Szemellenző nélkül - Rózsaszín szemüveg. A "férfias" Nemes Nagy Ágnes

  • Urfi Péter
  • 2009. április 2.

Könyv

"Tényleg giccses locsi-fecsi a női irodalom? Okoskodó nők és kékharisnyák írják? Lektűr? Lányregény? Konyhatündérek csapongó ömlengése? Leszbikusok félrebeszélése? Unatkozó, macsó szeretőre vágyakozó, házasságtörő feleségek csupán terápiás hasznot hajtó, magánjellegű irományai?" Voltak bizonyos aggályaim, mikor az új irodalomtörténeti beszélgetéssorozat, a Rózsaszín szemüveg beharangozójában e sorokat olvastam. A kétségkívül parodisztikus hang, gondolom, a feltételezett közvélekedést karikírozná, de fölélő a célnak: ma már nincs az a hímsovén félhülye, aki első nekifutásra így jellemezné a női irodalmat. Ugyanakkor nehezen lehetne eltagadni, hogy a kérdéskörben bőven van még mit megtárgyalni. Az első alkalom után pedig egyértelmű, hogy a három kritikus beszélgetése nem a sértett pinabú jegyében fogant. Az értelmes és nyitott véleménycseréhez az is hozzájárult, hogy láthatólag nem a női szerzők kanonizációs problémáira, a maszkulin irodalom kirekesztő technikáira fókuszálnak, hanem az úgynevezett női írás első blikkre nem létezőnek tűnő magyar hagyományát próbálják felderíteni. Fontos momentum, hogy Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória nemcsak ismert elemzők, hanem gyakorló szépírók is. Tehát mikor előképeket, követhető vagy elvetendő példákat keresnek, személyes tapasztalatokból indulhatnak ki, és ha hiányt érzékelnek, az saját veszteségük is. Jó ötlet a meghívott vendég (persze mindig férfi) - az első esten legalábbis Térey János remekül beleillett a képbe. Urfi Péter

"Tényleg giccses locsi-fecsi a női irodalom? Okoskodó nők és kékharisnyák írják? Lektűr? Lányregény? Konyhatündérek csapongó ömlengése? Leszbikusok félrebeszélése? Unatkozó, macsó szeretőre vágyakozó, házasságtörő feleségek csupán terápiás hasznot hajtó, magánjellegű irományai?" Voltak bizonyos aggályaim, mikor az új irodalomtörténeti beszélgetéssorozat, a Rózsaszín szemüveg beharangozójában e sorokat olvastam. A kétségkívül parodisztikus hang, gondolom, a feltételezett közvélekedést karikírozná, de fölélő a célnak: ma már nincs az a hímsovén félhülye, aki első nekifutásra így jellemezné a női irodalmat. Ugyanakkor nehezen lehetne eltagadni, hogy a kérdéskörben bőven van még mit megtárgyalni. Az első alkalom után pedig egyértelmű, hogy a három kritikus beszélgetése nem a sértett pinabú jegyében fogant. Az értelmes és nyitott véleménycseréhez az is hozzájárult, hogy láthatólag nem a női szerzők kanonizációs problémáira, a maszkulin irodalom kirekesztő technikáira fókuszálnak, hanem az úgynevezett női írás első blikkre nem létezőnek tűnő magyar hagyományát próbálják felderíteni. Fontos momentum, hogy Kiss Noémi, Menyhért Anna és Radics Viktória nemcsak ismert elemzők, hanem gyakorló szépírók is. Tehát mikor előképeket, követhető vagy elvetendő példákat keresnek, személyes tapasztalatokból indulhatnak ki, és ha hiányt érzékelnek, az saját veszteségük is. Jó ötlet a meghívott vendég (persze mindig férfi) - az első esten legalábbis Térey János remekül beleillett a képbe.

A boncasztalon ezúttal egy karcsúságában is súlyos szövegtest: Nemes Nagy Ágnes életműve. Õ épphogy az a szerző, akit nem felejtettek el, első kötete megjelenésétől napjainkig számon tartják, már életében tananyag, vannak slágerversei, a szakma és a szélesebb olvasóközönség is (el)ismeri. Legalábbis az egyik arcát. Az est szereplői sok mindenben nem értettek egyet, de azt vállvetve hangsúlyozták, hogy az összegyűjtött versek első, a szerző által publikált része homlokegyenest mást mutat, mint a kéziratban maradt, alig ismert hagyaték. Az elszemélytelenedés felé tartó, tárgyias, objektív (és még sorolhatnánk a közhelyeket) versekkel egy időben keletkező, változó színvonalú "melléktermékek" egy szenvedő, elfojtásokkal terhelt ember kifakadásai, gyakran a vallomásos líra hagyományos eszközeivel. Ahogy Menyhért fogalmazott: szubjektívabb és nőibb költészet. Hogy Nemes Nagy miért hagyta rejtve ezt az oldalát, arra több választ is kaptunk. Lehettek személyes, pszichológiai okai, de nem kizárt, hogy a kor mainstreamjének számító népies líra, az E/1-ben elővezetett "Petőfi Sándor-versek" ellenhatásaként formálódott az életmű. Bán Zsófia hozzászólásában figyelmeztetett: korántsem biztos, hogy az élethossznyi elfojtás számlájára írható bizonyos művek kimaradása a sorra megjelenő kötetekből, azok elhagyását kompozíciós elvek is indokolhatták. Mindazonáltal meggyőzőnek tűnt az a szépen felrajzolt portré, amely Nemes Nagy pályáját mintegy diadalmas kudarcnak, egy következetesen végigjátszott, de kínkeserves szerepjátéknak mutatja. Ezt támasztja alá Szabó Magda írása, ahol hangsúlyozza, hogy ők ketten profik voltak, tehát nem írók. "Minden barátom azzal szokott dicsérni, hogy milyen erős, milyen férfias vagyok. Ez hízeleg is nekem, igyekszem is azt domborítani, amit dicsérnek bennem. De igaz-e?" - írja Nemes Nagy '58-ra keltezett, de jellemző módon csak tavaly óta olvasható feljegyzéseiben. Ezért húzta ki a gyűjteményes kötetből A női tájt. Nincsenek emberek, üres a táj, mondja Radics, aki szerint az életmű két nagy kirekesztése, hogy se politikáról és közéletről, se a nemiségről nincs szava a "vállalt" corpusnak. Persze joggal mondja Kiss Noémi, hogy a (női) szexualitásnak akkoriban még nincsen nyelve, míg mondjuk a háborúnak van. Épp azért haragszanak a beszélgetők Nemes Nagyra, mert neki lett volna rá képessége és lehetősége, hogy egy ilyen autentikus versnyelvet megteremtsen, és el is fogadtasson, de ő épp az ellenkezőjét ambicionálta. Mikor a testről akar mondani valamit, növényi metaforákhoz nyúl, jegyzi meg Térey. Ha néha mégis "elsült a keze", azt nem publikálta. Lengyel Balázs, a gyűjteményes kötetet is válogató társ írja a jegyzetfüzetekről: "mintha egy más, sebtében, indulatokkal, kétségbeeséssel ránduló kéz írta volna őket". Hogy miket? Például a Szerelem című nyolcsorost: "bármily csinos ékkő, / szülésre kell a szép nő". Ma is érvényes, eminens feminista esszétöredék a Ferencz Győző által utólag közzétett Szerelem, nemiség. Az imponálóan felkészült négyes talált még hasonló csemegéket, de mindez oly kevés.

Mint látható, nem csak a szövegekről esett szó: Nemes Nagy figurája (nekem most először) szintén izgalmasnak bizonyult. Egy költőnő (utálta, ha így hívták), aki ugyanúgy eltrécselt főzésről és ruhákról, mint a barátnői, de az irodalomban elfogadta, sőt: belsővé tette az általa pontosan érzékelt - férfias - irodalomeszményt. Megcsinálta magát, és a körülötte lévő férfiak kanonizálták, mondja kissé gonoszan, de talán nem alaptalanul Menyhért. Ennek viszont ára volt: nem szült gyereket, megsemmisítette fiatalkori képeit (állítólag gyönyörű volt), és A hegyi költőben az egekbe menesztette azt a Babitsot, akit egy neki címzett - természetesen szintén a fióknak írt - fiktív levelében a legimpotensebb nagy költőnek nevez. Közben pedig létrehozott egy gazdag és fontos életművet, amit az est egymással is hevesen vitázó résztvevői belső ügyüknek, ugyanakkor messzemenően problematikusnak és lényegében folytathatatlannak tartanak. A kissé csapongó, de végig izgalmas beszélgetésnek épp jókor vetettek véget, maradt idő a szokatlanul élénk kérdezésnek. Következik Erdős Renée és a "leszbikus, kommunista" Galgóczi Erzsébet.

Nyitott Műhely, március 24.

Neked ajánljuk