Kerényi György

  • Kerényi György

Kerényi György cikkei

Fine, thanks

  • Kerényi György
„Aki megcsinálta magát valamennyire, az sokkal pozitívabban látja a briteket, a brit társadalmat, mint az én kollégáim, akik utálják őket. Utóbbiak, azt hiszem, inkább saját gyökértelenségüket, hányódásaikat vetítik rá a befogadókra, akik egyébként, bár a felszínen nagyon kedvesen kérdeznek vissza a nyökögő migránsoknak, valójában utálják ezt az egész vircsaftot.” Kerényi György londoni sorozatának záródarabja.

Nap nap után

  • Kerényi György
I’m not gonna sell my soul – emeli meg hirtelen a regisztert Laci a banki hitelekről beszélgetve a litván sráccal (aki egyébként banki alkalmazott is volt odahaza, de ezt Laci nem tudja). Kint cigizünk a Bentleyk és Rollsok között a szálló mögötti utcában. Laci a lelkét ugyan nem adta el, de mostanában buszokon alszik, már amikor nincs két shiftje egymás után, mert akkor 1-2 órát le tud dőlni az office-nak becézett raktárban műszakváltás között. El kellett jönnie a lakásából, és most nincs annyi pénze, hogy a kétheti depositot letegye egy új albérletért, amit nem értek, mert ő is hetente kap fizetést és legalább 300-at alkalmanként, annyit dolgozik. Talán a szerencsejátékokhoz való meghitt viszonyával magyarázható, hogy bár öt éve van kint, én negyedik hónapja, mégis ugyanott tartunk.

Csendes azonosulás

  • Kerényi György
Briannel, akinek ráeső fényben szikrázik a foga, már összeütjük az öklünket. Brian jamaicai fekete, 10 éve dolgozik a college konyháján, ahová néha küldenek, és nem aranyfoga van, hanem mintha apró ékköveket ültettek volna a felső metszőfogaiba. Az ő irányítása alatt hordom a kaját a konyhából a díszterembe, majd vissza a szennyest a mosogatókhoz, közben pedig kaparom a kukába az ételmaradékot, amikor a banketteken a pincérek futva hozzák ki a tányérokat két fogás között. Good job, George, szokta mondani műszak végén, tényleg elégedett velem, a foga szikrázik, öklünk koccan, cheers, man.

Kicsit Bob

  • Kerényi György
Békeidőben minden emigráns története ugyanúgy kezdődik: szűkülő munkalehetőségek, nehezedő megélhetés, egyre élhetetlenebb ország. Esetemben ezt még tetézi, hogy első 27 évemet sikerült a komcsik alatt megélnem, úgyhogy most, amikor nem csak beleléptünk, de szügyig gázolunk ugyanabban a folyóban, már nem csak fontolgattam, mint a 80-as években, de le is léptem operettországból. Londonba. Sej.

Az ajtók záródnak - Kertesi Gábor: A társadalom peremén (könyv)

  • Kerényi György
A legendás Kemény-Havas-Kertesi fedezetsornak a közgazdaságtudomány és a statisztika furcsa jeleit leginkább alkalmazó játékosa, Kertesi Gábor A társadalom peremén címmel jelentette meg a 90-es évek eleje óta írt roma foglalkoztatási és oktatási tanulmányait...

"Egy intézményrendszer szétverése folyik"

  • Kerényi György
A környezetvédelmi tárcánál fél éve zajló intenzív fluktuációnak nemrég az EU-csatlakozási tárgyalások környezetvédelmi részét két éve vezetõ Õri István esett áldozatul. Eltávolítása annyira fontos volt a miniszternek, Pepó Pálnak, hogy ezt megelõzõen képes volt még az EU-integrációért felelõs fõosztályt is megszüntetni. A volt fõosztályvezetõt nemcsak fõnökérõl, hanem csatlakozásunk környezetvédelmi követelményeirõl is kérdeztük.

A Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat megválasztása: Feltartott kézzel

  • Kerényi György
A magyarországi cigányok nem akarnak más politikai irányzatot - nyilatkozta karácsony előtt egy nappal a Krónikának Farkas Flórián. Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) szombaton újraválasztott elnöke pontosan jósolt, bár hozzá kell tennünk, hogy kijelentése csak a helyi roma képviselőkre igaz (ők választják az országos önkormányzatot), akiket pedig októberben nagyrészt nem cigányok választottak meg. Ugyanakkor a Farkas által képviselt politika prolongálását nekik is csak kisebbik részük, durván harmaduk szavazta meg. Mindez azonban nem változtat a tényen: újabb négy évig a Farkas Flórián vezette OCKÖ lesz minden magyarországi cigány legfőbb legitim képviselője.

A fővárosi roma önkormányzat választása: Önsemlegesítés

  • Kerényi György
Ha az EU-csatlakozás a magyar politika egyik legfontosabb célja, és az összes Magyarországgal kapcsolatos uniós dokumentum kiemelten foglalkozik a romák helyzetével, akkor a cigányok országos önkormányzatának január 23-i megválasztását bátran nevezhetjük az ország jövőjét meghatározó eseménynek. Ennek volt furcsa előjátéka a fővárosi roma önkormányzat szombati választása, amelynek kudarcában a Fidesz - szakítva a roma szerveződésekkel kapcsolatos eddigi semlegességével - aktívan közreműködött.

Ombudsmani vizsgálat az intézeti gyerekek helyzetéről: Átmenetek

  • Kerényi György
"Az a sikerélmény, amikor megyünk haza", mondja egy nevelő az egyik átmeneti gyerekotthonban. Egy ilyen intézménybe elvileg harminc, maximum hatvan napra kerülhetnek a gyerekek (sokuk jóval tovább van itt), amíg eldől további sorsuk: visszahelyezhetők-e családjukba, vagy nevelőszülőknél, netán egy másik intézetben folytatják. Az átmeneti otthonok - ideiglenességük okán is - nem a pedagógiai sikerek kincsesbányái, de a szkepszis, amellyel az idézett dolgozó a rábízottakat kezelte, érthetővé teszi a most lezárult - az "otthont nyújtó gyermekintézményekkel" foglalkozó - ombudsmani vizsgálat egyik megállapítását: "Az alapvető szemléletváltozás a legsürgősebb feladat."

"A szakértők óvatossá váltak"

  • Seres László
  • Kerényi György
A parlament a tervek szerint - a szervezett bűnözés elleni törvénycsomag részeként - karácsony előtt dönt a drogfogyasztás és -kereskedelem büntetőjogi újraszabályozásáról. Wootsch Pétert, a januártól felálló Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkárát kértük arra, magyarázza meg, mi indokolja, hogy a kormány nemcsak külön minisztériummal, de kemény büntető jogszabályokkal is kedveskedik a jövő zálogának, a magyar ifjúságnak.

Kövess minket: