Honvédelmi bizottság: Mit mondtak Ruszin-Szendi altábornagynak Ukrajnában?

  • narancs.hu
  • 2022. július 8.

Belpol

A parancsnok mellett a honvédelmi és a belügyminiszter meghallgatását kezdeményezi a szakbizottság két ellenzéki alelnöke.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, parancsnok parlamenti meghallgatását kezdeményezi utóbbi ukrajnai útjáról az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának két alelnöke, Harangozó Tamás (MSZP) és Lukács László György (Jobbik). 

Elfogadhatatlan, hogy a honvédelmi ügyekkel foglalkozó bizottság tagjainak Facebook-bejegyzésből, illetve sajtóhírekből kell tudomást szereznie arról, hogy a Magyar Honvédség parancsnoka Ukrajnában tett látogatást az ukrán fegyveres erők parancsnokánál. A látogatás tényéről a minisztérium csak a sajtóhírek megjelenését követően adott ki egy közleményt – írja közös nyilatkozatában a két ellenzéki politikus.

 Úgy érvelnek,  hogy mivel Magyarországon háborús veszélyhelyzet van, a törvény értelmében a kormánynak kötelessége, hogy rendszeresen beszámoljon az Országgyűlésnek a veszélyhelyzet okának alakulásáról. Ebből kiindulva a bizottságnak tájékozódnia kell arról, milyen információkat kapott a parancsnok Ukrajnában az ottani harcokkal kapcsolatos aktuális helyzetről.

Harangozó és Lukács szerint a magyar határvédelem tárgyában is bizottsági meghallgatást kell tartani, mert fontos kérdésekre nincs válasz, például azzal kapcsolatban, hogyan fogja két hónapos határidővel felállítani a határvadász egységeket a tárca, hogyan kapják meg az érintettek a megfelelő kiképzést, milyen szervezeti keretek között fog működni a rendszer. 

 Bár nem a parlamentben, hanem a Facebookon, videóüzenetben, de Orbán Viktor miniszterelnök ma beszélt a határvadászokról.  Először 2200 határvadászt képeznek ki és állítanak szolgálatba, ez a szám később 4000 főre nő.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy csütörtökön több mint tízórás kormányülést tartottak, és ennek az az oka, hogy az ukrajnai háború nem csak az ország gazdaságát, hanem a biztonságát is fenyegeti. Számos afrikai ország élelmiszerellátása veszélybe került. Az élelmiszerválság miatt arra számítanak, hogy tovább nő a migrációs nyomás a déli határon, több százezer ember kelhet útra Magyarország és Európa irányába a következő hetekben és hónapokban. Ezt jelzi, hogy egyre többen próbálják illegálisan átlépni a magyar határt. A miniszterelnök utalt az afgánok és pakisztániak  múlt heti fegyveres összecsapására, ami a Szabadka melletti erdőben történt.

A leadképen Ruszin-Szendi Romulusz, a honvédség parancsnoka

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.