A francia film Brezsnyevje (Berlini találkozás Claude Chabrollal)

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2003/7. (02. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Folyvást azzal vádolják, hogy családi mozit csinál, amelyben a felesége a szkriptes, Matthieu fia a zeneszerző, Thomas fia pedig epizodista. Mint a most bemutatott (A romlás virága) filmjében is. Mit szól ahhoz, hogy emiatt a francia mozi Brezsnyevjének keresztelték el?

Magyar Narancs: Folyvást azzal vádolják, hogy családi mozit csinál, amelyben a felesége a szkriptes, Matthieu fia a zeneszerző, Thomas fia pedig epizodista. Mint a most bemutatott (A romlás virága) filmjében is. Mit szól ahhoz, hogy emiatt a francia mozi Brezsnyevjének keresztelték el?

Claude Chabrol: Röhögök egy nagyot! Meglehet, van bennünk némi közös vonás: én is messzemenően szeretem és olykor meszszemenően unom a családomat. Most mondja meg: mit tehetnék? Üldöztem volna el a háztól a fiamat, amikor egy napon kijelentette: "Papa, úgy szeretnék filmzenét írni neked!" Vagy öltem volna meg a feleségemet, csak azért, mert szkriptesként ismertem meg, és hogy örökös kontroll alatt tartson, nem tágított mellőlem? Vagy beszéltem volna le a másodszülött fiamat, hogy komédiásnak álljon, csak azért, mert szegényt ugyanazzal a névvel sújtotta a Teremtő?

MN: Mindig ilyen könnyeden, felelőtlenül viszonyult a hivatásához?

CCH: Mit vár egy köpcös, élemedett korú papától? Az én legnagyobb felelőtlenségem, hogy a kedvteléseimnek adózhatok mindenkor.

MN: Mint például?

CCH: Szeretek provokálni.

MN: Milyen célzattal?

CCH: Hogy elrontsam az emberek kedvét, és olyasmihez csináljak nekik kedvet, amire nem számítottak.

MN: Mivel szereti elrontani mások kedvét?

CCH: Szeretek olyasmivel foglalkozni, olyasmiről mesélni, amit a tapétázott falak, a bebiztosítottnak hitt polgári nyugalom rejt.

MN: Konkrétabban?

CCH: Konkrétabban világéletemben mérhetetlenül dühített, ingerelt a társadalmilag elfogadott játékszabályok felszínessége, álcája, hazugsága. Szeretek minden rejtett fiókba, szekrénybe benézni, hogy mi rejlik mögötte. Mindannyiunknak vannak rejtett titkai, hullái. Problémák, élethazugságok, amelyek feltáratlanok maradnának, ha nem lennének hozzám hasonló titokfejtők, hullarablók! Csak viccelek, ne vegye komolyan! Ne dőljön be nekem! És van hozzá egy jó magyarázatom is: minthogy képtelen vagyok megváltani a világot, beérem annyival, hogy a filmjeim láttán ne legyen az embereknek az a benyomásuk, hogy feleslegesen töltöttek el a moziban egy- két órát.

MN: És ez polgári hullák nélkül nem megy?

CCH: Nekem nem. A dolgok mélyén mindig felbukkan, hogy az ember vagy áldozata egy helyzetnek, vagy bűntevője. Sokszor a kettő együtt jár. Figyelje csak meg, egy ideig a körülmények a bűnösök javára játszanak, mígnem berepül az önámítás gépezetébe egy porszem, ami napvilágra hozza a bűnöket.

MN: Többnyire a nők bűneit leplezi le előszeretettel. Miért?

CCH: Ez kézenfekvő. A férfiak vagy gyávák, vagy hősök. Inkább kivételes körülmények között válnak a férfiak hősökké, ezzel szemben én a hétköznapokról szeretek szólni. Elvégre a hétköznapok realitásához közelebb állnak a nők, akik sokkal színesebb és szélesebb színskálán mozognak az életben, mint a férfiak.

MN: Legújabb filmjének már a címe is provokatív: Baudelaire klasszikus könyvére, A romlás virágaira utal.

CCH: A hasonlóság köztem és Baudelaire között kimerül a címválasztásban. Jó előre nevettem magamban, hogy ezt fogják meglovagolni a filmmel kapcsolatban.

MN: Szóval mégiscsak provokációnak szánta.

CCH: Kedvesem, soha rosszabb provokációt! Beszéljünk inkább a hulláról! Tele vagyunk temetetlen hullákkal!

MN: Mire érti ezt?

CCH: Egyszerűen csak asszociálok. Az élet minden vesztesége felfogható egy-egy hullának. Hullákat hagyunk magunk mögött. Szerelmeink, vágyaink, céljaink hullái vesznek körül minket, mindazok az emberek, akiket elvesztettünk.

MN: Árulja el, mitől találja olyan kiapadhatatlan forrásnak a francia polgárságot, miért foglalkozik olyan szenvedélyesen ezzel a társadalmi osztállyal?

CCH: Talán mert én magam is egy félresikerült polgár vagyok. Hozzáteszem, szalonképes, makulátlan irodalmi neveltetésben részesült polgár, aki apja könyvtárszobájában felfedezte magának Corneille, Shakespeare, a franciák és a világ klasszikus irodalmát. Egyfelől kötelez ez az örökség, másfelől nevetségesnek találom. Ha belegondol, ez az egyetlen társadalmi osztály, amelyik megőrizte magát a történelem forgószelében. A legérdekesebb, egyben a legnevetségesebb is. Kiváló alapanyag, téma a kifigurázásra, az önáltatás leleplezésére. Szórakoztató, ugyanakkor dühítő, hogy soha, semmilyen körülmények között nem lehetett letaszítani a trónjáról. Ma is ott pöffeszkedik a politikában, a gazdasági életben, a kultúrában. És mint ahogy a polgárság kiirthatatlan, akként halmozódnak, ismétlődnek a bűnei nemzedékről nemzedékre. Együtt él a szőnyeg alá söpört konfliktusaival, megkövetelt méltóságával.

MN: Önt folyton a francia új hullám egyik úttörőjeként azonosítják, a francia filmművészet utolsó irodalmi ihletésű rendezőjeként. Egyetért ezzel?

CCH: Mit tehetnék? Tagadjam, hogy az angolszász irodalom, az amerikai bűnügyi regény, Georges Simenon, Henry Miller, Henry James, Joseph Conrad hatása kitörölhetetlen belőlem? Inkább arról beszélnék szívem szerint, hogy külön kell választani az ipart és a művészetet a filmben. Én magam a kettő között foglalok helyet, a film kézművesének tartom magam. A producerek nagyfokú lustaságának tudom be, hogy a mai filmkultúra mindinkább az emberi butaságra, felszínességre épít, mint a mívességre, a magas színvonalú szórakoztatásra, az igényességre. Számos érdekes hangvételű rendező, színész, forgatókönyvíró tűnt fel az elmúlt években, akik életképessé teszik a francia filmet. De az arányok elenyészőek. Sajnos a mai rendezők többsége irodalmi műveletlenségéből húz hasznot. Ami önmagában nem lenne baj, ha rendelkeznének vizuális műveltséggel. Valaha Truffaut azt mondta: "Hamarosan színre lépnek olyan filmkritikusok, akik soha nem láttak Murnau-filmeket." A mai filmkultúra viszont tele van olyan kritikusokkal, akik soha életükben nem láttak egy Truffaut-filmet!

Szentgyörgyi Rita

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2003/7. (02. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...