Iskolagyakorlatok
Az iskolai sport volna a legfontosabb, hiszen a gyerekek ebben vesznek részt tömegesen. A szakirodalom szerint ha a kisiskolásoknál nem sikerül kialakítani a sportűzéshez szükséges készségeket, azt később lehetetlen pótolni. Az ismeretek hiánya és a kilátástalan szegénység ebben legalább olyan gátló tényező, mint az olyan családi környezet, amelyben a "fontos" tantárgyak haszontalan konkurenciáját látják a sportfoglalkozásokban, vagy ahol a gyermekekben már helytelen életmódminták rögzültek.
Korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy a tantárgyak között a gyerekek első számú kedvence a testnevelés. Nincs házi feladat, unalmas magolás, idegfeszítő feleltetés, viszont teret kap a játék, a versengés, a virtus. Ezzel szemben Gombocz János professzor, a Testnevelési Egyetem Testnevelés-elmélet és Pedagógia Tanszékének vezetője a közelmúlt felméréseire hivatkozva a mai fiatalok jelentős részének hihetetlen passzivitásáról, lustaságáról, akaratnélküliségéről, közömbösségéről ír. "Egész osztályok mutatnak atóniás jeleket, s a passzivitásnak ebből a kollektív kábulatából még játékkal, sporttal sem lehet őket kimozdítani. A mintavétel tanúsága szerint (amelyben a fővárosi iskolákat az interjúk egyharmada reprezentálja) az intézmények egynegyedében a tanulóknak közömbös vagy alig ismert, presztízs nélküli terület a diáksport. Ez az életkor előrehaladtával fokozatosan megfigyelhető, a szakközépiskolás lányoknál válik a legszembetűnőbbé."
Miközben tehát a tantárgy már a "haszonélvezők" körében is vesztett a népszerűségéből, állásai más iskolai diszciplínákkal szemben hagyományosan rosszak. Mindezt mindig is hűen szemléltette a bizonyítvány: a testnevelés a humán és reál tárgyak után szinte a mellékletben bújik meg, az ún. készségtárgyak között. De a testkultúra pedagógiai képviselőit még a többi pedagógus is hajlamos "lenézni". Nemzetközi összehasonlításban a magyar pedagógustársadalom tizenöt nevelési cél közül a testi fejlődés segítését preferálja legkevésbé, míg ez az angoloknál és a franciáknál a középmezőnyben van. A helyzet a rendszerváltozás után a vizsgaközpontúbbá és még inkább versenyelvűvé váló oktatás erősödésével tovább romlott. Az iskolák a gyerekekért és az utánuk járó normatív támogatásért folytatott tülekedésben a fotogén arculatot több nyelvórából, informatikaoktatásból, dráma- és kísérleti pedagógiából stb. formálták. Mivel a sikeres tanulót a felvételi tárgyakból elért eredmények definiálják, paradox módon a teljesítményt abszolútumnak tekintő sportot tették taccsra a teljesítmény védelmében.
A közoktatási törvény leszögezte ugyan, hogy "az iskola köteles biztosítani tanulói részére a mindennapi testedzést és az iskolai sportkör működését", de Gombocz felmérése szerint a NAT bevezetését követően a testnevelés óraszáma az iskolák jelentős részében csökkent, és a bizonytalan délutáni sportköri tevékenységgel együtt sem tudta garantálni a tantervi követelmények teljesítését. A gyermek órarendje duzzadt, miközben mozgásigényét "felsőbb sugallatra" csökkentették. A kerettanterv ezt a folyamatot úgy próbálta korrigálni, hogy a testnevelést kiemelte a maximális heti időkeretből, így például a 6-10 éveseknek a heti 20 órán túl is lehet testnevelést tartani. Egy friss OM-ISM rendelet pedig kimondta, hogy a 6-10 évesek sportórái délelőtt legyenek. Ezzel párhuzamosan a délutáni sportköri foglalkozások feltételrendszerét is javították azzal, hogy bevezették a tanulók létszámával szorzandó 1200 forintos normatív fejkvótát, amit az önkormányzat nem oszthat meg az iskolák között, és kizárólag sportcélokra, többek között a szaktanár többletóraszámának finanszírozására fordíthat.
Teremtorna, létesítménysport
Ha ennyi jótétemény közepette eltekintünk attól, hogy a tanórát - főleg alsóban - nem mindig szaktanár vezényli, és az óra hosszát nyugat-európaivá redukálja az öltözködési ceremónia, a sportértéket alapvetően az befolyásolja, hogy a szekrényugrást folyosón, bordásfalakkal körbebástyázott tágasabb tanteremben vagy "rendesnek" mondható tornacsarnokban kell végezni. A fővárosban, különösen a régi, belvárosi iskolákban kevés tornaterem épült, és ezt a környezet beépítettsége miatt utólagosan nem tudták pótolni. Tóth József, az ISM ifjúsági és utánpótlássportügyekben felelős referense elmondta: az OTSH tornaterem-építési programjában, amelynek köszönhetően országosan 750 tornaterem épült fel 1990 és 1994 között, Budapest messze alulreprezentált volt. Noha több mint száz önkormányzat igényelte volna a 40 százalékos állami szerepvállalást biztosító támogatást, a projekt alól idő előtt kifogyott a pénz, a kezdeményezés elhalt. Tóth szerint a program felélesztése időszerű lenne. A minisztériumban egyébként dolgoznak a nemzeti sportszabvány kialakításán, amely minden településtípushoz meghatározná a létesítményminimumot, és ehhez megfelelő állami pénzeket rendelne.
Abban látszólag megint mindenki egyetért, hogy a diáksporthoz, utánpótlásképzéshez és a versenysporthoz is jó állapotban lévő létesítményekre van szükség, és arra, hogy az üzemeltetők bevételeiket ne fenntartásra, hanem működtetésre, fejlesztésre fordíthassák. "A magántőke és genetikailag kódolt sportőrült civilek is nagyobb szerepet vállalnának a finanszírozásban és a menedzsmentben, ha megérné nekik a befektetés, létezne sportlétesítményekre vonatkozó normatíva, ahogy ez Szlovéniában vagy a konzervatív Angliában már él. Mindez a gyermeksport bázisára is pozitívan hatna" - véli Szabó István, a fővárosi önkormányzat sportosztályának vezetője.
A rendszerváltás után a sportvagyon óriási veszteségeket szenvedett. Az első öt-hat évben nem csupán eltűnt néhány, a "blasz"-tudósításokból, a totóból és a Sportfogadásból ismert, ma történelemkönyvekbe illő csapatnév, hanem számos, korábban vállalati kézben lévő sportlétesítmény a privatizáció következtében új tulajdonos kezébe került, aki rögtön leállította a sportkomplexumok pénznyelőit. A birtokon működő sportegyesületek megszűntek vagy kis méretűvé zsugorodtak. (Ez történt például a Tungsrammal vagy az Elektromossal.) Egyes értékes zöldterületeket pedig továbbadtak, hadd serkenjen a benzinkúthálózat. Sportberkekben erről nem tudnak békésen gondolkodni: a nemzetközi cégek piacot vettek, és "hülyék lennének saját gyerekeiknek konkurenciát teremteni külföldi sportegyesületek utánpótlásképzésének támogatásával".
Szabadon választott verseny
A diákok a testnevelési órákon kívül iskolai sportkörökben (DSK), diák-sportegyesületekben (DSE) és társadalmi sportegyesületekben nyomulhatnak. Mivel az egyesületekben folyamatosan csökkent a fiatalkorú versenyzők száma, a DSK-k és a DSE-k is szerepet kapnak az utánpótlás képzésében. Ahány kerület, annyi modell, de Bernát Zoltán, a XIII. kerületi Csata DSE vezetője úgy képzeli, hogy a helyi adottságok (tanár szakképesítése, sportmúltja, rendelkezésre álló létesítmény) döntenék el, mely sportágakban folyna versenyszintű utánpótlásképzés, a sportegyesületeknek pedig a sportágak zömében inkább a profi vonallal kéne foglalkozniuk. Ehhez persze még kisszámúak, nem eléggé fejlettek, és meglehetősen eszköz- és forráshiányosak az önálló gazdálkodással és jogi személyiséggel bíró DSE-k, a DSK-k pedig, amelyek megalapítását az iskolák számára törvény írta elő, gyakorlatilag adminisztratív úton léptették be a tanulókat, a gyermekek sportolási szokásainak javulását rajtuk tehát hiába is kérnénk számon. Így jobbára a sport és az egészséges életmód megszerettetése lenne a feladatuk, ami tudjuk, mit jelent.
Budapesten az iskolák között, sportvonalon zajló rivalizációt 1992 óta a Budapesti Diáksportszövetség, az MDSZ fővárosi tagszervezete szervezi - tájékoztat Ihász István titkár. Bár az információáramlás a kerületi sportreferensek és a szövetség között nem akadálytalan, annyit azért lehet tudni, hogy 2000-ben 283 alap- és középfokú iskola (tehát több, mint a meglévők fele) képviselte magát legalább egy fővel a fővárosi diáksportrendezvényeken. Ami iskolánként egy-egy mezei futó épp úgy lehet, mint komplett csapatok. A többfordulós csapatbajnokságokban ez több ezer diák heti-kéthetenkénti aktív versenysportját jelenti. (Lásd keretes írásunkat!)
Egyesületek
Az iskolai versenysport rangadóitól és a DSE-k alakulásától függetlenül sokan továbbra is a régi, patinás egyesületekbe mennének. Ugyanakkor bármennyire is vonzó egy MTK-mez vagy egy Vasas-sportszár, a sok szakosztályos mogulok, akikre korábban állami szervek vetették vigyázó szemüket, nevelőbázisuk, létesítményeik, profi sportolóik finanszírozását tekintve a működésképtelenség határán állnak. Legalábbis vállalkozási alapon sok szakosztály nem képes megélni (köztük aranytojást tojó sportágaink sem: kajak-kenu, öttusa, vívás).
"Az utánpótlássport nem szponzorszerző ágazat!" - szögezi le Bódayné Blaha Judit, az MTK ügyvezető elnökhelyettese, mégis a 12 szakosztályból tizenegyben még kitartanak, és foglalkoznak utánpótlás-képzéssel. A nevelőegyesületi státust a patinás klubok egyike sem szeretné feladni, és hagyományosan a környékbeli iskolák egészségnevelési programjából is részt vállalnak. A Bp. Honvéd például a BHSE Harmat utcai klinikáján a kerület összes iskolája részére elvégzi az ott tanuló gyerekek antropometriai vizsgálatatát, és alkatuknak megfelelő sportágat javasol. Ugyanott a demográfiai környezetnek megfelelően alakították ki az utánpótlás-nevelő szakosztályokat: munkáskerületben, ahol sok katonacsalád él, eladható, olcsó sportágakra van szükség (atlétika, torna, úszás, dzsúdó stb.), a triatlon például ezért nem is tudott gyökeret ereszteni. A megkeresett egyesületek között csökkenő, jó esetben stagnáló létszám mellett az FTC-nek (1800 fő) és sportolóinak a világversenyeken elért helyezései alapján legeredményesebb Bp. Honvédnak (1900-2000 fő között) van a legnagyobb gyermek-, serdülő- és ifjúsági bázisa, az ország legtöbb szakosztályát (19) egy kézben működtető Vasasnál 855 és az MTK-nál kb. 800 utánpótláskorú fiatal sportol. Az MTK-nál "elvileg minden szakosztályt fenyeget a megszűnés veszélye", a Vasasban "penészes, vizes falak, elavult közműhálózat, beázások jellemzik az edzőtermeket és öltözőket", ugyanakkor a piros-kékeknek rendszeres részvétel mellett sem sikerült állami pályázatokon dotációhoz jutniuk. A legtöbb klubnál hasonló problémákkal küzdenek, a létesítmények nagy része épphogy használható, az ISM-től, fővárosi önkormányzattól, Wesselényi Alapítványtól befolyó pénzek legfeljebb százezres nagyságrendűek, és elfolynak a fenntartásra. A szakmai munkát jórészt tagdíjakból, szülői támogatásból fedezik, az MTK-nál például 2000 Ft körüli tagdíjak vannak, ami a családoknak még így is nagy megterhelést jelent. Az utánpótlást egyedül az FTC-nél finanszírozzák központi támogatásból, "olyan szinten, amire elegendő ez a támogatás" - fogalmaz Furulyás János elnök, és hozzáteszi: "sokkal több anyagi ráfordítás" lenne szükséges. Az MTK-nál a megfelelő edzők kiválasztása is problémát jelent, de a nevelőedzők tisztességes honorálása minden klubnál gondot okoz. A sportvezetők gyakorlatilag visszaélnek az edzők szakmai elkötelezettségével, és azzal, hogy legtöbbjük egyszakmájú. A legjobbak is minimálbér-közeli fizetésekért dolgoznak, amit esetleg a szakszövetségen keresztül kapott támogatás, üzemanyag-költségtérítés vagy innen-onnan "leesett" pénzek egészítenek ki kerek kevéssé.
Bogár Zsolt
Pál utca a FÜvészkert ellen
A fővárosi önkormányzat védőszárnyai alatt (és szűk irodai szobájában) székelő Budapesti Diákszövetség (BDSZ), amely a legnagyobb budapesti ifjúsági sportversenyeket koordinálja, nyílt és zárt kategóriákban indít bajnokságokat. (Az előbbiben igazolt egyesületi sportolók részvétele is megengedett.) A BDSZ három különböző felépítésű bajnokság szervezésében vesz részt: 12 sportágban budapesti bajnokot produkál az MDSZ nyílt feljútásos országos bajnokságába, másodsorban a "diákolimpia" védjegyet kölcsönzi a szakszövetségek utánpótlásversenyeihez (idén 14 sportágban), végül atlétikában, kézi-, kosár- és röplabdában, valamint labdarúgásban pedig olyan versenyeket rendez, amelyeken igazolt sportolók nem indulhatnak. Itt villanthat a helyi testnevelő igazán, ahogy a Servatius Általános Iskola lány kosárcsapatának vezetője is, akinek az irányításával az 5-6. osztályos korcsoportban már több éve verhetetlen az együttes. A diákolimpia kevésbé ismert sportágakat is (asztali jégkorong, floorball) népszerűsít, versenyeket rendez kicsiknek és mozgássérülteknek. A BDSZ külön jutalmat oszt a fővárosi illetékességű országos bajnokoknak, így két éve Kovács Ágnes (Vörösmarty Gimnázium) nyert úszásban egy-egy egyéni és csapatszámot, aki aztán az olimpián is ismételt. De ebben épp az a jó, hogy profi sportnagyságokkal is összefuthatnak a lelkes amatőrök.
