Satya Narayan Sharma indiai szabadságharcos

„Csak a szívemet követtem”

  • Tóth Szabolcs
  • 2012. augusztus 31.

Külpol

A britek ellen vívott szabadságharcról, az előzményekről és a só rendszerbuktató képességéről is beszélgettünk Gandhi egykori követőjével, aki az elkészült interjú után nem sokkal, idén júliusban elhunyt.

Idén 65 éve, 1947. augusztus 15-én vált India függetlenné a brit birodalomtól. Ma nemcsak azokat tisztelik szabadságharcosként, akik életüket áldozták az ország függetlenségéért, de azokat is, akik a függetlenségi harcból a maguk területén kivették a részüket. Ezt hálálta meg India azzal, hogy élethosszig tartó kedvezményekkel és tisztelettel jutalmazta meg őket: a szabadságharcosoknak nem kell például sorban állniuk a vonatjegyekért. Az 1923-ban született és idén júliusban elhunyt Satya Narayan Sharma ellenálló volt.


narancs.hu: Hogyan emlékszik a függetlenség előtti időkre?
Satya Narayan Sharma: A britek minden területet uraltak, az indiaiaknak pedig semmiféle hatalma vagy jelentős tulajdona nem lehetett. Jó példa erre a gyapjú, amit Indiában megtermeltek, előkészítettek, majd – az iparosítás hiányából fakadóan – angliai gyárakban posztó lett belőle, és az indiaiak tulajdonképpen a saját termékeiket vásárolhatták vissza elképesztően magas áron a gyarmatosítóktól. Gondolja csak el, hogy abban az időben mennyit kellett utaznia a posztónak, hogy aztán újra hazataláljon! Nem csoda hát, hogy ez lett a függetlenségi mozgalom egyik fő jelképe. Ennek folyományaként került India nemzeti zászlajára a kézi szövőszék kereke. Olyan a világban nőttem fel, ahol a hagyományos, szanszkrit nyelvű oktatás tiltva volt, a helyi nyelveket nem taníthatták, a közéletben nem használhatták az emberek - csoda, hogy nem haltak ki, mint például a telugu! Az oktatás csak azt a célt szolgálta, hogy kiképezzék az egyes dolgozókat valamilyen részmunkára, de az angoltanítás is csak arra terjedt ki, hogy a munkával kapcsolatos parancsokat megértsék.


narancs.hu: Mikor hallott először Mahatma Gandhiról?
SNS: Hallottam, hogy él valahol egy Mohandas nevű ember, aki az emberek egyenlőségéről és az Istenek békés igazságáról (satya) beszél, sőt, ezek szerint a tanítások (dharma) szerint is cselekszik. Úgy hangzott mindez, mintha egy ősi, védikus történetet olvasnának nekünk, és mindenki izgatottan várta, hogy mi lesz a mese folytatása. Meg kell jegyezni, hogy az egész legalább 60 évvel korábban kezdődött Mangal Pandey és Gopal Krishna Gokhale (róluk keretes írásunkban olvashatnak) és sok más kiváló harcos és nagyszerű vezető küzdelmével. Az ő példájukon keresztül, sőt, talán a személyes útmutatásuk által kezdte megérteni a nemzet, hogy egységben cselekedve bármit elérhet. A függetlenségi mozgalom tulajdonképpen a nemzeti öntudat és megbékélés ébredése is volt, mert az elnyomók mindig a megosztást választották a nép elleni fegyverül. Amíg mi a kicsinyes, helyi harcainkat vívtuk, addig ők újjáépítették, modernizálták Angliát a gyarmatokról, de leginkább Indiából rabolt javakkal.

Vezető és egyetemalapító
Mangal Pandey (1827–1857): az 1857-es, kudarcot valló ún. szipojlázadás egyik vezéralakja. E felkelés után került India brit birodalom uralma alá 
Gopal Krishna Gokhale (1866–1915): sokak szerint az első indiai, aki felsőfokú végzettséget szerzett. Később egyetemalapító, és India szociális megreformálója, Mahatma Gandhi politikai mentora.

narancs.hu: Mit jelentett önnek Gandhi mozgalma, a Satyagraha?
SNS: A sót. Az egyik indiai államban (Andhra Pradesh) a britek által kivetett sóadó azt eredményezte, hogy az emberek lemondtak a só használatáról. Amikor Gandhi elkezdte terjeszteni az óceánok partjáról származó, természetes sót, amin nem volt az angoloknak fizetendő adó, akkor az emberek azzal támogatták a mozgalmat, hogy ilyen, amúgy méregdrága sót vásároltak. Persze az a só nem csak méregdrága volt, de pocsék is, mégis ez indította el a gazdasági rendszer alapvető megváltozását. A mozgalomban én a környező településeket és városokat jártam, hogy a Satyagrahára jellemző békés, fegyvermentes eszközzel, helyi szinten szervezzük újra az életet. Három egyszerű szabályunk volt: az alkoholt áruló boltok bezárása, sőt, szükség esetén lerombolása; a helyi adókat nem befizetve térdre kényszeríteni a gazdaságot és azon keresztül a helyi uralkodókat; illetve a helyi béke, az emberi élet és a természet egyensúlyának megtalálása.

Mi az a Satyagraha?
Az ’igazsághoz való ragaszkodás’ Gandhi erőszakmentes, polgári engedetlenségen alapuló politikai mozgalmának neve.

narancs.hu: Miért kellett ehhez az alkohol tilalma?
SMS: Vészterhes időkben minden, ami kizökkenti az embert a nyugalmából – ilyen az alkohol is – a békétlenség okozója.

narancs.hu: Hogy reagált minderre a helyi uralkodó?
SMS: A britek segítségével mindenkit börtönbe vetett, aki kapcsolatban volt a Satyagraha mozgalommal. Éjszakánként aztán a börtönbe vetetteket véresre verték vagy megölték. Hallottuk az emberek sikolyát, egy dolgot tehettünk csak: imádkoztunk értük. 22 éves koromig lezajlott majd minden változás, és még csak nem is találkoztam Gandhival, mégis követtem az elveit, tanácsait. Aztán egyszer megjelent a városban, és rám bízott egy üzenetet. Azt kérte, hogy hagyjunk fel a Satyagraha szervezésével, hogy megóvjuk az emberek életét. Az életem hőse volt, és egyetlen dolgot kért tőlem személyesen, amit képtelen voltam megtenni. Ezért is lepődtem meg, amikor később állami kitüntetést kaptam, mint az egyik legfontosabb segítője a helyi változásoknak. Hivatalosan ekkor lettem szabadságharcos, pedig csak a szívemet követtem.

Függetlenség és köztársaság

Gandhi ellenállási mozgalma évekig tartott, míg végül India 1947. augusztus 15-én elnyerte függetlenségét. Ekkor lett önálló állam Pakisztán is. Gandhi már 1942-ben követelte az angolok távozását, s egy évvel később hetekig tartó éhségsztrájkba kezdett. Életét egy merénylő oltotta ki Újdelhiben, amikor a helyi hindukat arra igyekezett rábeszélni, hogy tegyenek engedményeket a muzulmán kisebbségnek.

Figyelmébe ajánljuk