Az 1932-ben alapított fesztiválon hosszú ideig elsősorban az európai és nemzetközi filmművészet legünnepeltebb rendezői, vagy épp a vállaltan rendhagyó, művészileg előremutató filmek vitték haza a fődíjnak számító Arany Oroszlánt. A 2010-es évek második felében azonban valami megváltozott: Velence egyre inkább a sztárok terepévé vált, a díjazás pedig elkezdett az Oscar előrejelzőjeként működni. Olyan, később az Oscar-ceremónián is főszerepet játszó filmeket emeltek itt az égbe, mint A víz érintése, a Roma, a Joker, A nomádok földje, vagy épp a Szegény párák. Tavaly Pedro Almadóvar első angol nyelvű filmje, A szomszéd szoba győzött, mely a kritikusokat inkább megosztotta (a Narancs értékelése ide kattintva olvasható, a rendezővel készült interjúnk pedig itt található), a díjszezonban viszont szinte teljesen visszhangtalan maradt.
A nagy kérdés tehát az idei Velencei Filmfesztivál után az, vajon az itt díjazottak később labdába rúghatnak-e majd az Oscaron.
Az Arany Oroszlánt hazavivő Father Mother Sister Brothernek erre minden esélye megvan. A rendező, Jim Jarmusch napjaink egyik legismertebb független filmese, ennek ellenére először nyert Velencében, Oscarra pedig egyáltalán nem jelölték. Ez lehet tehát a nagy áttörése, hogy még szélesebb közönség megismerje a nevét. Az antológia szerkezetű film egymástól elidegenedett testvérekről szól. A főbb szerepeket olyan sztárok alakítják, mint Cate Blanchett, Mayim Bialik, Adam Driver, Vicky Krieps vagy Charlotte Rampling. „Vicces, gyengéd, éleslátású kis gyöngyszem” – foglalta össze véleményét róla The Hollywood Reporter kritikusa, aki csak egy a sok pozitívan nyilatkozó hang közül.
Jarmusch díjazása némileg mégis meglepőnek számított, ugyanis az idei fesztivált szinte minden beszámoló erősen politikusnak írta le – ehhez képest az Alexander Payne (Kerülőutak, Téli szünet) vezette zsűri kifejezetten politikamentes, inkább az emberi kapcsolatokra koncentráló filmnek adta a fődíjat. A felfokozott érzelmekről sokat elárul, hogy Jarmusch még így is számonkérő kérdések közepette találta magát: filmjét az a Mubi forgalmazza, amelynek egyik befektetőjét az izraeli hadsereghez fűzik szálak – a tiltakozáshoz pedig már ez is elég volt. Mindezt ebben a cikkünkben mutattuk be bővebben. „A művészetnek nem kell direkt politikával foglalkoznia ahhoz, hogy politikus legyen. Képes együttérzést és kapcsolatot teremteni köztünk, ami valójában az első lépés a problémáink és nehézségeink megoldása felé. Ezért is köszönöm, hogy értékelitek a mi csendes filmünket” – fogalmazott a rendező a díj átvételekor.
Ugyancsak kerüli a politikát a fesztivál második legrangosabb elismerését, a legjobb rendezésért járó Ezüst Oroszlánt megnyerő Zúzógép (The Smashing Machine). A Mark Kerr egykori MMA-harcos életét bemutató alkotás elsősorban két dolog miatt érdekes: ez a korábban rendhagyó függetlenfilmjeiről (Jólét, Csiszolatlan gyémánt) ismert Benny Safdie első filmje, amit önállóan, és nem állandó alkotótársával és testvérével, Josh Safdie-val együtt jegyez. A beszámolók azonban elsősorban nem ezt emelik ki a filmmel kapcsolatban, hanem azt, hogy
ezzel a mozival igyekszik Dwayne Johnson komoly, drámai színészként is letenni a névjegyét.
Nem is rosszul: a bemutatón 15 perces álló ovációt kapott a mozi, amire Johnson el is érzékenyült, ráadásul máris úgy emlegetik őt, mint az Oscar egyik nagy esélyesét. „Be voltam szorulva a blockbuster-sztár szerepkörbe” – magyarázta egy interjúban, aki az elmúlt években a világ legjobban fizetett színészévé vált. Most minden korábbinál alázatosabban játszott, sőt, több mint 25 kilogrammot fogyott a szerepe kedvéért.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
