"Ilyen nagy szavakat mondjunk" - Borbély Szilárd: Egy gyilkosság mellékszálai (könyv)

  • Urfi Péter
  • 2008. április 17.

Könyv

Tudom, hogy egy kritikus - ha komolyan akarja venni magát - nyomorult élete során alig néhányszor engedheti meg magának a "leg"-ek luxusát, de most ezt nem akarom elspórolni: az összefüggő szövegvilág, amely az utóbbi öt évben Borbély Szilárd mint szerzői név köré épül, a legfontosabb fejleménye napjaink magyar irodalmának. A Vigilia Kiadó kiváló esszésorozatában megjelent legújabb kötetének címe érvényes az egész korpuszra: egy gyilkosság mellékszálai tekergőznek nyelvi regisztereken és műfajokon keresztül. Ha nagyon leegyszerűsítem, van egy történet: egy brutális rablótámadás és annak következményei, elsősorban az anya elvesztése; illetve van egy metafizikai botrány: a gyilkosság. Ezek íródnak újra Borbély verseiben (Halotti Pompa), a versek jegyzeteként szereplő újsághírekben, esszéiben, interjúiban, egy publicisztikájában (Május 26.) és - áttételesen, de - a Míg alszik szívünk Jézuskája című betlehemes misztériumban is.

A kritika közös belátását, miszerint a Hosszú nap el (1993) óta Borbély műveinek alapegysége nem a vers vagy a ciklus, hanem a kötetegész (a képekkel, kísérőszövegekkel együtt), az esszék és interjúk megjelenése után úgy gondolhatjuk tovább, hogy a valóban szokatlanul szervesen építkező Halotti Pompa egyes verseinek kínálkozó értelmezési kerete a köteten kívülre terjed.

De az Egy gyilkosság mellékszálai jóval több, mint hasznos kommentár az utóbbi évek legsikeresebb verseskönyvéhez. (Az első kiadásról mintegy tizenöt kritikát és tanulmányt olvastam, amelyek mind a feltétlen - tehát relatíve gyengébb részekről sem tudó - csodálat hangján szóltak, ami azért nem jól van így.) Egyrészt, mert a viszony nem hierarchikus: a versek ugyanannyira az esszék kommentárjai, mellékszálai, mint fordítva; másrészt, mert műfajilag és tematikailag gazdag gyűjteményről van szó akkor is, ha a - Halotti Pompáéhoz hasonló - központi problémák minden lapon ott kísértenek. Ezért a továbbiakban tartózkodom a versek világával való összeolvasás buja csábításaitól, amire az olvasót csak biztatni tudom.

Már a kötetnyitó Töredékek a gyilkosságról tartalmazza az egyik legfontosabb alapvetést: a gyilkosság istenjel, és Jézus halála óta "minden testben Krisztust ölik meg, és ugyanakkor minden test Krisztusba veti reménységét". A töredékekben felbukkannak a későbbi írások vissza-visszatérő szereplői, témái: Angelus Silesius, Pilinszky, a test, Kertész és a kaddis, Auschwitz. Szembeötlő, hogy bár változatos műfajú és zömükben felkérésre készült szövegekről van szó, mégis rengeteg a produktív összecsengés, lényegi párhuzam (és az önismétlés). Kafka és Kirkegaard, felvilágosodás és haszidizmus, vallásos és tudományos világnézet, illetve Krisztus alakja például egyik írásnak sem kiemelt tárgya, de szerepük számos szövegben meghatározó, problematizált.

Ezeknél is fontosabb a személyesség kérdése, amely az interjúkban a kimondás, körülírás és elhallgatás retorikai alakzataiban, míg az irodalmi elemzésekben sajátosan alkotó-szempontú, a kulturális emlékezetet előtérbe állító megközelítésekben jelenik meg. Ezekben a jelentékeny, személyes vallomásokat is tartalmazó értelmezésekben Borbélyt a saját halálát író Nádas érdekli. Kertész "egyes fogalmainak egzisztencialista forrásvidéke és tapasztalatainak elemi tudása között közvetítő" elbeszélései. A Ferencz Győző monográfiájában megelevenedő, az életszentség fogalma felől megértett Radnóti, akiben "gyilkosai a zsidót látták", de "ő úgy fogadta el a rá kiszabott halált, úgy halt meg, hogy költészetével keresztény értelmet adott neki". József Attila "meggyötört, mindig éhes, de az utolsó években öklendezve nyelő" teste. Nem mellékesen: a testről való beszéd csendes radikalitása talán a kötet leginkább folytatható és folytatandó vonulata, hiszen itt nem másról van szó, mint a kultúrának az emberi testből kiinduló újragondolásáról.

Hogy ilyen nagy szavakat mondjunk. Ezt a félmondatot Borbély mondja egyik gondolatmenete után, de az Egy gyilkosságÉ nagy részére igaz (meg erre a kritikára is). Egy olyan szuverén eszme- és fogalomrendszer bontakozik ki előttünk, amely az erkölcs, a teológia és a filozófia alapjaira kérdez rá, és legtöbbször nagyon erős válaszokat kap. Ez a rendszer állításaiban apokrif, attitűdjében szakrális. Az esszék énje a felvilágosodás gyermeke, de annak törekvéseiben bízni nem, csak - mint vallásban - hinni tud. Úgy virrasztja a jövőt, hogy nyelvének mintázatán kirajzolódik a minden reményt fölülíró botrány, a bomlásnak induló Jézus halott arca.

Természetéből adódóan azonban ez a fogalomrendszer gyakran szül közhelyeket, mikor mondjuk a magyar társadalomban mostanában megcsappant szolidaritásról, a hajléktalanokról vagy a technológiai fejlődés és a holokauszt tapasztalatának kihívásai előtt álló kortárs egyházról értekezik. A Virraszt, virrasztás, virrasztó és A jerikói úton című írásokról beszélek, amelyeket a többi közül kilógónak, jobb részeik ellenére kevéssé relevánsnak érzek.

A kötetben szereplő négy interjú közül Molnár Csabáéban az idő és a magánéleti mozzanatok, Tillmann Józsefében a teológia kerül előtérbe, Fodor Péter nagyon átgondolt és szakszerű kérdései nyomán pedig elsősorban az irodalomelmélet és Borbély irodalomtörténészi munkájának problémáiról van szó. Az igazi nevem nem ismerem című beszélgetésről még ennyit se mondanék, azt mindenki olvassa el, döbbenetes.

Külön tanulmányt érdemel a kötetzáró Egy bűntény mellékszálai, amely a legerősebb írás a könyvben (bár a folyóiratban megjelent változat befejezésének átírása, azt hiszem, nem tett jót neki), és amit még leginkább elbeszélésnek mondhatunk. Az édesanyja meggyilkolása után a boncolási jegyzőkönyvet és a gyanúsítottak vallomását a főszereplő fikcióként, a narratológia eszköztárát felvonultatva vizsgálja, a külső nézőpont megindító áltárgyilagosságával.

Mindezek referencialitásáról kellene még írnom: ahogy a valóság fikciója a második bekezdésben felsorolt szövegekben és recepciójukban megjelenik. De még nem tudok.

Vigilia Kiadó, 2008, 212 oldal, 1700 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.