Cserdiben nyomozott a NAV, számlák miatt emeltek vádat

  • narancs.hu
  • 2022. július 8.

Belpol

Bogdán László polgármester halála miatt a kerékpárút ügyében indult nyomozást megszüntették.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több olyan projektet is vizsgált a közelmúltban, amelyek a Baranya megyei Cserdi önkormányzatát érintették – írja a Népszava.

A lap a Baranya Megyei Főügyészségtől azt tudta meg, hogy a 2020. július 15-én 46 éves korában elhunyt polgármester, Bogdán László falujában ellenőrizték a közmunkaprogram pénzügyi gazdálkodását, és bűncselekmény hiányában lezárták a nyomozást. Ugyanez lett a vége a hűtőház ügyében indult vizsgálatnak is.

Bogdán László és a cserdiek úgy gondolták, hogy a helyi és környékbeli őstermelőktől származó gyümölcsöket, zöldségeket ott dolgozzák fel, a 300 milliós támogatásból tervezett kisüzem azonban csak félig készült el, bár a támogatás 80 százalékát elköltötték. A NAV nem tárt fel szabálytalanságot.

A Cserdire tervezett kerékpárút ügyében viszont hűtlen kezelés miatt nyomoztak, mivel az önkormányzat 265 millió forintot nyert a beruházásra, de a pénzt másra fordította. A költségvetési csalás gyanújával indított vizsgálatot 2022 áprilisában zárták le, Bogdán halálára hivatkozva. A Népszava ebből arra következtetett, hogy az önkormányzat jogsértő módon költhette el a pénzt, és ebben a felelősség Bogdánt terhelhette, mert mást nem hallgattak ki gyanúsítottként. A feltételezést az ügyészség nem cáfolta, és nem is erősítette meg.

Egy ügyben viszont vádat emeltek.

2018-ban egy gazdasági társaság, amelyet egy pécsi férfi vezetett, két színlelt számlát állított ki, és ezeket az önkormányzat a polgármester döntése alapján befogadta, és az értük járó 9 és fél millió forintot ki is fizette. A számlák szerint a cég csapat- és kapcsolatépítő tréningeket tartott volna a faluban, de ilyen rendezvény nem volt, és erről a polgármester is tudhatott. Ez ügyben még 2020 júliusában kezdtek nyomozni, a Népszava szerint az idő tájt, amikor Bogdán László öngyilkos lett. A számlákat kiállító férfit költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja az ügyészség, ősszel áll bíróság elé.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.