Molnár Zsófi

Emlékeznek Piero della Francesca portréjára Federico da Montefeltro hercegről, az Urbinói Hercegség megalapítójáról? (Vagy a felesége, Battista Sforza portréjára, lévén szó diptichonról?) Nem kell rögtön az Uffiziig szaladni, hogy felidézzék, hiszen a festő talán leghíresebb képéről van szó, sőt, a quattrocento legismertebb portréjáról. A herceg rendkívül jellegzetes orra miatt különben sem lehet összetéveszteni semminő egyéb portréval: horgas orrú pasas, vörös ruházatban, profilból. Nos, még el sem kezdődik a hacacáré,

2007-ben botrányt és provokációt kiáltott a francia irodalmi közvélemény, amikor is az új regény pápája, Alain Robbe-Grillet 85 évesen lefóliázva és felvágatlanul közreadta legújabb (és legutolsó) művét. Mert hát - hangoztatták - az akadémia tagjainak erkölcsi felelősségük van, és az Érzelmes regény perverz, pedofil kínzásai nem nevezhetők éppen léleknemesítő olvasmánynak. (Ugyanakkor miről beszélünk, most, a pornóipar másodvirágzásának lejárta után?!) Csakhogy a mind tematikusan, mind attitűdjét tekintve szadista, azaz egyértelműen sade-i ihletésű "regény" távolról sem értelmezhető ilyen egysíkúan. Talán erre hívná fel a figyelmet a mű tagolása is: 238 számozott bekezdés és két számozatlan sor - az emberről. Molnár Zsófi

A Corvina Kiadó kulturálisszótár-sorozatának eddig talán külsőleg legszebb darabja a szó minden értelmében keménykötésű: hosszas hátizsákos hurcibálás után is remekül bírja a gyűrődést. És ez manapság igenis nagy szó. A tartalom is támadhatatlan, Soproni András vitathatatlanul a téma elismert szakértője, ráadásul sokoldalú tárgyi tudása remek stílusérzékkel párosul. Molnár Zsófi

"Jelentős írói érdemeiért és különösképpen magas rendű idealizmusról, művészi tökélyről tanúskodó, a szív és a lángész ritka összhangját megteremtő költészetéért" - szólt annak idején az indoklás.

A Francia Akadémia végre fellélegezhet - nem kell tovább aggódni, hogy felköti-e a kardot és benyújtja-e ellenőrzésre a székfoglaló beszédet a 2004-ben kénytelen-kelletlen beválasztott Robbe-Grillet. Egy biztos, folyamatosan tett azért, hogy tudomást vegyenek róla, és több mint fél évszázada a francia szellemi élet egyik (már) megszokott, fontos figurája - volt, kis híján Halhatatlan.

A címet a Nyugatban enyhe negatív felhanggal aggatja Ambrus Zoltán Maeterlinckre egy plágiumügy kapcsán 1910-ben. Az áldozat, Paul Heyse ugyanabban az évben irodalmi Nobel-díjat kap. A gaz plagizátor egy év múlva.