az egyikük egy besszarábiai diák, aki abban reménykedik, hogy a brassói egyetem bölcsészkarán szerzett, hangsúlyosan román diplomája majd megnyitja előtte a lehetőségeket az elmaradott Kisinyovban. A másik egy hatvanas éveiben járó latintanár, aki nem tud elmenekülni az oroszok elől Romániába, mert lejárt az útlevele. Mindketten annak esnek áldozatául, hogy a környezetükben élők teljesen más jövőképet vallanak, és ezeket a célokat a lehető legszigorúbb eszközökkel próbálják érvényesíteni.
A történet lehetne puszta szenvedéstörténet is, ám épp itt érvényesül Ciocan egyik legnagyobb erénye: a fanyar, kelet-európai humor, amely könnyedséggel itatja át még a legnyomasztóbb helyzeteket is. Így aztán a szereplők – a magányos és kissé naiv boltos figurájától az idegesítő ügyvédig – szinte kusturicai módon kelnek életre előttünk, hogy a végén hősünk egy kafkai perben találja magát. A zárásban ott sűrűsödik a túlkompenzáló nemzeti ideológia tragédiája, a működésképtelen hivatalnoki apparátus képtelensége és minden, ami egy államot diszfunkcionálissá tehet. Iulian Ciocan könyve úgy mutatja be ezt a világot, hogy közben valóban szórakoztató és elgondolkodtató marad.
Iulian Ciocan: És reggel jönnek az oroszok. Athenaeum Kiadó, 2024, 224 oldal, 4499 forint. Fordította: Koszta Gabriella
