Graffiti: Bohóc a falon

szerző
Bogár Zsolt
publikálva
2001/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Afalfirkák eredetéről is el lehet lőni azt a közhelyet, hogy egyidős az emberiséggel, hiszen a lascaux-i állatrajzok mégiscsak ott vannak a barlangban, és az egyiptomiak sem fukarkodtak a hieroglifáikkal. Persze ezek legálisan készített művek voltak, de ismerünk ókori piramisok sírkamráiból "Itt jártam..." típusú firkákat is, ahogy a láva konzerválta Pompejiben fennmaradtak politikai, pajzán, gyalázkodó, a régi Rómában pedig kocsmafeliratok ("Verje meg a tizenkét isten, Diana meg a jóságos és magasságos Jupiter azt, aki ide pisál vagy ide szarik"). A falfirkák szabadosságát a közbeszéd állandóan kritizálta ("Narrenhände beschmieren Tisch und Wände" - "Bolond kezek asztalt, falat összekennek"), miközben a hit, amelyet a berlini fal kétarcúsága dokumentált (keleti oldala megközelíthetetlen volt, a nyugati tele firkákkal), hogy a graffiti mégiscsak a szabadság megjelenésének egy formája, folyton meghazudtolta önmagát ("Az ellenség köztünk van", "Ausländer raus!", "Cigánymentes övezet").

Afalfirkák eredetéről is el lehet lőni azt a közhelyet, hogy egyidős az emberiséggel, hiszen a lascaux-i állatrajzok mégiscsak ott vannak a barlangban, és az egyiptomiak sem fukarkodtak a hieroglifáikkal. Persze ezek legálisan készített művek voltak, de ismerünk ókori piramisok sírkamráiból "Itt jártam..." típusú firkákat is, ahogy a láva konzerválta Pompejiben fennmaradtak politikai, pajzán, gyalázkodó, a régi Rómában pedig kocsmafeliratok ("Verje meg a tizenkét isten, Diana meg a jóságos és magasságos Jupiter azt, aki ide pisál vagy ide szarik"). A falfirkák szabadosságát a közbeszéd állandóan kritizálta ("Narrenhände beschmieren Tisch und Wände" - "Bolond kezek asztalt, falat összekennek"), miközben a hit, amelyet a berlini fal kétarcúsága dokumentált (keleti oldala megközelíthetetlen volt, a nyugati tele firkákkal), hogy a graffiti mégiscsak a szabadság megjelenésének egy formája, folyton meghazudtolta önmagát ("Az ellenség köztünk van", "Ausländer raus!", "Cigánymentes övezet").

Hőskor

Magyarországon mintegy húsz éve kezdtek tudományosan felfigyelni a köztéri rajzokra: gyűjtések és nyelvészeti kutatások folytak, 1986-ban pedig a Műcsarnok és az OKK szervezésében a Fényes Adolf Teremben rendeztek kiállítást Bakos Zoltán és Kiss Mihály firkafotóiból, a bemutatóról, több tanulmánnyal kiegészülve, katalógus jelent meg. A HÉV-en, aluljárókban, épületeken elszaporodó, krétával, zsírkrétával, aeroszolos spray-vel vagy filctollal pingált feliratok városszerte szállították az "IKV szanálta" gyártelepi hangulatot. Ha eltekintünk a kortalan, ezért indifferens feliratoktól (Anyád, Fradika, Love Ica stb.) és a rendszert szabványbetűkkel támogató (Éljen a KISZ!) vagy a rendet támadó (Anarchia) politikai jelszavaktól, a rostán együttes- és előadónevek maradnak. Mégpedig nem az intézményes propaganda által sikerre ítélt bandáké, hanem a nagyközönség előtt elhallgatottaké. Minél jobban futtattak valakit, annál gyorsabban tűnt el a neve a köztéri falakról, sőt a falak nyilvánossága olykor erősebbnek bizonyult a koncertek nyilvánosságánál: a graffiti-propagandának köszönhetően 1981-ben az Ifjúsági Magazin Pop-Top rovata befutott együttesként ír a Punkrációról, amely valójában csak háromszor lépett fel mintegy kétszáz néző előtt. A pesti graffitik jelentős része tehát a new wave, az underground ajándéka volt. (A. E. Bizottság, Balaton, Kontoll Csoport, URH, Cpg, Kretens, Neurotic, ETA stb.) Ez azért is érdekes, mert az új hullám hazai virágkora idején érkezik Nyugat-Európába a break és az electric boogie kísérőakkordjaként az amerikai graffiti, amely pillanatok alatt átrajzolja a nyugati nagyvárosok arculatát. Magyarországon ez a trend csupán Fenyő Miklós egyik zenei eltévelyedését és néhány hazai gumiember sikerét eredményezte különböző fesztiválok diszkótánc kategóriájában. (A magyarok breakben azóta is világelsők. Hogy ez mennyire így van, annak megállapításához állítólag elég lemenni néhány barcikai lakótelep szűk pincehelyiségébe.)

Az amerikai graffiti jókora ütemkéséssel, csak a kilencvenes években érkezett meg Magyarországra, és a világméretű rap-, techno-, hiphop-járvány révén azóta is egyre több tizenévest hódít meg. A falfestészet az ezredforduló Európájában furcsa státusban van: miközben a szórakoztató-ipar óriásit kaszálva nyomja a technót, a szubkultúra kísérőjelenségének tartott graffitiről nem tudják eldönteni, hogy mit csináljanak vele, tiltsák, tűrjék vagy támogassák-e? (Mindhárom ugyebár anyagi haszonnal kecsegtet.)

A 90-es években a Biográf Kiadónál közreadott graffitis idézeteket tartalmazó könyvek (Állítsátok meg a világot... és társai) eredetüktől függetlenül nem tartoznak az amerikai graffitinek tekintett falfirkák körébe. Ebben a tekintetben ugyanis a divat elég konzekvensen diszkriminatív: "Graffitinek ma az igényesen megfestett (piece) vagy egyéni stílusban felírt, utóbbi esetben nem egyszeri megjelenéssel rendelkező (tag, throw up) betűket tekintjük, amelyeknek legtöbb esetben sem értelmük, sem egyértelmű üzenetük nincs." Így távol állnak a műfajtól az öncélú feliratok, véleményt vagy érzéseket kifejező mondatok, szellemeskedő idézetek, mezei trágárságok.

Amerikai graffiti

A legenda szerint az amcsik a második világháborúban úgy jelezték előőrseik megérkeztét, hogy falfeliratokon Kilroy jelenlétét tanúsították. ("Kilroy was here.") Állítólag még Sztálin hotelszobáját is megcímkézték a potsdami konferencia idején, sőt a játék a háború vége után sem állt meg. Kilroy később üzent a francia Alpokból, az olasz tengerpartól és egy újpesti buszmegállóból is.

A falfestőt azóta az univerzális jelenlétre való törekvés sarkallja. Írói álnevét, a taget szeretné minél szélesebb körben elterjeszteni. Ismertséget és elismertséget akar, miközben anonim marad. Hiszen nem ismerjük a tag name mögött megbúvó rajzolót, csak azt az identitást, amelynek vizuális megjelenése a style, a firkász nevénél is fontosabb védjegye.

A graffiti lényegéhez tartozik még az illegalitás. Bár itthon is vannak legálisan festhető felületek (lásd Filatorigát), az alaptézis, hogy oda kell fújni, ahova nem szabad, szentírás. (A firkász-becsületkódex mégis megnevez egy-két tabunak tekintendő helyet: tiltja egyházi épületek, temetők, műemlék jellegű épületek, szobrok bombázását, más kérdés, hogy akadnak, akik nem foglalkoznak a "kódex"-szel.) Különösen olyan felületeket részesítenek előnyben, amiket sokan láthatnak. A metró, a HÉV, a villamos azért annyira népszerű, mert a style-t elviszi más városokba, városrészekbe.

A hírnévhez fűződő viszony sem egyfokozatú: sokan azt tartják fontosnak, hogy minél nagyobb mennyiségben láthassák szignóikat városszerte, míg az ínyencek saját művészi stílusuk kialakítására törekszenek, és jóval kevesebbet festenek, illetve nem vesznek részt "bombázásokban" (tagek, throw upok tömeges elhelyezése). A kivagyiságban fontos fokmérő a kurázsi: nagy becsben tartják azokat, akik nehezen megközelíthető helyen (extrém magasságban, őrzött vagy különösen frekventált, forgalmas tereken) helyezik el kézjegyüket.

A graffiti bölcsője köztudottan a New York-i metró volt (26 vonalon, 230 mérföld hosszan kanyarog, naponta 3,5 millió lakost szállít), amit méretei és a szigorodó ellenőrzés dacára a nyolcvanas évek elejére szétírtak a fújók. A városi közigazgatás felvette a kesztyűt, és másfél évtizedes birkózással elérte, hogy kiszoruljanak a graffitizők. A stratégia a képfestők motivációját támadta: azt a kocsit, amit megtámadtak, rögtön kivonták a forgalomból, és nem használták, amíg meg nem tisztították. A "tiszta kocsik" tagelését pedig gyorsított eljárással, kökeményen büntették.

Vandál és művész

A hajtóvadászat együtt járt az elit diskurzusával a graffiti mibenlétéről. A hozzászólások vagy minden graffitit művészetként dicsőítettek (lásd Norman Mailer A graffiti hite című munkáját - B. Zs.), vagy azt mondták, hogy a falfirkálók a "megzabolázhatatlan vademberek világát alkotják". A vitába új lendületet hozott, hogy számos metrós falképfestőt a művészeti elit megpróbált kiszakítani szociális és esztétikai közegéből, és bevitte őket a galériákba. Ez persze jobbára a tulajdonosok üzleti érdekeiről árulkodott, hiszen a vevők folyton újat akarnak. A kereskedők szlogenjeikben nem említették a művek esztétikai értékét, a graffiti ugyanis sokszorosan sérti a posztmodernista kánont, az elitkultúrához viszonyítva lehetetlen árazni és értékelni. Ezért azzal az ajánlással kerültek a fizetőképes kereslet látókörébe, hogy a művek "volt narkósok és tolvajok erőfeszítései, amivel ki akarnak kerülni a gettóból".

A graffiti esetleges emancipációját a művészvilág frusztrációja is siettette volna, mert hitték, hogy az elitkultúrának szüksége van alulról érkező inspirációkra, hogy túl tudja élni önmagát. Neves művészek az ötvenes évektől kezdve hirdették a graffiti, az írott szó és a falkép erényeinek annektálását.

Ez a folyamat megakadt, mert a festő a hitelét csak az utcán vagy a "festők csomópontjain" (writers´ corners - ahol több metróvonal keresztezi egymást, beobachtungsstelle) tarthatta meg, és a sznob mecenatúra is csak ideig-óráig volt hajlandó áldozni erre az egészre, míg tagelő királyokat mindennap szült a nagyváros.

A graffitifestést övező szubkultúra egyébként nem kevésbé sznobok gyülekezete, mint a magas kultúra. Ezt az is igazolja, hogy a hip-hop-feeling pont ugyanolyan kompaktan érkezett meg Európába, így Magyarországra, mint a sarki McDonald´s. A kapcsolódó zenei és öltözködési irányzatok (old school és new school) tökéletesen megegyeznek itt és ott, a festők is kész ábécével dolgoznak (bubble style és wild style). Hogy mennyire hamis kép a graffitit a fogyasztói társadalom elleni lázadásként értékelni, mi sem érzékelteti jobban, mint az, hogy a firkász sosem fest rá óriásplakátra, és tevékenységével maga is nem egy iparág megbízható szponzora (pl. a festékgyártóké és -eltüntetőké) A "tíztől fölfelé" korosztály a tehetségét idővel polgári pályán kamatoztatja: autófestéssel (car tattoo), számítógépes reklámgrafikával keresheti kenyerét, hiszen huszonévesen az ember már belefárad az éjszakai bevetésekbe. Vannak persze üzletek, amelyek graffitiírókkal készíttetik el az épület cégérét vagy dekorációját, de ezek inkább csak alkalmi munkalehetőségek, és nem biztos, hogy egy aktív írónak kis megrendelés megéri kiléte felfedését.

A hazai graffitiírást a Stylewars (1984) című kultuszfilm megkésett hazai bemutatója tüzelte fel, első szupercsapata, a PNC (Pride Not Crime) volt (1993), azóta egyre-másra alakulnak crew-k (firkászbandák). Az internethonlapok tanúsága szerint országszerte: Kabától, Rácalmásig Soprontól Hódmezővásárhelyig "szétírják a writerek az országot".

Bogár Zsolt

Irodalom: Balázs Géza: Beszélő falak (1980-1990), 1994; Budapesti falfirkák, szerk.: Kovács Ákos, 1986 (uo. Feuer Gábor: A mellérendelt radikalizmus kriptokommunikációja); Graffiti Art, Deutschland - Germany, Schwarzkopf & Schwarzkopf, 1995, Lachmann, Richard: Graffiti - Karrier és ideológia, Deviációk; Trunkó Bence: Kilroy is still here (Café Babel, 1997/24). Köszönet a firkászoknak, Lajának és Pálnak

GRAFFITIszótár

BLACKBOOK: Firkászok gyakorlófüzete és naplója. Ebben tervezik meg a tagüket vagy komolyabb piece-eket, stílusuk fejlődését dokumentálja.

BOMB: Egy felület gyors, rajtaütésszerű lefestése. A mennyiség a mérvadó.

BUBBLE STYLE: Korai graffitiirányzat, jellegzetességei a lekerekített formák, kövér betűk, vidám, rikító színek voltak. Ma már kicsit "cikibb".

BUFF: Graffitik eltávolítása a lefújt felületekről.

CHARAKTER: A rajzokon feltűnő figuratív ábrázolások.

CREW: Néhány firkász bandába verődik, hogy közösen fessenek, kölcsönösen inspirálják egymást. Együtt választanak nevet, amit minden közös munkájukon feltüntetnek.

CROSSOL: Ha a firkába valaki akár egy észrevehető idegen vonalat húz, az tönkreteszi a képet. A legnagyobb illetlenség, rossz vért szül, sőt vért kíván.

GOING OVER: A graffitit egy új firka fed el teljesen. Vendetta oka lehet, ha nem barátok között történik.

HALL OF FAME: Legális felület, ahol a firkászok kipróbálhatják magukat. Mivel a felület nagysága véges, ezért kénytelenek előbb-utóbb más művére ráfesteni. Itt hamar kiderül, melyik festőnek van respektje a többivel szemben.

HIP-HOP: A nyolcvanas évek elején a New York-i Bronxban keletkezett szubkultúra, amely a breakdance-et, a graffitit és a rapet mint önkifejezési formákat egyesítette magában ("A graffiti = breakdance a metró- és vasúti kocsikon").

JAM: Graffitiírók találkozója.

MURAL: Illegálisan befestett falfelület frekventált közlekedési csomópontoknál vagy sínek mentén. Ha egy muralista ki akar tűnni, sokat kell festenie különleges vagy veszélyes helyeken.

NEW SCHOOL: Követőjét bő, hatalmas zsebekkel televarrt fekete nadrág, térdig érő pulóver, szemöldökig behúzott sapka jellemzi.

OLD SCHOOL: Képviselői tartják magukat a hetvenes évek öltözködési stílusához, a csíkos tréningnadrághoz és cipzáras felsőrészhez.

PIECE: Mestermunka, a minőségi firkász igazi névjegye.

TAG: A firkász álnevének kézjegye festékszóró spray-vel ("kanna", az angol canből) vagy filctollal kivitelezve.

THROW-UP (T-UP): Saját vagy a banda nevének megörökítése egy színnel, elütő kerettel. Továbbfejlesztett változata a QUICK PIECE. (Legtöbbször szintén egyszínű a kontúr - outline -, gondosan meghúzott, a betűk árnyékoltak.)

TOY: A kezdő, tapasztalatlan vagy gyenge firkász gúnyneve.

WINDOW-DOWN: A vonatfestés leggyakoribb változata: a graffiti az ablak alatt húzódik. Technikailag ez a legegyszerűbb, hiszen a remizben (yard) a festő a sín mellett eddig a magasságig ér fel létra nélkül. A vonatfestés egyéb változatai: PANEL (piece, de csak a vagon egy részén), T2B (Top to bottom: a teljes magasságig az egész felület, az ablakokkal együtt), WHOLE CAR (az egész vagon), WHOLE TRAIN (a vonat teljes hosszúságában).

WILD STYLE: A graffitiírás modern áramlata. Szögletes, élesen metszett formák, keskeny, egymásba fonódó betűk jellemzik, melyek gyakorlatilag lehetetlenné teszik a kiolvasást, a beavatottak viszont könnyen felismerik és értelmezik.

WRITER: A firkász/graffitiíró.

szerző
Bogár Zsolt
publikálva
2001/36. (09. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...