Rádió

Visszaszámlálás

A Simicska-rádió búcsúadása

Interaktív

Tavaly nyáron egyszer már volt alkalmunk beszámolni arról, hogyan búcsúznak egy rádió munkatársai a csatornájuktól élő videóban, elcsukló hangon, könnyeiket törölgetve. Az egri Szabó testvérek a Rádió 1 terjeszkedésével szemben buktak el. Ki gondolta volna, hogy alig néhány hónap múlva kísértetiesen hasonló jeleneteket látunk. Ezúttal ráadásul országos léptékben.

Ha lehetünk kissé cinikusak, rögtön hozzátesszük, azért valahol mégiscsak gondoltuk volna. Ami nem azt jelenti, hogy ne ért volna meglepetésként a dolog, de hát sejthettük, mi milyen következménnyel jár, ha úgy adódik. És április 8-án úgy adódott. Máskülönben nem csak ez a két rádió zárt be az utóbbi időben, hiszen az Andy Vajna nevű médiakonglomerátum Pac-Manként falt be az egri után több vidéki adót is. És a csillagok állásából mintha azt lehetne kiolvasni, hogy egyelőre még nem lakott jól velük.

De visszatérve a Lánchíd Rádió búcsújához – hiszen arról van szó –, nem is maga a tény, a leállás, hanem annak huszárvágás-szerűen lebonyolított módja volt a meglepő. Oké, Simicska Lajos, a rádió exoligarcha tulaja sohasem finom megoldásairól volt híres. Ám azzal még a saját munkatársait is meglepte, hogy másfél nappal a választások eredményének bohózatba illő kihirdetése után, április 10-én reggel 10-kor kiadta az ukázt: éjfélig, és ne tovább! A rádió a saját honlapján délelőtt 11-kor tette közzé, egy mondatba sűrítve a hírt. Nyilván úgy gondolták, nincs mit beszélni erről. Amivel a leforrázott munkatársak (mind a nagyjából 180-an – csak hogy a lépték is világos legyen) nemigen érthettek egyet, máskülönben nem alakították volna át az utolsó órákat egy nagy, kollegiális kibeszélőshow-vá.

Mi ezeken az oldalakon több mint egytucatnyi alkalommal írtunk a Lánchíd Rádió különböző produkcióiról. Mind a G-nap előtt, mind azután. A kezdetek kezdetétől nem követhettük nyomon őket, de azt láttuk már, milyen szerepet töltöttek be a korai NER médiavalóságában, illetve milyet az érett NER piksziséből kipottyanva. A korábbi, elképesztően elfogult kormányközeli hangokkal a fullba tolt propagandisztikusság miatt nem lehettünk kibékülve, később meg az nem hagyott nyugodni minket, ahogyan a vezetőség és a megmaradt dolgozók igyekeztek úgy tenni, hinni, viselkedni, mintha ők mindig is függetlenek, szakmaiak és ad absurdum ellenzékiek lettek volna. Ahogyan a rádió testvérlapja, a vele együtt elbukó Magyar Nemzet is egyszer csak előállt a szlogennel: „mindig ellenzékben”. Na, hát azért álljon már meg a menet!

Hazudnánk, ha tagadnánk, hogy nem hallgattuk szívesebben a Lánchidat 2015 februárja után, mint azelőtt, és el kell ismernünk, hogy a NER-keménymag kiválásával mintha a színvonal is emelkedett volna. De akkor sem lennénk őszinték, ha nem szögeznénk le, hogy ettől még nem tűnt varázs­ütésre az éter független csúcsszolgáltatójának a Simicska-féle adó. Igen, mindig örülünk, ha Gajdics Ottó valahonnan elmegy, de nem kapunk szárnyra a boldogságtól, ha Schlecht Csaba (Kaya Ibrahim és Josip Tot megvan még?) jön a helyére. És hát, ugye, Simicskát sem tudjuk, akármennyit szívatják is, a szabadság bajnokaként ünnepelni.

Ám a rádió utolsó óráit emberileg és szakmailag is szomorú volt látni. Sohasem jó a megélhetésüket, a hivatásukat, a megszokott munkahelyüket egyik pillanatról a másikra elveszítő szomorú embereket nézni. Akkor sem, ha ezt a munkahelyet Orbán korrupt rendszere vajúdta világra, és most az is veti a pöcegödörbe.

Szépvölgyi István, aki azt a nem könnyű feladatot kapta, hogy az utolsó órákat vezényelje le, komoly, megsüvegelendő munkát végzett. A stúdióban az ő irányításával úgy jöttek össze a kollégák, és úgy beszélgettek a webkamerák és – természetesen – a rádiómikrofonok előtt, hogy nem a siránkozásé, a vádaskodásé vagy a haragé volt a fő szólam. Persze a szomorúság ott dorombolt minden megszólalás mélyén, de ahhoz képest, milyen hirtelen ért mindenkit a leállás híre, mégsem a totális letargia áradt a hangszórókból. Amennyire lehet, méltósággal vették tudomásul a hirtelen beérett vereséget a megszólalók.

Persze kissé abszurdan hatott, hogy a leggyakrabban elhangzó mondat a „ne politizáljunk!” volt. A végső visszaszámlálás és a fináléként lejátszott Ocho Macho-szám (Jó nekem) után a bekapcsolva maradt kamerán lehetett látni még, milyen sokaknál tört el a mécses. Emberi, megható pillanat volt. Így tűnik el a világ dicsősége. Meg a dicstelensége is.

Lánchíd Rádió, április 10.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.