Nyolc településen zajlik ma időközi önkormányzati választást
Hat településen polgármestert, egy kecskeméti és egy budapesti választókerületben pedig képviselőt választanak vasárnap.
Hat településen polgármestert, egy kecskeméti és egy budapesti választókerületben pedig képviselőt választanak vasárnap.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádión beszélt erről.
Ebből mindössze 372 ember kért ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Ezt pedig csupán egy szűkszavú közleményben tudatta a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan.
Szerintük jogsértő a sztrájkolás ellehetetlenítése.
A Budapest Bike Maffia nyaralást szervez otthontalan családoknak, illetve házhoz viszi a balatoni hangulatot.
Bogdán László polgármester halála miatt a kerékpárút ügyében indult nyomozást megszüntették.
A parancsnok mellett a honvédelmi és a belügyminiszter meghallgatását kezdeményezi a szakbizottság két ellenzéki alelnöke.
2017 és 2019 között vizsgálták a tó vizét Zamárdinál, és az élővilágra már veszélyes mértékű koncentrációt is mértek.
Az ellenzéki párt soproni képviselője szerint a beruházóknak ki kellene állniuk elmondani, mi történik, és hogyan kárpótolják a lebontott cölöpházak tulajdonosait.
Sok gazda szerint ez okozza az aszályt. A kamara a dolgozók védelmében egyes alföldi megyékben leállítja a rendszert.
Egyelőre nem tudni, mire kapott az alapítvány ennyi közpénzt.
Az ukrán hadsereg főparancsnokával, Valerij Zaluzsnyij tábornokkal találkozott. A magyar küldöttséget végigvitték a legnagyobb orosz pusztítás helyszínein is.