Egyenes gerinc vagy teli gyomor: maradtak-e még jó válaszok a fiatal írók számára?

Pislogó szobrok

Hová pályázhat ma egy fiatal alkotó, ha nem akarja rosszul érezni magát?

Nemrég egy fiatal költő, gondterhelt arccal, azzal a kérdéssel fordult hozzám, nyilván valamelyik romkocsma félhomályában, hogy „de akkor most hová lehet pályázni?”. Nem mintha nem lett volna tisztában vele, milyen lehetőségek vannak, milyen kiírások, határidők, követelmények; a kérdésében lévő „akkor most” inkább az úgynevezett politikai helyzetről szólt. Nem emlékszem már, de gondolom, a fejemet ingattam egy ideig, aztán együtt elkezdtük számba venni a lehetőségeket. Nem árulok el nagy titkot talán, ha már most leírom, hogy nem jutottunk messzire. Aztán hümmögtünk egy darabig, ittunk még ezt-azt, és nemsoká elköszöntünk egymástól.

Most, egyfelől a költészet másnapján, másfelől az idei Móricz-ösztöndíj eredményének kihirdetése után megint eszembe jutott ez a beszélgetés, mert hát tényleg, mihez kezdjenek szegény fiatal költők, hova pályázzanak, pályázzanak-e egyáltalán bárhová? Ha nem, hogyan ne haljanak éhen? S a többi. Aki azt hiszi, hogy csak egy szűk réteget érint ez a dolog, az vagy utálja az irodalmat és a kultúrát, tehát a mai Magyarország boldog polgára, vagy csak túl fáradt ahhoz, hogy a következményekkel, bárminek is a következményeivel még számolni bírjon.

Annak a bizonygatásába tényleg nem szeretnék belemenni (újra és újra), hogy a kultúra fontos és ráadásul olcsó dolog. Ezen a szinten legalábbis nagyon-nagyon költséghatékonyan lehetne elkölteni azokat a sokat emlegetett, misztikus adófizetői forintokat. Annak, aki szerint a fiatal alkotók támogatása felesleges pénzkidobás, és ennek ellenére mégis ezt a cikket olvassa, most szólok, inkább hagyja abba. A többieknek ugyanakkor azt kell már most bevallanom, hogy attól tartok, semmiféle konkrét válasszal, használható tanáccsal nem fogok tudni szolgálni öt-tíz-tizenöt bekezdés múlva sem.

De talán a tanácstalanságnak is megvan a maga létjogosultsága, így vagy úgy.

Az idei Móricz-ösztöndíjasok névsora nekem egyébként kifejezetten tetszik, nem ismerek mindenkit róla (csak majdnem), akit viszont ismerek, egytől egyig tehetséges fiatal szerzőnek tartom, és akkor itt gyorsan gratulálnék is nekik. Minden, amit ezután írni fogok, tőlük, az ő tehetségüktől, eddigi munkájuktól, személyüktől teljesen független. Amit mondani szeretnék, és amit annak a bizonyos fiatal költőnek is igyekeztem kinyögni, a rendszerről szól, a struktúráról, amiben a fiatal szerzők alkotói támogatásra tudnak pályázni, tehát nem a meghozott döntések minőségéről, hanem a döntéshozatal platformjáról. És nem is a Móricz-ösztöndíjról magában, hanem az összes többiről, ami felmerülhet még mellette.

A helyzet, röviden, szörnyű. És nem csak szörnyű, de kilátástalan, frusztráló és kínos is.

Ha emlékezetem nem csal, régebben úgy nézett ki a Móricz bírálóbizottsága, hogy két-két hellyel szerepelt benne a két fiatal irodalmi szervezet (JAK, FISZ), illetve egy-egy hellyel a két idősebb, vagy mi erre a jó kifejezés (tehát az Írószövetség és a Szépírók). Ez egy meglehetősen kiegyensúlyozott felállás volt, ami persze nem azt jelentette, hogy ne születtek volna vitás döntések (nyilván mindig vannak hiányzók, érdemtelenül díjazottak és kifelejtett érdemesek, listaértékelői ízléstől függően többen vagy kevesebben). Aztán jött az MMA, és ahogy minden más bizottságba, ide is betette szőrös mancsát, ha hívták, ha nem (nem hívták, persze), és így borult is a kényes egyensúly. Fogalmam sincs, hogy az MMA kandidáltja konstruktívan volt-e jelen vagy sem, beleszólt-e a döntésekbe vagy csak megfigyelt, hozott-e saját neveket vagy a többiekét mérlegelte. Nem is ez a lényeg, hanem hogy mindezt megtehette, ha akarta, és megteheti, különösen az idei évtől.

Orbán János Dénes, a KMTG atyja és szellemi vezére

Orbán János Dénes, a KMTG atyja és szellemi vezére

 

Idén ugyanis játszótársat kapott. Ha igaz, amit hallani lehet, előzetes értesítés (mármint a megszokott delegálószervezetek értesítése) nélkül bekerült a bizottságba egy fővel a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. is. Fene se érti, hogy erre mi szükség volt, a KMTG-nek ugyanis megvan a maga ösztöndíjprogramja, a maga elcseszettül nagy költségvetése, nem világos tehát, miért érezték szükségét annak, hogy ebbe a döntési körbe, ebbe a költségvetésbe, ebbe a struktúrába is belépjenek. Illetve dehogynem: az az ambíciója ugyanis az állam alaposan kistafírungozott irodalmi palántaneveldéjének, hogy ne legyen olyan támogatási struktúra, olyan pénzforrás, ami tőlük bármilyen módon is független lehet. Ugyanezt az attitűdöt láttuk már az MMA-tól is, és most végignézhetjük ismét.

Mellékesen még egy fő került be a bizottságba, az eddig ezen a téren kevéssé aktív (honlapját elnézve általában is kevéssé aktív) Magyar Irodalomtörténeti Társaság részéről. Én nem feltétlenül érzem szükségét a kisgömböcként dagadó bizottság továbbdagasztásának, de arról végül is még meggyőzhető volnék, hogy a MIT beszállása azt a célt hivatott elérni, hogy a fiatal elméleti szakembereket is képviselje valaki a dömpingszerűen érkező alanyi költőkkel és még alanyibb írókkal szemben. Szerintem nyugodtan rá lehetne (lehetett volna hagyni) ezt is a JAK-ra meg a FISZ-re, de tényleg nem ez a legnyugtalanítóbb fejlemény.

Arról, hogy a KMTG is bekerült, mint mondtam, nem lehetett tudni, a kiírásban ugyanis szó sem esett róla. Ez azért, valljuk be, nem igazán sportszerű a pályázókkal szemben. Az már csak egy jelentéktelen kis humormorzsa mindezek mellett, hogy az állami akadémia delegáltja nem jelent meg személyesen, szavazatait Skype-on adta le (a jegyzőkönyv szerint).

Azért elkeserítő mindez, mert egy rakás fiatalt hoz kényelmetlen helyzetbe a KMTG.

Úgy néz ki ugyanis, hogy az MMA kicsivel korábbi megjelenése, habár nem volt örömteli, tulajdonképpen úgy csapódott le, mint valami természettörvény, elkerülhetetlen dolog, ám valami olyasmi, ami a fiatalok feje fölött játszódik le. A KMTG azonban nagyon is a fiatalok ügye, hiszen annak ők a célcsoportja, az ő mozgásterükön terjeszkedik, és mindenestől az ő privát szférájukat fenyegeti. Az a rengeteg fiatal, aki a KMTG helyett mondjuk a JAK-ot vagy a FISZ-t választotta, esetleg velük párhuzamosan a Független Mentorhálózatot, most bajban lehet, mert a Móricz-ösztöndíjjal egy olyan területre hatolt be a KMTG, ami eddig mentes volt ettől a problémától.

Ahhoz, hogy lássuk, a KMTG Móricz-bírálók közé kerülése miért elkeserítő, érdemes megnéznünk, milyen fiatal irodalmi ösztöndíjprogram van még mellette. Semmilyen. Azaz dehogynem, a KMTG önmaga párhuzamos valóságaként szintén futtat egy ösztöndíjkiírást májusi beadással egy (plusz még egy) évre. Vicces, nem? De hogy még ennél is viccesebb legyen, nemrég megújult az NKA szépirodalmi kollégiuma, aminek a vezetésével (Csontos János halála után) dr. Falusi Mártont bízták meg. Ő nemcsak az MMA-nak, de a KMTG-nek is tagja, mellette pedig, az eddigi két fix MMA-tagon túl, miniszteri kinevezettként bekerült egy újabb MMA-delegált, illetve maga Orbán János Dénes, a KMTG szülőatyja, mert miért ne kerülne be ide is.

Falusi Márton

Falusi Márton

Fotó: MTI

Ha az a bizonyos fiatal költő megkérdezne, hogy pályázzon-e ezek után NKA alkotói ösztöndíjra, azt mondanám neki egyfelől, hogy tegyen belátása szerint, másfelől viszont megmutatnám neki azért ezt a névsort, biztos, ami biztos.

És akkor még a legújabb hírről nem is beszéltem. Nagyon régi vágya már az irodalmároknak – azt hiszem, ebben nincs vita –, hogy részben nyugati, részben a képzőművészeknél már működő mintát követve az irodalmi életben is legyen olyan ösztöndíj, ami több évre szól, hogy akár egy hosszabb művet is meg lehessen írni a támogatási idő alatt. Hát tessék: az MMA április 9-i kiírással, május 17-i beadási határidővel, szeptemberi kezdéssel (vajon hova ez a nagy rohanás?) írt ki hároméves alkotói ösztöndíjakat, havi kétszázezres apanázzsal. MMA-tagok nem pályázhatnak, viszont mindenki más igen 18 és 50 év között. Hát akarhat valaki ennél jobb feltételeket? Nem, és ezt nem ironikusan mondom, inkább csak keserűen. Ugyan az nem nyilvános, hogy kik fognak az adott területek (ez nem csak irodalmi kiírás, de irodalmi is) pályázatairól dönteni, de mivel a kiírás annyit mégis elárul, hogy a lebonyolító a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete lesz, amely tagjai között tudhatja az NKA-kollégiumvezető, KMTG-oktató dr. Falusit is, nem lepődünk meg majd, ha a neve itt is felbukkan esetleg.

A fiatal költő tehát, aki már az új felállású Móricz kapcsán is a fejét vakarta, a KMTG saját pályázatától élesen elhatárolódott, az NKA-kuratórium láttán sikítófrászt kapott, hogyan reagáljon egy ilyen kiírásra? Három évre megszabadulhatna a befizetetlen számlák, kikapcsolt közművek és egyre kisebb albérleti szobák idegrendszer-cincáló rémképétől. Ha szerencsétlenségére hozzám fordulna tanácsért, mégsem tudnék neki mit mondani. Mert mi van még?

Semmi, tényleg semmi.

Volt valaha egy Irodalmi Junior Prima díj, de az egyetlen kiírást bírt csak, a 2008-as válság elsöpörte, és azóta sincs az országban egy cégvezető vagy irodalombarát oligarcha sem, aki új életet lehelne belé. Vannak persze magándíjak és ösztöndíjak, de hát azokat sokkal nehezebb megkapni, évente egy-egy szerencsés kerül a közelükbe, ráadásul az egy szem – nagyszerű, és reméljük sokáig kitartó – Horváth Péter-ösztöndíjat (ami lényegében inkább díj mint ösztöndíj) leszámítva anyagilag eltörpülnek a KMTG vagy az MMA ajánlatai mellett. Szívesen mondanám ennek a fiatal költőnek, hogy ne adja be mégse a jelentkezést az MMA-hoz, mert nagyon rosszul fogja érezni magát tőle, feltehetően a hároméves ciklus után is még, sokáig.

De nem mondhatok ilyet a mostani körülmények között.

Csak hümmögni lehet meg vállat vonogatni. Én úgy gondolom, a Móricz még így is lenyelhető, a KMTG ki van zárva, erről az új MMA-ról meg döntsön ki-ki belátása szerint. Én nem pályázok rá, de nem foglak megvetni, ha te igen, körülbelül így. Elfogytak a jó válaszok.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.