Elfogatóparancsot kértek a dél-koreai hatóságok a felfüggesztett elnök ellen

  • narancs.hu
  • 2024. december 30.

Külpol

Miután a december elején hadiállapot elrendelő államfő harmadszor sem jelent meg az ügyben elrendelt kihallgatáson.

Elfogatóparancs kiadására kértek bírósági végzést Dél-Korea bűnüldöző hatóságai Jun Szogjol felfüggesztett elnök ellen, miután a hivatalából eltávolított államfő harmadszor sem jelent meg a december elején elrendelt hadiállapot ügyében elrendelt kihallgatásán – írja az MTI.

A rendőrség, a magas rangú hivatalnokok korrupciós ügyeiben eljáró nyomozó szerv (CIO) és a védelmi minisztérium részvételével alakult nyomozóbizottság legutóbb szerdára rendelte be Junt, miután a korábbi idézéseket is figyelmen kívül hagyta. A letartóztatási parancs kiadásáról egy szöuli bíróság dönt. Jun jogi képviselői szerint a CIO-nak nincs hatásköre arra, hogy lázadással kapcsolatos vádakat vizsgáljon Jun ellen, és arra sincs joga, hogy bírósági letartóztatási parancsot kérjen ellene.

Pénteken Csve Szangmok dél-koreai gazdasági és pénzügyminiszter, gazdasági ügyekért felelős miniszterelnök-helyettes lett az ország új megbízott elnöke, miután a dél-koreai ellenzék irányítása alatt álló parlament aznap reggel alkotmányos vádemelési eljárást indított az előző megbízott államfővel, a Jun Szogjol felfüggesztése után hivatalba léptetett Han Dokszuval szemben.

A korrupcióellenes hivatal azért nyomoz Jun ellen, mert december 3-án váratlanul hadiállapotot rendelt el, majd órákkal később feloldotta az intézkedést.

Dél-Korea azóta politikai válságban van. A Nemzetgyűlés december 14-én szavazott Jun felelősségre vonásáról, az Alkotmánybíróság pedig eljárást indított a döntés alkotmányosságának a megállapítására. Jelenleg is tárgyalják, hogy Junt, akire lázadás miatt akár halálbüntetést is kaphat, visszahelyezzék-e vagy végleg eltávolítsák hivatalából. A döntés meghozatalára 180 nap áll rendelkezésre. A következő meghallgatásra január 3-án kerül sor.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”