Magának engedélyezhette a kormány a Ludovika téri favágást

Belpol

A kiemelt beruházásokról szóló törvény miatt a Ludovika téren a lakosság és az önkormányzat beleszólása nélkül kezdődhetett meg a fák kivágása. Szemtanúk szerint a kutyák és a denevérek is rosszul jártak.

„Nem az Orczy parkban, hanem a Ludovika téren zajlanak a munkálatok, a kivitelező valamennyi fa kivágására jogerős szakhatósági engedéllyel rendelkezik” – reagált Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások kormánybiztosának hivatala tegnapi cikkünkre. Fürjesék szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának építésén dolgozó munkások természetesen nem kötelesek tisztában lenni az engedélyeztetési eljárással, ezért mondhatták helyszíni tudósítónknak, hogy engedély híján ők egyetlen fát sem vágtak ki. Arra a kérdésünkre nem válaszolt a kormánybiztosi hivatal, hogy összesen hány fát vágtak ki, mi alapján választották ki ezeket, és azt sem kívánták kifejteni, hogyan fér össze a fák elpusztítása Fürjes korábbi nyilatkozatával, mely szerint a beruházás nyomán ezer négyzetméterrel nő a zöldfelület. Ehelyett arra hívták fel figyelmünket, hogy valótlanságok állítása és híresztelése felveti a jogi lépések érvényesítésének lehetőségét.

Az építkezésen dolgozó munkásoknál nem sokkal tájékozottabbak a helyi lakosok sem, egyikük a magyarnarancs.hu-nak azt mondta, valósággal sokkot kaptak, amikor kedden beindultak a láncfűrészek. A kordonépítés és a környéken parkoló autósok értesítése már október 25-én elkezdődött. Forrásunk arról számolt be, hogy zöldszervezeteknél és a kivitelezőnél is próbáltak tudakozódni, ám érdemben senki nem nyilatkozott. Sőt – amint a szerkesztőségünkhöz eljuttatott felvétel is bizonyítja – a munkások perrel fenyegették a fák kivágását videózó lakosokat. A környéken sokan felháborodtak azon, hogy a nemzeti konzultáció kormánya egy ilyen jelentős infrastrukturális beruházást a lakossággal folytatott párbeszéd nélkül hajt végre. Aggódnak a lakókörnyezetükért is, a fák kivágásakor egyes szemtanúk szerint denevérek is elpusztulhattak, a kordon miatt pedig gyakorlatilag ellehetetlenült a kutyasétáltatás.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Jakabfy Tamás, az LMP józsefvárosi képviselője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Ludovika Campus ügyeibe az önkormányzatnak sem volt beleszólása. Ennek oka, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló (2006-ban fideszes és MSZP-s támogatással elfogadott) törvény szerint a Ludovika térihez hasonló beruházásoknál nem az önkormányzat az építési és természetvédelmi hatóság. Jakabfyt tegnap arról tájékoztatták a testületben, hogy az engedélyeket jelen esetben a budapesti kormányhivatal adta ki. Bár részletes információi csak a kérdésére érkező írásbeli válasz ismeretében lesznek, Jakabfy szerint ez azt jelenti, hogy a Kossuth téri vagy a normafai projektekhez hasonlóan a kormány itt is saját magának adta meg az engedélyt. Az LMP-s képviselő közérdekű adatigényléssel szeretné megismerni az engedélyek pontos szövegét, de azt már most valószínűsíti, hogy a fakivágást a fák betegségével fogja indokolni a kormányhivatal. Ennek jogosságáról a helyszínen járva nem győződött meg, szerinte néhány fát amiatt vághattak ki, hogy az épület messziről is jól látszódjon. Mivel a rönköket elszállítják, a növények egészséges voltát utólag nehéz lesz bizonyítani.

false

Az LMP egyébként hatályon kívül helyezné a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, mert szerintük az intézményesíti a korrupció lehetőségét és a civil kontroll hiányát.

www.kupakverseny.hu\cms\admin\
config\config.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\cms\admin\config\config_20121001_161655.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\cms\admin\config\config_20121005_110016.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\cms\admin\config\config_20121016_083559.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\cms\config\config.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\cms\config\config_20121001_095226.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\cms\config\config_20121001_161647.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\cms\config\config_20121016_083552.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\configuration.php
Line 52:     var $password = 'YJt1u';
www.kupakverseny.hu\verseny2012_\cms_\admin\config\config.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\verseny2012_\cms_\config\config.ini
Line 47: mysql.password = YJt1u
www.kupakverseny.hu\verseny2012_\joomla_\configuration.php
Line 52:     var $password = 'YJt1u';

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”