Szentgyörgyi Rita

Magyar Narancs: Folyvást azzal vádolják, hogy családi mozit csinál, amelyben a felesége a szkriptes, Matthieu fia a zeneszerző, Thomas fia pedig epizodista. Mint a most bemutatott (A romlás virága) filmjében is. Mit szól ahhoz, hogy emiatt a francia mozi Brezsnyevjének keresztelték el?

Magyar Narancs: Némi félreértésre adhat okot, hogy éppen annak a filmnek a vetítésével harangozzák be a kulturális évadot, amelyet egy kereskedelmi csatorna már levetített.

Magyar Narancs: Nem gondolja, hogy viszonylag későn tért át a jámbor figuráktól a bűnözők közé?

Magyar Narancs: Mintha csak a hajdan germanisztikából, filológiából, művészettörténetből diplomázott rendezőként igyekezett volna egyfajta kultúrtörténeti egyveleget kitalálni a női mítoszokról.

Magyar Narancs: Képein olyan tájakat látunk, amelyek meszszemenően visszaigazolják fotográfiai ars poeticáját: "A művészet maga a Föld, a fotográfus csak felfedező." Milyen előzmények, milyen késztetések vezérelték bolygónk feltérképezéséhez?

Magyar Narancs: Mennyire jellemző a mai francia fiatalokra, hogy megfelelő ideológiai, morális, érzelmi hovatartozás hiányában a vallásokban keresnek hitet?

Magyar Narancs: Egy, a színháztól megcsömörlött alkotó színeváltozását jelzi vajon, hogy manapság a filmezésben leli leginkább örömét?

Magyar Narancs: Két világ, három szereplő, szerelem, barátság, kalandvágy hármas egysége köti össze filmjében Serge, Said és Sarah sorsát. Az igazi főszereplőnek mégis leginkább a mai Marokkó, azon belül is Tanger számít. Mi újat, mi aktuálisat mondhat számunkra ez az európai álommal megfertőzött arab világ?