A Vendég a háznál, vagyis az anyaműsor a Kossuth rádió programjának egyik oszlopa. Emberemlékezet óta fut már, délelőttönként, a maga kiszámíthatóan melankolikus hangütésével. Hiszen nem is gyerekeknek szól – a gyakran sötétebb tónus ezért nem is okoz gondot (már ha nem megy el a gonoszságig, mint a lombikbabák esetében) –, hanem gyerekekről felnőtteknek, ahogy az alcím is mondja. Kivéve a pénteki adásokat.
Az utolsó munkanapon a gyerekek kezébe kerül a mikrofon, és ők igyekeznek megtölteni a harmincperces adásidőt számukra érdekes tartalommal. A Válasz-utak (mottója: „rólunk szól”) tehát amolyan műsor a műsorban. És, ahogy mondtuk, ez is elég régóta fut már ahhoz, hogy többgenerációnyi kamasz műsorvezetőt tudhasson a háta mögött. Persze ember legyen a talpán, aki meg tudná mondani, hogy a sok keresztnév pontosan mikor kihez is tartozott. Emlékezetünkben él Rozi, Flóra, Doma és Emese, hiszen róluk írtunk, de hogy ők kik valójában, és azóta hová lettek, halvány elképzelésünk sincs. Nem felesleges tehát a műsorkészítők nemrégiben indított alsorozata, melyből kiderül egy-egy volt gyerekrádiós utóélete. Legfeljebb a címe túlzó egy kicsit: Nagy öregek.
A legutóbbi nagy öreg például tizennyolc éves volt, de hát egy most tizenhárom éves nézőpontjából tényleg tűnhet mindenen túl lévő veteránnak is akár; és az csak a mi szerencsétlenségünk, hogy mi még nála is veteránabbak vagyunk. Valóságos őskövületek, akik bizonyosfajta csodálkozással kénytelenek hallgatni a youtuberségről, influencerségről és insta-kapcsolatokról csordogáló beszélgetést. Mert az a magától értetődőség, amivel a kamaszok ezekről a dolgokról diskurálnak, még mindig szokatlan kissé.
Szécsényi „Szecsó” András, a kiöregedett rádiós vendég ugyanis ismert youtuber állítólag. A kérdezői tulajdonképpen valóságos sztárként kezelik, amit Szecsó több-kevesebb alázattal végig igyekszik hárítani. Jó, valóban van több mint 60 ezer követője, és valóban, a legnézettebb videója már 900 ezer megtekintésnél jár, de azért ő nem sztár, mondja. Mindenesetre a felelősséget érzi, egyre inkább, és a korai évek komolytalanságai (ice bucket challenge, citromkihívás, ketchupfalás) után már tartalmasabb videókkal igyekszik képviseltetni magát a megosztóoldal hazai felhozatalában. Mondjuk, olyan ontológiai problémákat elemez munkáiban, hogy a Tinderen vagy az Instagramon jobb-e ismerkedni, hogy csókolóznánk-e (vagyis csókolóznának-e a kamaszok) idegenekkel, vagy hogy Sebestyén Balázs vagy a szintén youtuber Dancsó Péter népszerűbb-e. Hát, oké.
Sebestyén egyébként, mint mondja, a példaképe (Istenes Bence mellett), ugyanis őt is nagyon érdekli a kereskedelmi tévézés, csak hát, teszi hozzá szomorúan, kár, hogy a tévének már leáldozóban van. Mit mondjunk akkor mi, jut eszünkbe, akik rádiót hallgatunk?
A beszélgetés izgalmasabb része a youtuberség anyagi oldaláról és a felelősség mibenlétéről szól. Fizetés kétfelől érkezik, világosít fel a stúdióban Szecsó, egyrészt a reklámok után („de ez Magyarországon nevetséges összeg”), másrészt a szponzoroktól. Ha például bepanírozzuk és megsütjük az iPhone-unkat, fejti ki Szecsó, és azt megnézik sok százezren, akkor a serpenyőt gyártó cég jó esetben elő fog állni valamiféle szponzorációs felajánlással. De ezt a szenzációhajhászást és nézőfogást érezhetően olcsó megoldásnak tartanák a stúdióban ülők. Szerintük az igazi küldetés, a valódi teljesítmény az, ha ügyek mellett állunk ki, ha projektekben gondolkodunk felelősségteljesen. Mint Magyarósi Csaba, utal Szecsó az egyik legismertebb magyar youtuber influencerre, aki most épp Budapest megzöldítéséért indított kampányt. Ahhoz, hogy ott tartsak, mint ő, jegyzi meg önkritikusan, még nagyon sokat kell dolgoznom. A kérdésre pedig, hogy ezt a munkát hogyan képzeli, meglepve vágja rá, „hát, új videókat tölteni fel”. Ha valakinek nem lett volna eddig világos.
Válasz-utak, Kossuth rádió, május 25.
