Tamás Gáspár Miklós

Az alkotmányos, szabadelvű jogállamok, képviseleti rendszerek, polgári köztársaságok már régóta, több mint száz esztendeje válságban vannak. S amit liberális korunkban hajdan cáfolni szerettünk volna – több mint negyedszázada már –, és amit poszt­sztálinista és szélsőjobboldali vitafeleink (velünk ellentétben) világosan láttak: a polgári, liberális rendszerek csak Nyugaton tudnak meghonosodni, kiterjesztésük az egész világra teljes kudarc. Nyilvánvalóan lehetetlen.

Rögtön meg kell mondani, hogy Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének a pártkongresszusi beszéde és híres sajtónyilatkozata („A baloldal lételeme a permanens felszabadítás”, pestisrácok.hu, 2015. december 22.) – szemben az egyszerűsítő, többnyire szatirikus bírálatokkal – szerintem nem egyszerű ­reakciós ostobaság, sőt: érzéseinek egy része indokolt vagy legalábbis érthető.

Nyomtatott kiadásunk két hete az esszé rövidített változatát tette közzé, most itt a vágatlan dolgozat. Keményebb, izgalmasabb, jobban fáj.

A „csőcseléknek” kertévé, bulvársajtó és gagyi zene jár és jut, a középosztálynak és az egyre tudatlanabb „értelmiségnek” meg a hedonista antipolitika, a rinyálás a „megosztottságról”.

Bevallom, ez az írás nem szól mindenkihez, csak baloldaliakhoz, tehát még az ellenzéknek is csak egy részéhez. Ha liberális vagy konzervatív barátaink szeme rátévedne netán, arra kérem őket, lapozzanak tovább.

TGM szerint Felcsuti felszínesen vitatkozik vele. Ezért elmagyaráz egy-két dolgot.

A múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveiben foglalkoztam elméletileg a nemzeti problematikával, a róla szóló írásokat Törzsi fogalmak c. munkám (Atlantisz, Bp., 1999) két vaskos kötetében gyűjtöttük össze. Azóta politikai, filozófiai és társadalomelméleti nézeteim alaposan megváltoztak. Régebbi írásaimat nem olvastam újra. Egyetlen vonatkozásukhoz ma is ragaszkodom. Ez a nacionalizmus és az etnicizmus éles megkülönböztetése. A két típus mindenekelőtt történeti.

Kelet-Európa már megint útban van lefelé, a pokol felé - nem ér oda, mert a földön nem lehet leérni a pokolba.

A nemzet "lényegéről" szóló elmélkedés alapvetően hegeli természetű. Hegel azt gondolta, hogy van "univerzális osztály", amely maga a társadalmi szünekdokhé vagy pars pro toto: rész, amely kifejezi (reprezentálja) az Egészet. Az ő esetében ez az állami tisztviselők kara volt, azaz a jogtudó, filozofáló, hivatalviselő értelmiség.