Újságíró
2007-óta ír a Magyar Narancsba, 2012-óta kéthetente jelennek meg rádiókritikái, egyébként költő, író, műfordító is.
A Mezei Gábor új kötetében felbukkanó számos emlékezetes paradoxon közül a legelső rögtön a kötet címe. Aki ebből vonzó meghívást hall ki, nem fog csalódni a kötet egészében sem.
Szerencsésebb országokban pusztán technikai, másutt politikai okok is állnak annak a hátterében, hogy ma már egyre inkább az interneten zajlik a rádiós tartalmak előállítása is. Az ilyen-olyan stúdiókban (otthoni konyhától a profin berendezett felvevőhelyig) rögzített anyagok már eleve úgy készülnek, hogy azokat az aktuális online platformokon minél könnyebben és minél gyorsabban meg lehessen osztani.
Ha évek múlva megkérdezi valaki, mi történt 2021-ben, könnyebb lesz elmondanunk, hogy mi nem, ha egyáltalán eszünkbe jut majd bármi ebből az évből.
2020 végén kérdeztük meg először, hogy a lap szerzőinek melyek voltak a kedvenc olvasmányai az évben, most ismét sort kerítettünk a játékra – még az is lehet, hogy hagyomány válik belőle.
Nem mondhatni, hogy kapkodva épülne ez a költői életmű: a szerző több mint egy évtizeddel ezelőtt jelentkezett legutóbb verseskötettel, akkor éppen húsz évvel a debütáló anyaga után. És ha mindehhez hozzávesszük, hogy a középső, 2009-es kötete, a Tiszta sor gyakorlatilag csak egy ciklus erejéig tartalmazott új verseket, tehát az az 1992-ben JAK-füzetként megjelent Műnégert is tartalmazta, még érdekesebbnek tűnik ez az új gyűjtemény.
Amikor legutóbb belehallgattunk a Spirit FM kínálatába, a vizsgált produktumról azt jegyeztük fel, hogy „kábé ez a műsor volt mindannak az alja, amihez eddig jegyzetíróként szerencsénk volt”.
