Interjú

A kormánnyal nem megy - A tanármozgalom múltjáról és jövőjéről

Belpol

A Tanítanék képviselői más eljárást vártak volna a távozó Pukli Istvántól, és sértőnek érzik, hogy utólag a mozgalom kiüresedéséről beszél. A társadalomhoz fordulnának, de nekimennek Palkovics László oktatási államtitkárnak is.

Magyar Narancs: Több mint egy hónapja lépett ki a mozgalomból Pukli István. Hivatalos indoka az volt, hogy a Tanítanék támogatott egy a menekültekkel szolidaritást vállaló tüntetést, de azóta tett nyilatkozatai alapján komolyabb stratégiai, ideológiai viták állhattak a döntése mögött.

Pilz Olivér: Úgy tűnik, István szűkösnek találta azt a keretet, amelyben egy mozgalom működhet, inkább a pártpolitika vonalán akar elindulni. Ehhez minden jót kívánunk neki, mi is kíváncsiak vagyunk a terveire.

Törley Katalin: Nem volt egyszerű ezt megélnünk. Nem az a gond, hogy más ambíciói vannak, inkább a kilépése módját fájlaljuk. Kis túlzással a sajtóból értesültünk a döntéséről, a hajnali lapmegjelenések előtt 75 perccel kaptunk egy háromsoros e-mailt. Az együtt töltött idő más eljárást indokolt volna. Én is kíváncsian várom, mit tud majd csinálni, és nem gondolom, hogy folyamatosan rólunk, a mozgalom munkájáról kellene beszélnie.

MN: Úgy érzik, Pukli megnyilvánulásai nem fedik a valóságot? Vagy csak nem hasznosak a mozgalomnak?

TK: Inkább úgy fogalmaznék, nem tartom helyénvalónak, hogy a közös múltunkról beszél, mi sem tesszük ezt különösebben.

Sulyok Blanka: Sok minden előtt értetlenül állunk, mert semmi nem utalt arra, hogy ilyen perspektívákban gondolkozik. Az okokat mi sem látjuk tisztán.

MN: Pukli azt mondja, a mozgalom túl politikaivá vált azáltal, hogy túllépett az oktatás szűken értelmezett területén.

TK: Arról sokat beszélünk, hogy szakpolitikai mozgalomként mennyire kell jelen lennünk a politikai térben. Azáltal, hogy a közügyekbe igyekszünk beleszólni egy olyan fontos területen, mint az oktatás, nyilvánvalóan politikai tevékenységet végzünk, még ha ennek van is egy nagyon erős szakmai irányultsága.

PO: Nyilván azért próbálnak belehúzni minket a pártpolitikába, mert elsősorban az oktatásnak a mostani köznevelési törvényből következő átalakítását kifogásoljuk. Bár sosem mondtuk, hogy a 2010 előtti oktatási rendszerrel semmi probléma nem volt.

TK: Az oktatás világa nem egy zárvány, beleilleszkedik egy nagyobb társadalmi rendszerbe. Elég a hátrányos helyzetű, roma gyerekek sorsára gondolnunk. Amikor kritizálunk valamit az oktatási rendszerben, akkor a társadalmi berendezkedés egy elemét is kritizáljuk, így valóban kényelmetlenek lehetünk a Nemzeti Együttműködés Rendszerének.

MN: A legtöbb magyarországi civil kezdeményezéshez hasonlóan az elején a Tanítanék is hangsúlyozta, hogy nem politizál. Miért?

PO: Civilekként eleinte nem is gondoltunk rá, hogy be leszünk húzva a pártpolitikába. A magyar nyelvben nincsenek külön szavaink pártpolitikára és szakmapolitikára, így gyorsan rájöttünk, hogy amikor politizálással vádolnak minket, akkor sokan a pártpolitikára gondolnak. Ezt távol éreztük magunktól, ezért utasítottuk vissza.

SB: A mai Magyarországon nagyon negatív konnotációja van a szónak. Hosszabb távon az is a küldetésünk, hogy visszaadjuk a politizálás becsületét. A közügyek megvitatása ne a pártpolitikusok kiváltsága legyen, hanem alapvető állampolgári jog és igény. Azt is szeretnénk, hogy az oktatásügy kikerüljön a négyéves ciklusokban gondolkodó politikai oldalak játékszerei közül. Hogy a mindenkori hatalomtól független szakmai, emberi és társadalmi szempontok érvényesüljenek az oktatáspolitikában.

MN: A Tanítanékon belüli további vitapont lehetett Pukli többször hangoztatott konzervativizmusa. Az ideológiai térképen hol helyezik el a mozgalom oktatáspolitikai vízióját?

TK: Nagyon jó lenne, ha ideológiamentesek lehetnénk. Sajnos a politika az utóbbi időben súlyosan rátelepedett az oktatásra: az iskolarendszer szerkezetére és az oktatási tartalmakra is. Holott pedagógiai, emberi, szociális követelmények kellene, hogy alakítsák az iskolarendszert, plusz magának a korszellemnek, a technológiának, a tudáshoz fűződő viszony kívánalmai. Nem szeretném, ha lenne baloldali meg jobboldali oktatáspolitika, baloldali meg jobboldali iskola. De nagyon nehéz kitörnünk ebből a diskurzusból.

PO: Ha ebben nincs konszenzus, akkor sehova sem fogunk jutni, továbbra is az lesz, hogy négyévente ide-oda ráncigáljuk a rendszert, és vele a gyerekeket.

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: De egy kormánypárti szavazó mondhatja, hogy amit a kormány csinál az erős tantervi szabályozással és a pedagógusok ellenőrzésével, az egy nemzeti konszenzus, önök meg liberális konszenzust akarnak készségfejlesztéssel, autonómiával.

SB: Ideológiától függetlenül össze tudjuk hasonlítani különböző országok oktatási struktúráinak az eredményeit. Azok a rendszerek működnek jól, ahol az oktatáspolitika elválik a pártpolitikától, ahol a GDP jelentős részét oktatásra fordítják, ahol az oktatás korszerű, gyermekközpontú. Ezek objektív tények. Teljesen mindegy, hogy egy tanár a keresztény hite miatt szereti a gyerekeket, vagy azért, mert a liberális nevelési elvekben hisz. Az senki nemzeti érzését nem fűtheti, hogy az elmúlt években 40 ezer magyar gyerek esett ki a közoktatásból.

MN: Visszatérve Puklira, nyilatkozatai szerint az is világossá vált számára, hogy egy civil mozgalom nem tud eredményeket elérni a jelenlegi kormányzattal szemben. Ebben van valami: a központosított fenntartásról, a pedagógusminősítési rendszerről, az államosított tankönyvpiacról aligha fog lemondani a Fidesz–KDNP.

TK: Ez a fajta eredménytelenség nem a civil mozgalmakat minősíti, hanem a kormányt. Az elmúlt fél év nyilvánvalóvá tette a párbeszéd-képtelenségüket. A társadalom oktatási problémák iránti érzékenyítését, a közbeszéd alakítását mégis eredménynek gondolom, és a szakszervezeteket is sikerült kimozdítanunk a kényelmes lavírozgatásból. Kifejezetten sértőnek találom, amikor bárki azt mondja, hogy a mozgalom kiüresedett, elérte a határait. Működünk tovább, és továbbra is nagyon fontos missziót teljesítünk.

SB: A központosított rendszerek leveszik az emberek válláról a felelősséget, sokan úgy érzik, nincs lehetőségük alakítani a közállapotokon, rajtuk nem múlik semmi. Szeretnénk tudatosítani, hogy igenis mindenkinek van valamekkora felelőssége, érdemes tenni a közügyekért, összefogni, kapcsolatokat építeni. Ez a munka nem érik be egyik napról a másikra, de bőven van még bennünk lehetőség és erő.

MN: Tartalmi eredményeket egyáltalán nem látnak? Nekem úgy tűnik, a kormány ráérzett, mi robbantotta be a tanároknál a szikrát, és legalább az önértékelési csoportoknál (PÖCS-öknél) és a Klebelsberg Intézményfenntartó (Klik) bérek kifizetését is veszélyeztető adósságánál eszközölt némi kárenyhítést.

PO: Azon kívül, hogy kommunikációs szinten rendezték a problémákat, nem történt semmi. A PÖCS megmarad, csak máshogy hívják, továbbra is kell egymást ellenőrizni.
A finanszírozásban maximum az inflációt követő változás volt, lényegében egy fillérrel nem adnak többet oktatásra, mint 2010-ben, ami a legalacsonyabbak közt van az EU-ban.

TK: A mézes-mázos sikerpropaganda az iskolai valóságban nem jelenik meg eredményként. A diákok és a tanárok súlyos és felesleges leterheltségében semmiféle elmozdulás nem történt. A szakképzésben tanulók és dolgozók helyzete pedig drámaian romlott.

MN: Nézzük a lavírozgató szakszervezeteket! Nem lehet, hogy elmentek a falig? Nagyjából a pedagógusok ötöde részt vett az áprilisi egynapos sztrájkban, ennél erősebb eszközük nincs, hosszabb sztrájknál pedig már a kieső bérüket féltenék a tanárok.

PO: Ha nem olyan lenne a szakszervezetek tagsága, amilyen, akkor létezne sztrájkalap, és a kieső bér sem jelentene akkora problémát. Nyugati demokráciákban sokkal könnyebb dolguk van a szakszervezeteknek, szinte nem is kérdés, hogy mindenki tag valahol, és a bérek is olyan szinten vannak, hogy bátrabbak a munkavállalók.

SB: Fontosak az anyagi szempontok, de szerintem sokakat inkább a megfélemlítés tart vissza. Nagyon sok visszajelzést kaptunk tanárok listázásáról, jutalmak visszatartásáról, határozott idejű szerződések felmondásáról, gyanús igazgatói kinevezésekről.

MN: A március 15-i, kormánynak küldött ultimátummal túlbecsülték a pedagógusok felháborodottságát?

TK: Nem hiszem, hogy túl lehetett volna becsülni, iszonyatos állapotban voltak akkor a pedagógusok. Ez nem sokat javult, csak nem lehet egy évig folyamatosan dühösnek lenni, nem bírja el az ember szervezete. Az ultimátum talán meglepő lépés volt, de bevezette a küzdelmünkbe az emberi méltóság, az állampolgári öntudat fogalmait, és ezek legalább olyan fontosak, mint a szakpolitikai követelések.

PO: A mozgalom bízott a tárgyalásos megoldásban, de tárgyalni csak úgy tudunk, ha egyenrangú partnerként kezelnek minket. Ez volt az üzenete a március 15-i bejelentésnek. Azóta egyre inkább az igazolódik, hogy a kormánnyal nem lehet tárgyalni, épp most járt le az az utolsó határidő, amit Palkovics László oktatási államtitkárnak adtunk a nyilvános megbeszélésre. Nem érkezett érdemi válasz.

TK: A nyílt vitával azt szerettük volna hangsúlyozni, hogy a kormányzati szereplők személyesen felelősek az általuk felügyelt területen elkövetett károkozásért. Palkovics Lászlónak el kell számolnia a megbízóival, akik mi vagyunk. A magyar állampolgárok adójából kapja a fizetését, így elsősorban nem Balog Zoltánnak vagy Orbán Viktornak tartozik elszámolással, hanem nekünk.

MN: Mi a következő lépés? Korábban radikalizálódást ígért a Tanítanék mozgalom.

TK: Miután Palkovics válaszra sem méltatott, matricáztunk a minisztériumnál, kimondtuk, hogy az államtitkár alkalmatlan a pozíciója betöltésére, követeljük a lemondását, és mindenkit erre fogunk biztatni egy akciósorozat keretében. De a társadalom felé is fordulunk, az általunk elképzelt iskolarendszer pozitív vízióját is szeretnénk átélhetővé tenni.

PO: Amikor februárban leváltották az előző államtitkárt, Czunyiné Bertalan Juditot, mindenütt elmondtuk, hogy nem ez volt a célunk, az oktatási rendszer átalakítását szeretnénk elérni. Annyiban radikálisabb lett a dolog, hogy most már kijelentjük: le kell vonni a személyi konzekvenciákat is, Palkovics Lászlónak vállalnia kell a politikai felelősséget az oktatásban történtekért.

MN: A társadalom megszólítását mennyire nehezíti, hogy – ismét csak Pukli István szavai­val – baloldali bélyeg került a mozgalomra március 15. után?

PO: Lehet, hogy volt olyan, aki a márciusi ultimátum miatt fordult el tőlünk, de nagy valószínűséggel olyan is volt, aki pont azután kezdett szimpatizálni velünk. De voltunk mi már Soros-bérencek, liberálisok s még talán a Fidesz beépített emberei is.

MN: Végül az örök kérdés a Tanítanékkal kapcsolatban: cél vagy nem cél az Orbán-kormány megbuktatása?

TK: Egy szakpolitikai mozgalomtól nem várható forradalom. Nem a kormányváltás az elsődleges cél, de egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy enélkül nem juthatunk el egy normálisabb iskolarendszerig. A NER nem összeegyeztethető a Tanítanék víziójával, de a kormányt csak az állampolgárok tudják leváltani.

PO: A Tanítanék mozgalom elkötelezett abban, hogy tájékoztassa az embereket az oktatás problémáiról. A választáson lehet kormányt váltani, nem a Kossuth téren. Vagy ha mégis ott kell, az már egy egészen más verzió ahhoz képest, amiben jelenleg gondolkodunk.

SB: A modern pedagógiai szemlélettel sem fér össze, hogy az ember megmondja a tutit. Tájékoztatjuk, motiváljuk, tettekre sarkalljuk a társadalmat, de mindenkinek magának kell meghoznia a felelős döntéseket.

Névjegyek

Pilz Olivér a miskolci Herman Ottó Gimnázium matematika–fizika–biológia szakos tanára. A tantestület januárban nyilvánosságra került levelének egyik szerzője.

Sulyok Blanka magyar–német szakos tanár egy budapesti szakgimnáziumban. Pukli István kilépése után lett a mozgalom harmadik képviselője.

Törley Katalin a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium franciatanára. A Tanítanék indulásakor a mozgalom képviselőjévé választották a nyílt levélhez csatlakozó iskolák.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.