Szkeptikuskonferencia - Hiteles cáfolatok

  • Urfi Péter
  • 2009. március 5.

Könyv

Kant állítólag kis cetlikre jegyezte fel gondosan mindazt, amit el kell felejtenie. Ha hiszünk a módszerében, akkor elő papírt, ceruzát, és írjuk: biorezonancia, homeopátia, asztrológia, vízautó, kristálylámpa, mentalizmus... Urfi Péter
Kant állítólag kis cetlikre jegyezte fel gondosan mindazt, amit el kell felejtenie. Ha hiszünk a módszerében, akkor elő papírt, ceruzát, és írjuk: biorezonancia, homeopátia, asztrológia, vízautó, kristálylámpa, mentalizmus...

A tudósító laikus, utoljára középiskolában foglalkozott fizikával. De épp ez volt a szombati konferencia egyik tétje: meg tudják-e szólítani a szakemberek az ún. "utca emberét", meg tudják-e győzni, hogy a médiából és az internetről felé áramló világmegváltó, forradalmi találmányok között hemzsegnek az áltudományos hülyeségek, az igazolatlan állítások. Tudományos ismeretterjesztésről beszélünk tehát, a szó jó értelmében.

Mozgalom

A konferencia nem előzmények nélküli. Hraskó Gábor, a Szkeptikus Társaság (SZT) ügyvezető elnöke (és lapunk alkalmi szerzője) előadásában röviden összefoglalta a hazai szkeptikusmozgalom rendszerváltás után kezdődő történetét. '92-ben járt Budapesten James Randi, eredetileg bűvész, a nemzetközi szervezkedés egyik fő alakja, és ekkor alakult a jórészt "elit" tudósokból álló Tényeket Tisztelők Társasága (TTT), amely '95-ben kezdett el konferenciákat szervezni Székesfehérvárott. A Természet Világa című lapban rendszeresen megjelenik a Szkeptikus sarok, témába vágó írásokkal. A Műegyetem Fizikai Intézete ötödik éve rendezi meg konferenciáját, amit egyre nagyobb médiafigyelem kísér. Szintén a sajtót tekinti legfőbb eszközének a SZT, amely 2006-ban alakult, hogy a TTT-nél hatékonyabban hadakozzon a szakmai dilettantizmus ellen a hazában. Hraskó a Narancsnak elmondta, hogy a társaságnak jelenleg 60 tagja van, mindenféle tudományterületről, elnökük pedig Vágó István, ami nem elhanyagolható fegyvertény, ha tömegeket akarnak elérni - a tudóstársadalomban viszont értetlenkedtek, miért épp egy médiasztár.

Látható tehát, hogy a szkeptikus társas lény, szeret szerveződni, konferenciázni, összejárni. Az előadókat és a hozzászólókat hallgatva egyre erősödött az érzésem, hogy a szkepticizmus itt világnézetet, hogy azt ne mondjam: közös identitást jelent. Szkeptikus öntudat. Szkeptikus felvonulás. Szkeptikus büszkeség napja. Bármit el tudnék képzelni. Nem szakma: lelkesedésből csinálják, szenvedélyből. "Igazi l'art pour l'art munka - mondja a szünetben Härtlein Károly mérnök, a konferencia egyik szervezője. Egy átlag magyar tudós ideje nagy részében pályázatokat és pályázati beszámolókat ír, és ha ebből kilátszik, néha dolgozik is. Aki az áltudósok kreálmányaival szöszöl, mondjuk ezen a konferencián, az ettől veszi el az időt." A szkeptikusban egyszerre dolgozik a népnevelő szándék és a személyes indulat. "Elborzasztott az a szellemi zűrzavar, amely a rendszerváltáskor elöntötte a médiát. Mintha az emberek egy része megbolondult volna. Azt hitték, hogy amiről régen nem közbeszéltünk, az biztosan tiltott is volt, tehát igaz" - emlékezik Orosz László, a másik szervező.

Hogy kik a fent említett áltudósok? Van erre egy igen egyszerű válasz: akik tételeiket nem támasztják alá tényekkel, nem bizonyítanak, nem publikálnak mások által is elvégezhető, ellenőrizhető kísérleti eredményeket. (Egy bonyolultabb megoldás: akik nem a tényektől jutnak el a koncepcióig, hanem egy előfeltevéshez keresnek ilyen-olyan bizonyítékokat.) Az ilyen esetek jellemző kísérője a médiához való dörgölőzés és a pénzszerzési vágy - de ne általánosítsunk, lehet hülyeségeket beszélni tiszta szívvel is. A konferencián látható volt a törekvés, hogy ne a nyilvánvaló baromságokat tegyék nevetségessé, hanem olyan elméleteket cáfoljanak, amelyek első ránézésre igaznak tűnhetnek, épp azért, mert a tudományossággal próbálják igazolni magukat. Ilyenkor a laikus védtelen - és nem csak a laikus. Orosz szerint félő, hogy a Műegyetem hallgatóit is meg lehet vezetni, Hraskó pedig úgy látja, hogy gyakran az egyetemen hat éven át fizikát tanuló orvosok sem látnak át a szitán: "Az egyetemi oktatással is baj van. A hallgatók úgymond egy receptkönyvet tanulnak meg: mikor, mivel, mit kell csinálni - de ha valaki eléjük rak egy újabb, tetszetős gyógyászati eljárást, kritikátlanul alkalmazzák. Azt kéne megtanítani nekik, hogyan készül és mitől jó egy recept."

Szemfényvesztés

Hraskó aggodalmai jogosnak tűnnek, hiszen a természetgyógyászattal kiemelten foglalkozó tanácskozáson számos olyan eljárás minősíttetett - meggyőző módon - szemfényvesztésnek, amit diplomás orvosok alkalmaznak állami kórházakban. Ilyen a biorezonancia, amelyről a felszólalók nem tudtak nem indulattal beszélni, hiszen mindenfélére jó csodaszerként reklámozzák, de még csak az sem világos, hogy mit mér, nemhogy az, hogyan kezel. Döbbenettel néztük a külföldi honlapokat, ahol a szigorúbb szabályozásnak hála a készülékek reklámjai alatt rendre megtalálható egy-egy "apró betűs rész", ami tájékoztat, hogy a biorezonancia nem helyettesíti a hagyományos orvoslást, nem diagnosztikai eszköz stb. - tehát gyakorlatilag semmire nem jó. Nos, ezeket kínálják mannaként drága jó kórházainkban. Bárdos György, az ELTE Élettani Tanszék tanárának előadásából ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy az ún. placebohatás nem legenda, hanem valós tényező, amivel számolni lehet és kell. Tehát ha valaki a biorezonancia-kezelés hatására leszokik a dohányzásról, mert elhiszi, hogy az segít - egészségére, bár nem ingyen mérik azt az egészséget. De ha egy tüdőrákosnak ugyanott azt mondják, hogy "a szívével van valami baj, szedjen táplálékkiegészítőket, itt lehet a boltunkban olcsón kapni" - nos, az már nem akármilyen gazemberség. Egy másik népszerű gyógymód, a homeopátia Bárdos szerint egyelőre nincs tudományosan igazolva (ami azért felvet kérdéseket), de azok alapján, amit ő tud, valószínűbbnek tartja, hogy nem csak placebohatásról van szó. Ez a közönségben meglehetős visszatetszést keltett, Hraskó pedig kérdésünkre elmondta, hogy sokat foglalkozott a témával (bővebben: Felhígított tudomány - A homeopátiáról, Magyar Narancs, 2008. szeptember 4.), és egyértelműen szemfényvesztésnek tartja. James Randi kutatócsoportjában homeopatákkal együtt dolgoztak egy perdöntő protokolleljáráson, ami bizonyíthatta volna, hol is az igazság, de a megvalósulás előtt nem sokkal a homeopaták visszatáncolni látszanak. "Az áltudományokra jellemző módon - figyelmeztet Hraskó, és hozzáteszi: - persze a hagyományos orvoslásban is előfordulnak baklövések, kóklerek, de az orvostudománynak van önvédelmi mechanizmusa, kitermeli ezek kritikáját." Az alternatív orvoslásban (angolul CAM: Complementary and Alternative Medicine) viszont erről szó sincs.

Azt természetesen senki sem gondolja, hogy csak a "hivatalos" gyógyászat lehet hatásos, de ha valaki a tudománnyal akarja hitelesíteni magát, akkor meg kell felelnie néhány alapvető kritériumnak. Szabó Gábor a fényterápia, Palkó András egyes képalkotó diagnosztikai eljárások ilyen alapvető hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Emőd István, a BME Gépjárművek Tanszék docense a (részben) vízzel hajtott autókról szóló elméleteket szerelte szét, de a különböző adalék anyagok is megkapták a magukét. Emődről is elmondható, ami a konferencia legtöbb előadójáról: láthatóan magabiztosak, otthon érzik magukat, sok a jó poén, kevés az üresjárat. (Hogy volt-e tárgyi tévedés, nem tudom megítélni, de biztos rászóltak volna egymásra.) Bodrogi Andrea pszichiáter előadását éreztem kicsit közhelyesnek, ami magából a témából adódik: a hit orvoslásban betöltött szerepéről beszélt, meg arról, hogy az orvos "legyen empátiás" (sic!). Balthazár Zsolt az asztrológia tudományos múltját és ezoterikus jelenét vázolta igen érdekesen, más kérdés, hogy az asztrológia "tanításait" nem sok értelme van cáfolni: aki azt komolyan veszi, annak ugyan beszélhetünk. A 3-400 főnyi közönség előtt zajló, egész napos gyűlést Jupiter performansza zárta: a fergeteges bűvészshow-tól a tudós urak egész transzba estek. Jupiter egyébként a mozgalom oszlopos tagja, a mentalisták (olyan illuzionisták, akik emberfeletti képességek birtokosának tüntetik fel magukat) fáradhatatlan kritikusa. Hogy miket beszéltünk előadás után Uri Gellerről, az maradjon köztünk - annyit elárulok, hogy Jupiter barátját és kollégáját, James Randit nem kis összegekre perli Geller hasonló állításokért.

Doktorok, csodadoktorok

Hazánkban persze nem a nagy Uri jelenti a legfőbb veszélyt. A szkeptikusok közül többeket fenyegettek már perrel a biofoton- vagy más hasonló elméletből hasznot húzó "gyógyítók". A szkeptikusok akkor sincsenek könnyű helyzetben, ha a médiában fel akarják venni a versenyt az áltudósok általálmányairól szóló álhírekkel. "Régen az aranycsinálóknak két lehetősége volt: vagy sikerült meglépniük a pénzzel, vagy lecsapták a fejüket. Ma a médiának köszönhetően más a helyzet - sajnálkozik Härtlein. - Például amikor az oroszok először zárták el a gázt, az egyik legnagyobb kereskedelmi tévében Csiszár Jenő vendége a ma már csak a fizikusok mumusaként emlegetett Egely György volt. Majdnem leestem a székről a röhögéstől, hogy épp ők ketten beszélgetnek a világ energiahelyzetéről." Stöckert Gábor, az Index munkatársa előadásában rámutatott, hogy a "tudományos szenzációk" borzasztó népszerűek, kattintékonyak, így ők sem mondhatnak le róluk, mindössze annyit tehettek, hogy egy ideje "brit tudósok" címkével látják el a "gyanús" felfedezésekről szóló tudósításokat. Nem könnyű azonban elválasztani az ocsút a búzától, kevés a támpont. A tudományos fokozat nem sokat ér, Egely is dr. Egely, mégis szilárdan hisz az örökmozgó létezésében; a több mint vitatható eljárásokat alkalmazó orvosokról pedig már esett szó. Gács Jánostól, a Szabadalmi Hivatal osztályvezetőjétől pedig megtudtuk, hogy a szabadalmaztatás sem jelent semmit, hisz nem minőségbiztosítás. Annyit igazol, hogy a levédett felfedezés valóban "új" és használható - valamire. (Kiderült az is, hogy "világszabadalom" nem létezik, és a "bejegyzett szabadalom" jelentése sem világos - ajánlom minden kedves sajtómunkás figyelmébe.) Megbízható hírforrásokról szintén kevéssé beszélhetünk, mert az olvasói igények mindenkinek diktálnak.

A feladat tehát nehéz, de épp a fentiek miatt alapvetően fontos is. Tudósító mindenesetre emeli kalapját a szkeptikusok előtt, és csak remélni tudja, hogy minél többen csatlakoznak, és egymással és magukkal szemben kritikusan folytatják a munkát. Attól pedig különösen boldog lenne, ha a szellemtudományokban is lábra kapna egy hasonló kezdeményezés. Akkor talán nem fordulhatna elő, hogy az áltudományok ellen (tényleg) hősiesen harcoló Szkeptikus Társaság elnöke, Vágó István tíz évig vezessen nyelvművelő műsort Grétsy Lászlóval, ami lehet igen derék dolog, de innen, ahol én állok, igazi, jól fejlett, vérbeli áltudománynak látszik.

BME Fizikai Intézet, február 28.

Neked ajánljuk