Teczár Szilárd

  • Teczár Szilárd

    Újságíró

    Elsősorban a magyar és az európai politika érdekli, szabadidejében könyvkritikákat ír. 

Teczár Szilárd cikkei

Majd nézi a padtársáét

Az iskoláknak és a szülőknek is jelentős bonyodalmakat okozott, hogy idén először állami cégen keresztül kellett leadniuk a tankönyvrendelést. A kiadók sem jártak jól, bár számukra az igazi csapás a tankönyvkiadás államosítása lenne.

És ha mély a dekoltázsom? – RibiSéta a belvárosban

A nemi erőszak relativizálása ellen tartott felvonulás kicsit sem volt megbotránkoztató, az Akácfa utcában mégis üveggel próbálták megdobni a SlutWalk résztvevőit. Az esemény utáni beszélgetésen kiderült, hogy minden ember feministának születik, és felszólalt a Magyar Nemzet újságírója is.

"Nézzünk már az adatok mögé!" - Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár

Az ELTE volt rektorát idén februárban, a felsőoktatás átalakítása elleni tiltakozások nyomán nevezték ki jelen posztjára. Bő fél év konfliktuskezelés és a 2013-as felvételik után úgy véli, a felsőoktatás nem is tudna több hallgatót befogadni, nem gondolja, hogy lenne "tandíj", és hiszi, hogy az egyetemek irányításában részt kapó vállalkozók csak használni fognak az intézményeknek.

Határeset

Sikerként és kudarcként egyaránt értékelhető a felsőoktatási felvételi eljárás eredménye. Nehezíti a tisztánlátást, hogy a kormány teljesen új szisztémát vezetett be, amit várhatóan már jövőre megváltoztat.

Kövess minket: