Rádió

Plázán innen, hobbin túl

Vidékjáró magazin a Lánchíd Rádióban
szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2018/10. (03. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Azt mondják a Kilátó készítői, hogy a műsor várakról, kastélyokról, megújuló értékekről és fesztiválokról fog szólni, vagyis mindarról, „amiért érdemes útra kelni hazai tájakon”.

De mondanak ők ennél vadabbat is, pontosabban írnak a műsor netes oldalán: „Van-e élet a nagyvárosokon, na és persze a plázákon túl? Mik a vidék hagyományos és új értékei?” Bár a nagyvárosok és a plázák összemosása így, csípőből, fáj kissé (és egyébként is, a vidéki plázák hová álljanak?), az minket is érdekelni szokott, hogy mi a helyzet vidéken. Eleve mi az, hogy vidék?

A Lánchíd Rádió heti belföldi utazós magazinműsora, Beregi Nagy Judit „országjárása”, talán ebből is kiderült, elég erős mondatokkal veszi körbe magát, amivel amúgy a hatásvadászaton túl nincs is különösebb baj, bár maga a műsor nem indokol ilyen drámai felvezetést. A nagyvárosokon (plázák!) túli világ felfedezése helyett inkább egy kellemes hétvégi kiruccanásra emlékeztet az egész. Nincsenek nagy tétek, beül a család a kocsiba, elmegy ide-oda, eszik ezt vagy azt, közben lazítós tempóban megnézik a helyi nevezetességeket, aztán gyorsan hazatérnek, mert mégiscsak ott a legjobb semmit sem csinálni. Ezt az érzést elég nehéz visszaadni, de a Kilátó, amikor jó formában van, épp ebben hatékony. Lehetne ezt fél órában is, pattogósabb tempóval, szigorúbb vágásokkal csinálni, de az nem ugyanaz lenne; az egyórás műsoridő megengedi a lassú építkezést, sőt, meg is kívánja, a Kilátó pedig valóban nem rohan semerre. Ami azt illeti, a mint­egy 50 percben, legyen mégoly érdekes is a téma, mint, mondjuk, az eplényi síaréna bemutatása vagy egy bejelentkezés a mohácsi busójárásról, muszáj, hogy legyenek unalmasabb részek, üresjáratok olykor, de hát miféle hétvégi kiruccanás lenne az, amiben semmi ilyesmi nincs?

A legutóbbi adás témája önmagában garantálta is a hasonló pillanatokat tulajdonképpen. A hobbi mindig borzasztóan érdekes annak, aki csinálja, és menthetetlenül
kevésbé érdekes annak, aki csak nézi. Eleve a hobbi fogalma egy egészen fantasztikus
dolog, és azon kevés jelenség közé tartozik, ami, meggyőződésünk szerint, elválasztja az embert a többi állattól. Van még egy-két ilyen, de egészen biztos, hogy a hobbi a legha­szontalanabb az összes közül. Hiszen ez a lényege; nem azért gyűjtünk bélyeget meg
söröskupakot, nem azért hímezünk faliképeket, nem azért metszegetjük a kedvenc rózsabokrunkat teliholdnál, hogy a világ folyásán javítsunk, hanem, mert mindentől függetlenül, sőt mindennel szemben is akár, épp ez esik a legjobban nekünk. A keszthelyi Garamvölgyi Gyulának például az okoz boldog­ságot, hogy egyetlen autómárkát vásárol, de abból minél többet. Egyedülálló Cadillac-múzeuma ma már 14 modellt vonultat fel a márka történetének legkülönbözőbb korszakaiból. Bár, többször is megjegyzi, az igazi 20 lenne, annyi kocsival már tényleg mindent meg tudna mutatni, amit a Caddyről érdemes tudni. Mi ehhez megnyugtatásul annyit tehetünk hozzá, hogy nekünk a 14 is már több mint elég.

Garamvölgyi egyébként nem csinál belőle titkot, hogy intenzív vonzalma a híres amerikai márkához nem nyúlik vissza nagyon régre. Gyerekként is izgatták már az autók, de hát melyik kisfiút nem, igaz, ő továbbment egy kicsit, és járműgépészmérnök lett. Ám ennek ellenére is az első hobbija a vitorlázás volt, és csak miután egy vitorlás társa megmutatta neki az amerikai kocsit, amit vezet, akkor állt össze Garamvölgyinek a kép, hogy ő is ezt akarja csinálni. És hát bele is kezdett rögtön friss nyugdíjasként. Azóta van neki 1905-ös (maga a márka is csak 1903-as!) karbidlámpás Cadillacje, a maga szédületes 20 kilo­mé­ter/órás végsebességével. De van olyan kocsija is, ami A Keresztapában szerepelt, meg olyan is, ami a Houdiniben (ahol maga Garamvölgyi játszotta a címszereplő, Adrien Brody sofőrjét). És még nyilván egy csomó hasonlóan érdekes járgány, amelyekről Garamvölgyi egyenként hol jobban, hol kevésbé kordában tartott rajongással mesél. Néha már nem is tudjuk, melyikről van szó, összemosódnak a köbcentik, extra felszerelések és egyéb technikai adatok, de egy-egy háttérsztori még így is megmarad. Az egyik legszebb pillanat, amikor Beregi Nagy műsorvezető azt mondja az egyik autó színére, hogy okker, mire Garamvölgyi rögtön javít: apollo gold. Hát, igen, a hobbi nem a pontatlankodásról szól. Ezt a műsor végére már pontosan értik a hallgatók is, és ennél több tanulság egy laza kirándulás végére nem is hiányzik.

Kilátó, Lánchíd Rádió, február 26.

szerző
Krusovszky Dénes
publikálva
2018/10. (03. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...