Bogár Zsolt

zitáló hóesésben kanyarodunk az Epres sorra, elvágólag szürke háztömbök egymásutánja Palota legrégibb lakótelepén. "Ezek itt most épp a barna bőrűek" - jegyzi meg Tamás Béla, a Rákospalotai Építő és zolgáltató Vállalat (Répszolg) igazgatója, mintha csak azt mondaná, nincsen semmi titkolnivalója.

Az irodalmi kritika, amely kezdetben szintén ott bambult a családi mosolyalbumot nézegetve: "lám, olvas a gyermek", az ördögi példányszám hatására pontosan utánanézett, mit is. Az első recenziók összességében jó meseregénynek ítélték a könyvet. A későbbiek azonban feltárták, hogy az írónő jól ismert és bevált motívumokat használ fel, lop, nincs szó valódi jellemábrázolásról, stílusa helyenként nehézkes, csapongó. A sikerének receptje könnyen elsajátítható.

"Bezzeg, amikor Kuczora bácsi kenderkócból szakállt ragasztott, és felvette apu kifordított, báránybélésű >>Beszkárttők fatalpú filccsizmáját, azok voltak a szép idők, a rossz gyerek krumplit kapott hagymával, a jó pedig Konzum szaloncukrot" - mondogatta anyukám. És én is emlékszem, micsoda idők voltak, amikor a csapatvezetőnk piros palástot öltött, felolvasta a szorgalmas és jó magaviseletű tanulók névsorát, s ha krepp pásztorbotjával kettőt koppintott, az osztály rázendített a Télapó itt vanra. Nyomában vékony vattabolyhok jártak.

Tekintve, hogy felmérések szerint van, aki csak azokat a betűket olvassa, a szórólapnak lehetne kulturális küldetése, állhatna rajta legalább egy Mária-kép vagy a magyarok legszebb cselekedeteinek ikonográfiája. Hogy mégis csak hirdetést tartalmaz, tehát valamit eladásra kínál, mindent elárul a korról. Ehhez képest érthetetlen, hogy az utas, aki tolakszik a Metró újságért, birokra kel a metrókocsikban a barkácsbolt szalagfűrészeit ismertető reklámanyag utolsó példányaiért, a szórólaposztó mellett elnéz, és ha mégis elvesz tőle egyet, rögtön azt hiszi, hogy a birtokába került példánnyal automatikusan megváltott három üdvözlégyet.

Az iskolás korú gyerekek fizikai-egészségi állapota a hozzáférhető statisztikák szerint valóban lehangoló. "vodás-, kis- és középiskolás korban a gerinc-, illetve tartás-rendellenességek, valamint a statikai lábbetegségek a legjellemzőbbek. A helyzet a fiúknál súlyosabb: az 1998/99-es adatok szerint az ötévesek között ezerből több mint ötven, a tizenöt éveseknél pedig 113 szenved gerincbántalmaktól.

Persze nem romantikus hősökről van szó, hanem aktív profikról, akiknek valaha megszerzett pingpongtudására máig vevők a nyugati harmadik-hetedik vonalban. Ezért is vannak itt, a kinti fellépésre hangolnak. Közülük többen abból élnek, amit hétvégenként a külhoni csapatbajnokságokban összeütögetnek.

Az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) tavasszal pályázatot hirdetett játszótérgyártók és -forgalmazók, valamint felhasználók számára. A forgalmazók részéről három nyertes volt: a S´AJO-Neuhold Gyártó és Kereskedelmi Kft., az M&M Pack Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a Fito System Kertépítő és Szolgáltató Kft. E cégeket a minisztérium "kiajánlotta" az önkormányzatoknak, igazolva, hogy a fenti vállalkozások alkalmasak a magyar szabvány szerinti gazdaságos, esztétikus és főképp biztonságos játszóterek építésére. A minisztériumi szakértők (biztonsági-szabványügyi, építészeti-gazdasági, használati-kinézeti) állásfoglalása azonban nem volt egységes. Mindhárom szempont szerint csak a S´AJO-Neuholdot támogatták, míg az egyik pályázónál (és későbbi nyertesnél), a Fito Systemnél kifogásolták a biztonságot és a szabványszerűséget.

Neki is volt iskolája. Kis Romet, Babetta, Simson és MZ. A szokásos kelet-európai boxutca a rendszerváltás előtt. Aztán egy csúnya motorbaleset. Frissen szerzett B kategóriás jogosítványát egy Trabant volánjánál ülve veszítette el - a tizennyolcadik születésnapi buli volt élete első igazi lerészegedése. Mire visszakapta a vezetői engedélyét, már a ralifutamok törzsvendégének számított. 1993-ban ült először navigátorként egy versenyautóba, hogy aztán egy évvel később már maga vezessen egy Trabant 601-est.

A betűkkel a "normál polgár" nem tud mit kezdeni. Csak a képekre vevő.

Afalfirkák eredetéről is el lehet lőni azt a közhelyet, hogy egyidős az emberiséggel, hiszen a lascaux-i állatrajzok mégiscsak ott vannak a barlangban, és az egyiptomiak sem fukarkodtak a hieroglifáikkal. Persze ezek legálisan készített művek voltak, de ismerünk ókori piramisok sírkamráiból "Itt jártam..." típusú firkákat is, ahogy a láva konzerválta Pompejiben fennmaradtak politikai, pajzán, gyalázkodó, a régi Rómában pedig kocsmafeliratok ("Verje meg a tizenkét isten, Diana meg a jóságos és magasságos Jupiter azt, aki ide pisál vagy ide szarik"). A falfirkák szabadosságát a közbeszéd állandóan kritizálta ("Narrenhände beschmieren Tisch und Wände" - "Bolond kezek asztalt, falat összekennek"), miközben a hit, amelyet a berlini fal kétarcúsága dokumentált (keleti oldala megközelíthetetlen volt, a nyugati tele firkákkal), hogy a graffiti mégiscsak a szabadság megjelenésének egy formája, folyton meghazudtolta önmagát ("Az ellenség köztünk van", "Ausländer raus!", "Cigánymentes övezet").

Tisztelet a kivételes budapesti Chagall-kiállításnak,