Urfi Péter

"Tényleg giccses locsi-fecsi a női irodalom? Okoskodó nők és kékharisnyák írják? Lektűr? Lányregény? Konyhatündérek csapongó ömlengése? Leszbikusok félrebeszélése? Unatkozó, macsó szeretőre vágyakozó, házasságtörő feleségek csupán terápiás hasznot hajtó, magánjellegű irományai?" Voltak bizonyos aggályaim, mikor az új irodalomtörténeti beszélgetéssorozat, a Rózsaszín szemüveg beharangozójában e sorokat olvastam. A kétségkívül parodisztikus hang, gondolom, a feltételezett közvélekedést karikírozná, de fölélő a célnak: ma már nincs az a hímsovén félhülye, aki első nekifutásra így jellemezné a női irodalmat. Ugyanakkor nehezen lehetne eltagadni, hogy a kérdéskörben bőven van még mit megtárgyalni. Az első alkalom után pedig egyértelmű, hogy a három kritikus beszélgetése nem a sértett pinabú jegyében fogant. Az értelmes és nyitott véleménycseréhez az is hozzájárult, hogy láthatólag nem a női szerzők kanonizációs problémáira, a maszkulin irodalom kirekesztő technikáira fókuszálnak, hanem az úgynevezett női írás első blikkre nem létezőnek tűnő magyar hagyományát próbálják felderíteni. Fontos momentum, hogy Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória nemcsak ismert elemzők, hanem gyakorló szépírók is. Tehát mikor előképeket, követhető vagy elvetendő példákat keresnek, személyes tapasztalatokból indulhatnak ki, és ha hiányt érzékelnek, az saját veszteségük is. Jó ötlet a meghívott vendég (persze mindig férfi) - az első esten legalábbis Térey János remekül beleillett a képbe. Urfi Péter

Így kezdődött: "Dr. Egely György hadat üzen a Szkeptikusok Társaságának". Mi ez? Csak nem a múlt heti műegyetemi ülés (Hiteles cáfolatok, Magyar Narancs, 2009. március 5.) ellenrendezvénye?

Kant állítólag kis cetlikre jegyezte fel gondosan mindazt, amit el kell felejtenie. Ha hiszünk a módszerében, akkor elő papírt, ceruzát, és írjuk: biorezonancia, homeopátia, asztrológia, vízautó, kristálylámpa, mentalizmus... Urfi Péter

Mi a baj az irodalomkritikával? Egyáltalán, baj van? "Válság nincs, forradalom nincs, nem kell az ajtót sem berúgni, sem szélesebbre tárni - ehelyett inkább vegyük fel a 'kis kritikavita' során eddig elejtett fonalat, és folytassuk a beszélgetést. Mert különben megint tíz évet várhatunk arra, hogy történjen valami érdekes." Így inkább befejezni szoktak szövegeket (Bárány Tibor sem tesz másképp), nem elkezdeni, de úgy gondolom: ez a belátás lehet az alapja a témáról való értelmes beszédnek. Különben kapkodás lesz belőle, meg stressz, meg nagyotmondás. Urfi Péter

Elbeszélni egy élet(em)et - a mesemondók ősi vágya a klasszikus történetalkotás 20. századi, végleges ellehetetlenülésével változatos narratív játékok katalizátora lett. Ez a jelenség nálunk, a komonizmus "megírásának" - nagy írói küldetésként megjelenő - igényével párosulva sajátosan hasonló művek sorozatát eredményezte: a Kádár-korszakban férfivá érő író divatos (anti)hőse lett a kortárs nagyepikának.