Újságíró
2007-óta ír a Magyar Narancsba, 2012-óta kéthetente jelennek meg rádiókritikái, egyébként költő, író, műfordító is.
Hosszú, kissé modoros, de messze nem haszontalan utószó kíséretében jelent meg a hazánkban is elképesztően népszerű izlandi író verseskötete.
Kiszámíthatatlan az algoritmus útja – vagy talán nem is az, hisz’ ez a lényege. De még ha azt hisszük, értünk is hozzá, akkor is érhetnek ilyen-olyan meglepetések a mi kis digitalizált világunkban.
A Békés Márton által megfogalmazott nemzeti maximum valójában csupán a totalitárius kultúrdominancia fogyasztóbarát elnevezése.
Fene se gondolta volna két hónappal ezelőtt, hogy ilyen izgalmasan vagy idiotisztikusan (lehet választani) kereteződik majd az idei október 23-a.
Békés Márton, aki a szélsőjobbról felszippantott lázadóból időközben a magát szélsőjobboldalivá formáló egykori „centrális” erőtér kultúrkampfjának zászló-, pontosabban Molotov-koktél-vivője lett (vö. Békés Márton: Gerillaháború, KKETTK Alapítvány, 2017), szeptember elején újabb kultúrpolitikai esszét bocsátott közre.
Zelenszkij elnök „győzelmi tervet” mutatott be Washingtonban, előtte komoly átalakításokat hajtott végre a kormányban. Mi áll mindennek a hátterében, merre tart az ukrán diplomácia, ki lehet a jövőben az ukrán elnök kihívója, és milyen hatás várható az amerikai elnökválasztástól? A kijivi Penta politikai kutatási központ vezetőjével, belpolitikai szakértővel beszélgettünk.
Nincsen kerek évforduló, úgyhogy csak részben tudjuk alátámasztani a műsor egyik pesszimista megállapítását, miszerint Jancsó Miklósról ma már senki nem beszél.
Nevezték már nem fikciós regénynek, Wikipedia-regénynek, jelenben játszódó disztópiának, miközben az sem egészen világos, hogy valóban regényről van-e szó.
