Kész csapdahelyzet (Pascale Bailly filmrendező)

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2002/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Mennyire jellemző a mai francia fiatalokra, hogy megfelelő ideológiai, morális, érzelmi hovatartozás hiányában a vallásokban keresnek hitet?

Magyar Narancs: Mennyire jellemző a mai francia fiatalokra, hogy megfelelő ideológiai, morális, érzelmi hovatartozás hiányában a vallásokban keresnek hitet?

A múlt héten mutatták be Pascale Bailly Isten nagy, én kicsi vagyok című filmjét. A rendezőnőnek ez a harmadik munkája, korábbi filmjei: Mit tesznek az emberek (1993), Szerelmi házasság (1996). A beszélgetés Párizsban készült.

Pascale Bailly: Fogalmam sincs. Nem beszélhetek mások nevében, csak a saját környezetemből, tapasztalataimból indulhattam ki. A drámát keresem a komikus helyzetekben és a komikumot a drámai helyzetekben. Az élet kész tragédia, amin a legjobb nevetni. Ki-ki a maga kis mikrovilágában keresi a boldogulás, a boldogság, az önismeret útját. És ehhez a legjobb kiinduló helyzet a szerelem. Ennek a filmnek is a szerelem a szövete, a vallások csak kitérők, azonosulást kereső pontok. Teljesen mindegy, hogy kinek milyen a vallása, van-e egyáltalán, a hit nem ezen múlik.

MN: Az élet nem holmi jutalomutazás, a szerelem pedig nem valamiféle elnyerésre váró jutalom, ajándék. Hit nélkül viszont fabatkát sem ér sem az egyik, sem a másik.

PB: Nem vagyok vallásos, hívő sem, csupán olyasvalaki, aki szeretne hinni. Jobb híján az emberi kapcsolatokban. A zsidó vallás talán azért áll hozzám közelebb, mert mindig megszólal benne egy hang, amelyik az igazságot keresi.

MN: Ez a vonzalma indokolja, hogy éppen egy zsidó fiatalemberrel hozza össze a szerelemben Michelle-t, akinek a kedvéért, a férfi legnagyobb bosszúságára, áttér a zsidó vallásra?

PB: Szeretném, ha tisztáznánk valamit. Ez egy lehetetlen szerelem története két ember között, akikben minden lehetőség megvan, hogy szeressék egymást, mégsem jutnak közös nevezőre.

Feltehetően azért nem, mert ellentétes utat, fejlődési folyamatot járnak be. A lány belemenekül a vallásokba a katolicizmustól a buddhizmuson át a judaizmusig, a fiú viszont fojtogatva érzi magát hovatartozása súlyától, tele van kényszerképzetekkel, félelmekkel, elutasítással. Két irányban haladnak, Michelle képletesen szólva a templomok ajtaját nyitogatja, Francois viszont gőzerővel csukogatja. A judaizmus több mint vallás. Család, összetartozás, sorsközösség. Ebbe csak úgy ártatlanul, önzetlenül, puszta szeretetből, szerelemből besétálni képtelenség. Különösen akkor az, ha valaki, mint Michelle egyáltalán nincs tisztában önmagával, a saját családja neurotikus viszonyait örökli. Az anyjáét, aki boldogtalan, sikertelen, az apjáét, aki nincs jelen az életében.

MN: Egy ilyen tragikus alaphelyzetből komikus filmet csinálni... Bizonyára megvannak az életéből az előképek, élmények hozzá.

PB: Nem titok, hogy amolyan lelki terápiának is szántam ezt a történetet. Igen, velem is megesett egy hasonló helyzet. Eleinte haboztam, hogy könyvet írjak belőle, vagy filmet. Ha egy az egyben ragaszkodtam volna a valóság bemutatásához, akár főbe is lőhettem volna magam. Igen, nekem is volt egy nagy szerelmem, egy zsidó fiú, akivel a kapcsolatom zátonyra futott. Michelle-nek és Francois-nak meghagyom az esélyt.

MN: Ha az alaphelyzetet nézzük, akkor viszont mit keres közöttük Isten? Nem érzi úgy, hogy Isten egyfelől összekötő kapocs, másfelől válaszfal kettejük kapcsolatában?

PB: Az életben sincs ez másként. Nincs hova, nincs kivel együtt haladni, azonosulni, ha a célok, a hitek, a törekvések ellentétes irányba mutatnak. Éppen ez ennek a kapcsolatnak a buktatója. A fiú haragban áll mindennel és mindenkivel, Istennel, a vallásával, a hovatartozásával, bigottan vallásos szüleivel. A lány számára pedig éppen ez tűnik a mézesmadzagnak a fiú eléréséhez, meghódításához. Banális hasonlattal élve Michelle elindul valamiféle életcél megtalálásának a nyomába, és általa belebotlik a szerelembe. Kész csapdahelyzet, amit csak a fonákjáról érdemes bemutatni.

Szentgyörgyi Rita

szerző
Szentgyörgyi Rita
publikálva
2002/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...