Tóth Szabolcs

  • Tóth Szabolcs

Tóth Szabolcs cikkei

"Ráragadt a világzene"

  • Tóth Szabolcs
A karnatikus és a nyugati komolyzenei hagyományt is jól ismerő 65 éves zenész játszott Jean-Luc Pontyval, Stanley Clarke-kal, Mira Nair és Bernardo Bertolucci filmjeiben, s a sor még hosszan folytatható volna. Ötfős zenekara élén november 22-én ad koncertet a Müpában - ebből az apropóból beszéltünk vele.

„Csak a szívemet követtem”

  • Tóth Szabolcs
A britek ellen vívott szabadságharcról, az előzményekről és a só rendszerbuktató képességéről is beszélgettünk Gandhi egykori követőjével, aki az elkészült interjú után nem sokkal, idén júliusban elhunyt.

"MIntha imádkoznék" - Pandit Hariprasad Chaurasia

  • Tóth Szabolcs
Pandit Hariprasad Chaurasia manapság az egyik legkelendőbb híresség az indiai klasszikus zene piacán, koncertje után állva ünnepelte a Trafó közönsége is április 29-én. Története azonban jóval korábban kezdődött, a közép-indiai Allahabad városában, ahol a családja birkózásból élt.

"Egyszerű médium vagyok" - Pandit Rajeev Janardan

  • Tóth Szabolcs
Pandit Rajeev Janardant virtuozitása, illetve a személyéből áradó érzelemgazdagság és állandó derű napjaink egyik legnagyszerűbb szitárosává tette; hosszú, ínséges évek után az első hindusztáni klasszikus zenész, aki fellép Magyarországon.

Bali: Visszajövök!

  • Tóth Szabolcs
Lázongás, hajószerencsétlenség, földrengés, repülőgép-katasztrófa, aszály, erdőtűz, XXIV. Ázsiai Vízi Játékok. Na, ezekből semmit nem lehetett érezni Indonézia köldökén, Balin. Mentális mikroklímájának köszönhetően a Bali szigeti embert semmi nem zavarhatja meg, ugyanis Ünnep van. Ma százéves a szentély, holnap a belügyminiszter, aztán elűzzük a Gonoszt. Minden napra jut vigasság, amelynek szükséges velejárója a kakasviadal. Klasszikus értelemben véve ez a Jó és a Rossz csatája. Az eredetileg templomi sport társasági jellegéből adódóan hamar nagy népszerűségre tett szert a kakasok körében. Évszázadok óta dolgozik ez a tollas nép, hogy kikristályosítsa magából a tökéletes harcost, az újkori garudát, a Tarajos van Damme-ot.

Kövess minket: