Krusovszky Dénes

  • Krusovszky Dénes

    Újságíró

    2007-óta ír a Magyar Narancsba, 2012-óta kéthetente jelennek meg rádiókritikái, egyébként költő, író, műfordító is.

Krusovszky Dénes cikkei

Reggeli torna helyett

Nem kell ahhoz hallgatottsági statisztikákat bújó szakértőnek lenni, hogy belássuk, akár közszolgálati, akár kereskedelmi, akár zenei, akár gazdasági rádióról van szó, a reggeli műsorsáv a nap egyik, ha nem a legfontosabb időzónája.

Nincs kérdés

Nem, valóban, az égvilágon semmi meglepő sincs abban, hogy a korszellemre tántoríthatatlanul ráérző, mi több, a párt iránymutatásait zokszó nélkül követő és közvetítő Karc FM a legsötétebb iszlamofóbiának ad előzékenyen megszólalási fórumot.

Szelíd dadogás

Állítólag egy túlbonyolított világban élünk, jobbra-balra cikáznak körülöttünk a ki tudja, honnan származó hírek és álhírek, mi pedig minél kevésbé értjük, hogy mi történik velünk, annál inkább csüngünk az okostelefonunkon, a tévénken meg – és jelen esetben főként – a rádiónkon.

Végtelen forradalom

Másfél évvel ezelőtt, tavaly januárban belehallgattunk már egyszer a Szabadság népébe (Pufogás, durrogás, Magyar Narancs, 2016. január 21.), akkor azt írtuk, hogy az ’56-os emlékév kapcsán indított friss magazinműsor tulajdonképpen nem lenne rossz, bár „egyelőre a koncepció nem látszik kitüremkedni belőle”.

A helyi rádiózás végnapjai

Nagy boldogság töltötte be minap a paksi Fortuna Rádió stúdióját; június 23-án este az adó műsorvezetői összezsúfolódtak a mikrofonok előtt, és a technika új és még újabb vívmányait kihasználva élőben (és a Facebookon is követhető módon) kapcsolódtak be a Sárgödör téren zajló Kávé, Bor és Pálinka Fesztivál eseményeibe.

Árgyél és kora

„Nincsen a hazának énreám szüksége: / Nem kell a kalász, ha hő nap megérlelte, / Jobban kell a burján, aki azt felverte.” Somlay Artúr, vagy ahogy barátai hívták, Árgyél bősz melankóliával dörgi el a Toldi estéje részletét a Tér-idő kezdő taktusaként, és pár percen belül tisztán értjük már, hogy a színészlegenda itt – ahogy az nagy szereptalálkozásoknál lenni szokott – önmagáról beszél, a legőszintébb hangon, valaki más szavaival.

Magasfutball, tömegopera

Azok a kora nyári hétvégék, amelyeken a legnépszerűbb sportág legnépszerűbb sorozatának döntőjét szokták rendezni, általában émelyítően és kikerülhetetlenül, reggeltől estig erről az eseményről szólnak.

Evolúció Csucsától Nagyszalontáig

Még mondja valaki, hogy a kortárs belterj – olykor – nem szórakoztató! Mindenféle alá- és fölé­rendeléseivel, -kérdezéseivel és -nyalásaival kifejezetten megmozgatja a rekeszizmokat, mellékesen pedig még a fanyalgók dolgát is megkönnyíti: azonnal saját karikatúrájaként lép színre, s innentől fogva nincs is más teendő, csak meg kell említeni.

Felnőtt tartalom

Vannak témák, amiken nem fog az idő, és vannak helyzetek, melyek nem veszítik el az érdekességüket öt, tíz vagy huszonöt év után sem. Nem nagy felismerés, hogy a gyereknevelés biztosan ezek közé tartozik, az pedig már a rádiózás sajátossága, hogy minderről még műsort is lehet készíteni ennyi időn át.

Online Buci

A körülményeket tekintve némiképp meglepő, hogy a Class FM még nem adta fel, sőt úgy tűnik, komolyan gondolják, hogy van kiút abból a kátyúból, amibe az elmúlt hónapokban kisebb-nagyobb (inkább az utóbbi) külső segítséggel belekormányozták a csatornát.

Dörmögők

Úgy tűnik, a Klubrádió és hallgatói komolyan gondolják, hogy érdemes az egyre nehezülő és egyre aránytalanabb körülmények és elvárások ellenére is kísérletet tenni arra a talán némiképp anakronisztikus, de a mai magyar közállapotoktól biztosan idegen dologra, amit független közszolgálati rádiózásnak hívnak.

Kövess minket: