„Szép az élet, csak nehéz meglátni. – Igaz, pajtikám?”

  • narancs.hu
  • 2024. december 30.

Támogatott tartalom

Közel tízezer megtekintésnél jár és minden ötödik ember megosztja a Szállóige 2 c. filmet, amit karácsony előtt pár nappal posztolt a Budapest Bike Maffia a FB oldalán. A filmben egy Ufó jár-kel egy operatőr társaságában budapesti hajléktalanszállókon és kérdéseket tesz fel az ott élőknek arról, mit is jelent embernek lenni. 

A film elsöprő sikere talán annak köszönhető, hogy a szállón élő emberek döbbenetesen bölcs, őszinte, közvetlen és meghatóan kedves válaszokat adtak az olyan bugyuta kérdésekre is, minthogy miért van az embernek köldöke. Az alkotás egy olyan szívet melengető mozi, amivel így karácsony környékén garantáltan telesírjuk majd a zsepit, de a zseniális dramaturgiának köszönhetően gyorsan fel is szárítódnak a könnyek és a végére tényleg kiderül, hogy mit is jelent embernek lenni.

Azzal a nem titkolt szemléletformáló szándékkal készült a film, hogy később, egy-egy iskolai vetítés után úgy hasson a diákokra, hogy teljesen mást gondoljanak majd a film után a hajléktalanságról, mint az óra elején. De ennél végül jóval több lett – mint a csemegepultban a kimért szalámi – mégsem fekszi meg a gyomrunkat. Sőt.

 
Részlet a filmből
Forrás: Budapest Bike Maffia

"Az eredmény túlzás nélkül meglepett minket, és engem személyesen is többször a könnyekig hatott a forgatástól a vágáson át a zártkörű vetítésig. Ne szocioriportra számítsatok, de ne is bulvárra, hanem ezeknek egy olyan szintézisére, ami szerintem etikailag is becsületes, mégis egy (vagyis 10) közönségbarát történet" – mondta el Konkol Máté, a filmet készítő Rewind Creative Agency operatőre, vágója, gyártásvezetője.

„Nem szoktunk tenderezni, a házasságokban hiszünk. És a Budapest Bike Maffiaval 4 éve vagyunk már házasok. Rég túl vagyunk a mézes heteken, az első feszkókon, és az újból és újból egymásra találásokon is. Gazdagságban, szegénységben megyünk együtt előre, hogy minél nagyobb hatást gyakoroljunk a társadalom egészére. És ma elindult egy projekt, ami talán az eddigi együttműködésünk esszenciája: A SZÁLLÓIGE. Csak remélni mertük, hogy olyan anyag születik, ami elemeiben bontja le a sztereotípiákat a hajléktalanságról. Az eddigi visszajelzések alapján: van rá esély” – tette hozzá Vida Gusztáv, a Rewind Creative Agency alapítója, a film rendezője, riportere.

„Ez a film attól nagyszerű, hogy az én fejemben tettek rendet azok az emberek, akik beszélnek. Felszínre hozzák azt, amiért és amit elkezdtem 13 éve, ergo ők segítenek nekem és nem fordítva” – mesélt a filmről Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója.

Ennek a filmnek tényleg sikerül csökkentenie az előítéleteket, mert felülvizsgálatra késztet minket magunkkal kapcsolatosan is. Magunkévá tehetjük tőlünk idegen emberek belső megéléseit, élményeit, fájdalmát és kirekesztettség érzését. Megtudhatjuk, hogy a hajléktalan ember nem csak azt jelenti, ami első blikkre a legtöbb embernek eszébe jut: koszos, büdös, szakállas ember, piás üveggel a kezében.

Jelenthet kedves arcú nénikét is, aki megfestette Jézust a Golgotán, hegedűket restaurált, de egy haláleset után sokkos állapotban kórházba került, és amikor a betegszállító kitette otthon, már hatósági szalaggal volt lezárva a bejárati ajtó. Még óvodás sem volt, amikor a mostohája többször a forró kályhához nyomta, mégis azt mondja, hogy az élet egy ajándék. Megismerhetjük a filmből az egyik szálló lakóját, Danit, aki saját bevallása szerint egy „igazi, lázadó kis hülyegyerek”. Megtudhatjuk róla, hogy már másfél éves korában egy 4 négyzetméteres sufniban lakott, ahonnan aztán 18 évesen olyan testi- és lelki sebekkel távozott, amelyeket azóta sem tudott kiheverni, mégis olyan éleslátással beszél a Föld fenntarthatóságáról, mintha klímaadaptációs szakon végzett volna a Miskolci Egyetemen.

Ugyanazon a szállón találkozhatunk Péterrel is, aki szerint az első csóknál csak egy jobb van: a második, és akinek egész nap elhallgatnánk a baritonját, mert félelmetesen emlékeztet Sinkovits Imréjére. Szerinte a Föld nevű bolygó egy elátkozott hely, ahol az emberek halomra gyilkolják egymást, mégsem menne el az Ufóval innen sehova, mert olyan gyönyörű, amikor tavasszal a virágok nyílnak és a fák zöldbe borulnak.

És talán a legszebb rész az egész filmben az, amikor ezek az emberek arra a kérdésre adnak választ, mit kérnének az Ufótól, ha bármit kérhetnének. De ezt már nem írom le, ezekért a válaszokért is extrán megéri megnézni ezt a filmet.

A projektről itt olvashattok bővebben: https://bikemaffia.com/szalloige2/

A teljes film: 

 

 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.