Kőváry Barnát Eddie-hez, a Sashoz szokták hasonlítani, aki saját kedvtelésére csinált a síugrásból túlélőtúrát, és talajfogását legalább akkora szenzációnak tekintették, mint Neil Armstrongét pár évtizeddel korábban. De mondták már azt is, hogy
olyan, mint Uhrin Benedek,
akit lelkes amatörizmusa és pár internetfüggő siheder tett sztárrá. Mert Kőváry nagymenő a rali mitugrász-csoportjában (H), ahol a gépek már csak a szakszövetség könyörületességéből indulhatnak, a mezőny végén, mert lejárt a nemzetközi versenyengedélyük. Míg a tévé kamerája az elit versengésére nyit, a közönség a cirkuszt a H csoporttól várja. De spéci Zsigulik, Skodák és öreg Peugeot-k között mire vívjon a Trabi, felturbózott lóerőkkel is hatvannal, hegymenetben?
Kőváry tehát 1994-ben ült először a 601-es volánja mögé. A mai hatvanezres nevezési díjhoz képest a rali hőskorának számít a 3500 Ft-os rajtpénz, ami még megfizethető diákjegynek tűnt az évad hat-nyolc versenyére, ahonnan persze sorban kiszállni kényszerültek különböző műszaki hibák miatt. "Rengeteget bénáztunk az akkor még narancssárga Trabival, de kezdtünk belerázódni, és a legfontosabb: mindig ott voltunk." 1996-ban kopogtatott az első komolyabb támogató, akinek a kérésére a duroplaszt magkapta a védjegyévé vált zöld fényezést. Futotta egy-két jobb alkatrészre, házilag is született néhány újítás, és az év második versenyén rögtön "dobtak egy tetőt".
Kőváry nimbuszát tulajdonképpen ennek köszönheti. Úgy hajtja a gépet, mintha nem is Trabant volna. A lejtőn aztán nekiereszti, ahogy mondja: "megyünk száznegyvenet, a féket el lehet felejteni, magamra is húzom a kormányt rendesen. Úgy történnek a borulások is, hogy túlspilázzuk a dolgot, legyen egy kis izgalom az egészben." A közönség azért is szereti, mert navigátorával (korábban Magyar Bencével, mostanában Pintér Richárddal) nem tartják magukat autóversenyzőknek, hanem csupán lelkes műkedvelőknek, akik nem érzik és nem mutatják a tétet, verseny előtt nincs kézremegés, fújás vagy a másik csesztetése. Ha elesnek, hát elesnek, senkit sem érdekel az időeredmény, csak az, hogy jól érezzék magukat. Csupán egyetlen céljuk, hogy teljesítsék a távot. Két hete a Mecsek ralin is tönkrevágták az első futóművet, így három keréken, Pintért ellensúlynak használva, a motorháztetőre ültetve futottak el a következő szervizpontig. De néha a publikum is segít. A múlt évben például az esztergomi futamon a nézők tolták őket a hét (!) kilométerre lévő állomásig.
A raliautók virágzása legfeljebb háromnapos (próba és a két versenynap), attól függően, ki milyen korán töri. A többi napokon a hajsza nyomait kell eltüntetni, és a Kőváry-teamnek valamiből meg kell élnie. A hidegkúti Trabant-szerviz a hobbi melléküzemágaként létesült, de a mai árak mellett éppen
százötven gyújtásbeállítást kellene végeznie,
hogy a zöld 601-es egyetlen versenyen rajthoz tudjon állni. "Nincs olyan barátom, akinek ne tartoznék. Legtöbbjüknek már van egy-két gyereke, én meg 26 évesen fenntartok egy Trabantot, és van hárommillió tartozásom." A versenyévad egyébként épp ennyire jön ki. Vannak ugyan támogatóik, de az ő szintjükön "nem gurigák gurulnak". A magyar buhera báját mutatja, hogy "ebből" is lehet várat építeni, és a H csoport harcosaiban még él szolidaritás, mindenki cimbora, így pár Stomil gumi vagy egy-két kanna benzin mindig gazdát cserél. Egyedül a szakszövetség furcsállja a pálya bohócait, és komolytalan magatartásuk miatt tavaly még az is kérdéses volt, hogy elindulhatnak-e egy tízezres szorzójú ausztriai EB-futamon, ahol viszont akkora sikert arattak, hogy idén is visszavárják őket. Miközben tehát népszerűségük töretlen, a Trabant behatárolja a fejlődés lehetőségét: folyamatos harcot csak a márkatársakkal kell vívniuk a kategória utolsó helyéért.
Kőváry Barna tulajdonképpen mindent elért, amit a szokásostól eltérő módszerekkel el lehet érni; a közönség imádja, pályafutásáról könyv készül. Ha ezt a sikert aprópénzre tudja váltani, talán nagy álma is megvalósulhat, hogy egy igazi autóval tegye próbára tudását a magyar mezőnyben. Még akkor is, ha azután csupán egy hétköznapi pilóta lenne a ralisok "futottak még" kategóriájában.
Bogár Zsolt
Kőváry jelenti
"Hát nekünk se kellett több, bebuktuk. Elvileg nem lett volna semmi baj, kiadta volna, de hát sok lett. Van ilyen. Az igazság az, hogy az út szélén, ahová estünk, volt egy vízelvezető árok, amire mi nem számítottunk. Na, itt leakadt a hátulja, behúzta az elejét, puff, már az oldalán is voltunk. Azonnal visszaborították, gondoltam, üveg, aztán tovább. Ez így nem jött össze, mert az első futómű elfáradt. Eltört a csonkállvány, kicsúszott a féltengely. Hajtás nélkül pedig elég nehéz menni. Ennyi. Számunkra hihetetlen volt a nézőtömeg, amely felkapta az autót, hogy elviszi a célig. Nem hittünk a szemünknek, de mondtam, hogy vége, inkább hagyjuk. Most is szeretném megköszönni azt a hihetetlen odaadást, ordibálást, amit a nézőktől kaptunk. Pontosan azért az érzésért csináljuk. Hiába álltunk ki, ha erre a tömegre gondolok, egyből megjön a kedvem ahhoz, hogy az utolsó fillérünket is erre költsük."
(Részlet a Barnus mondja a Miskolci Rallye 2000-ről weboldalról; www.extra.hu/kovary601)
