Orson Welles nevét meghallva minden filmrajongónak a mai napig az Aranypolgár jut az eszébe. Nincs is mit csodálkozni ezen: az 1941-es mozi széles közmegegyezés szerint minden idők (egyik) legjobb filmje, amely a nagy presztízsű angol Sight and Sound ötévente kiadott legjobbfilm-listáját 1962-től öt évtizedig vezette. (2012-ben végül Hitchcock Szédülése taszította le a trónról, amelynek helyét 2022-ben egy háromórás belga művészfilm vette át – erről itt írtunk bővebben.)
Welles már csak az Aranypolgárral is beírta volna magát a filmtörténelembe, de távolról sem egy egyfilmes rendező volt. Mindössze arról van szó, hogy magnum opusa után egyetlen projektjénél sem tudott hasonló kreatív kontrollt gyakorolni: Az Ambersonok tündöklése és bukását és A sanghaji asszonyt is durván megkurtították – beszédes azonban, hogy mindezek ellenére mindkettő klasszikussá vált, és ma már remekművekként emlegetik őket. Előbbi ráadásul még mindig élénken foglalkoztatja a filmeseket, amihez a film szerencsétlen sorsa is hozzájárult.
Welles még az Aranypolgár előtt, 1939-ban vette elő Booth Tarkington 1918-ban megjelent, Pulitzer-díjas The Magnificent Ambersons című regényéhez (magyar fordítása eddig nem jelent meg), amelyből akkor még rádiójátékot csinált – majd első filmje után úgy döntött, nagyvászonra is adaptálja a középnyugati család történetét, amelyet az autómobil-korszakkal érkező társadalmi változások sodornak el.
Ehhez a filmhez is kérlelhetetlen maximalizmussal állt hozzá: az Amberson-család villáját például úgy építették meg, mint egy valódi családi házat, melynek falai mozgathatóak voltak a kamera könnyebb kezelése miatt. Az első vágat végül 131 percesre sikeredett, a tesztközönség azonban nem lelkesedett annyira érte, ezért Welles is úgy érezte, le kell még metszeni belőle. Végül vágója, Robert Wise (aki olyan klasszikus musicalek rendezőjeként vált ismertté és Oscar-díjassá mint a West Side Story és A muzsika hangja) hét perccel megkurtította, de a reakciók így sem javultak.
Az RKO stúdió ekkor úgy döntött, saját kezébe veszi a film sorsát. Ezt meg is tehették, mert míg az Aranypolgárnál – elsőfilmes rendezőkhöz képest szinte példátlan módon – Wellesé volt a végső vágás joga, ezúttal nem, ugyanis lemondott róla, amikor a szerződésében foglaltakkal ellentétben nem rendezett meg a stúdiónak egy filmet. Az RKO pedig élt is a jogával: további 40 percet vágatott ki az eredeti verzióból, illetve segédrendezőkkel, valamint Wise-zal újraforgattatta a befejezést. Ez Welles változatában még sokkal depresszívebb volt, a stúdió viszont ragaszkodott az akkoriban bevett happy endhez – amely megfelelt az eredeti regény befejezésének is.
A legismertebb Welles-fanoldalt vezető Ray Kelly szerint a rendező által forgatott 73 jelenetből mindössze 13 maradt érintetlen a stúdió kontárkodása után – a 131 percesből 88 percesre vágott film viszont mindezek ellenére is megbukott.
Welles az utómunka idején már Brazíliában forgatta az RKO It’s All True című, végül soha be nem fejezett filmjét (1993-ban Ez mind igaz címmel mutattak be nagysikerű dokumentumfilmet a projektről). Az eredeti ötlet szerint a film három latin-amerikai történetet mutatott volna be: a My Friend Bonitót Welles felügyelete alatt Norman Foster forgatta Mexikóban 1941-ben, a Carnaval és a Jangadeiros című epizódokat pedig maga Welles készítette Brazíliában 1942-ben. Ez lett volna az Aranypolgár és az Ambersonok után a harmadik filmje az RKO stúdiónál, amelyet lényegében csak a stúdió nyomása miatt vállalt el, és amely Roosevelt elnök jószomszédi politikájának részeként készült volna el. A rendező terve az volt, hogy az egyik epizódot a szamba történetének, a másikat a nehéz sorsú brazil halászoknak szenteli, de a forgatás során sok minden félrement, egy hajóbalesetben például a stáb több tagja is meghalt, és a Brazíliát ekkor vezető diktátor, Getúlio Dornelles Vargas sem volt elégedett azzal, hogy Welles az ország nem túl szép arcát akarja bemutatni.
Welles később ugyanakkor azt állította, hogy azzal utazott el Latin-Amerikába, hogy ott befejezheti az Ambersonok vágását, de erre nem volt lehetősége. „Elárultak és soha nem adtak esélyt. Nem tehettem mást, csak üzeneteket küldözgethettem… de nem hagyhattam ott azt az állást, amelynek diplomáciai jelentősége volt. Ugyanis Amerikát képviseltem Brazíliában. A jó szomszédság politika foglyává váltam. Ettől volt ez az egész egy kész rémálom. Nem fordíthattam hátat Roosevelt jószomszédi politikájának – annak legnagyobb kulturális jelentőségű kezdeményezésének –, és nem léphettem csak úgy ki belőle. A filmhez pedig nem juthattam hozzá” – fogalmazott a rendező önéletrajzában.
Az Ambersonok negatív kópiáit végül megsemmisítették, amikor helyet akartak felszabadítani a stúdió tárolóiban, de az eredeti vágat szalagjait Welles után küldték Brazíliába. Ezek a szalagok viszont elvesztek, és a mai napig rejtély övezi őket. Legutóbb 2020-ban indult megtalálásukra Joshue Grossberg filmes, aki dokumentumfilmet is készít akciójáról, amelyet a koronavírus-járvány miatt halasztani kellett. Legutóbb idén februárban érkezett hír a projektről – a filmes akkor azt nyilatkozta a Wellesnetnek, hogy akciója már a finishben van. Azt nem árulta el, sikerült-e megtalálnia az elveszett szalagokat, de az utazását bemutató dokumentumfilm az ígérete szerint még idén közönség elé kerülhet.
Nem ez volt azonban az egyetlen próbálkozás arra, hogy megmentsék Welles eredeti vízióját. 2023-ban egy másik filmes, Brian Rose próbálta helyreállítani az eredeti vágatot úgy, hogy a hiányzó jeleneteket animációval és hangalámondással pótolta.
Részben az ő munkájára építve most egy új cég jelentkezett be a munkára: az Amazon tulajdonában álló Showrunner, mely filmes Mesterséges Intelligencia (MI) modellekre szakosodott. Ők azok, akik kidolgoztak egy appot, amellyel bárki saját South Park-epizódot, vagy épp egy Pixar-filmet generálhat magának – ezt ebben a cikkünkben mutattuk be. A cég bejelentése szerint egy olyan új MI-modellt is fejlesztettek, amellyel akár hosszabb, narratív filmeket is lehet generálni – és ezt használnák arra, hogy a következő két évben helyreállítsák az Ambersonok eredeti, Welles-féle verzióját.
„A technológia évről évre egy közelebb kerül ahhoz, hogy teljes filmeket készíthessünk MI-vel. Ma még ugyanis az MI nem képes egy rövid epizódon kívül egységben tartani egy történetet” – fogalmazott az „MI Netflixének” is bélyegzett Showrunner vezetője, Edward Saatchi. Mivel azonban egyelőre nem sikerült még megszerezniük az Ambersonok jogait, ezért nem tervezik moziban bemutatni az új filmet, vagy bármilyen formában pénzt csinálni belőle.
A Showrunnert segíti viszont a már emlegetett Brian Rose is, aki az elmúlt 5 évét arra áldozta, hogy újraalkossa a filmből elveszett mintegy 30 ezer képkockát – ő többek között az eredeti forgatókönyv, archív anyagok és kulisszafotók segítségével igyekezett 3D-modelleket alkotni, hogy újraanimálja a hiányzó jeleneteket. Szintén a Showrunner mellé állt Tom Clive, aki a számítógépes arccserében, valamint a színészek digitális fiatalításában szerzett nevet magának.
Ha a projekt sikerrel jár, talán végre a maga teljességében láthatjuk „Orson Welles filmjét”, amely minden idők egyik legjobb mozijává is válhatott volna – ha a stúdió ezt engedte volna. Bár az némileg rémisztő, hogy a technológia lassan ott jár, hogy komplett filmeket képes generálni, az azért továbbra is kérdés, hogy ha archív anyagok alapján készíttetik is el az új jeleneteket, ez mennyire fogja tudni pótolni az egykor elveszett anyagokat, illetve Welles zsenijét. Ez persze csak akkor fog kiderülni, ha egyszer elkészül az MI-generált verzió és meglesznek az elveszett szalagok is, a kettőt pedig össze lehet vetni. Az MI filmiparra leselkedő veszélyeiről egyébként többek között ebben a cikkünkben számoltunk be.
