"Itt és most adott a lehetőség" - Bencsik János államtitkár, Nemzetgazdasági Minisztérium

  • Szabó M. István
  • 2010. július 1.

Belpol

A következő három évben kiépülhet a rendszer, ami évente 150-200 ezer lakás energiahatékony felújítását teszi lehetővé. Ezt állítja Bencsik János, aki húsz év tatabányai polgármesterség után nemzeti energetikai stratégia elkészítésébe fogott a gazdasági csúcsminisztériumban.
A következő három évben kiépülhet a rendszer, ami évente 150-200 ezer lakás energiahatékony felújítását teszi lehetővé. Ezt állítja Bencsik János, aki húsz év tatabányai polgármesterség után nemzeti energetikai stratégia elkészítésébe fogott a gazdasági csúcsminisztériumban.

Magyar Narancs: A 42 új államtitkár egyikeként esküdött fel az Alkotmányra. Közülük hányan foglalkoznak energetikai területekkel?

Bencsik János: Mindenkit még nem ismerek, de a témát alapvetően a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) én, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) Völner Pál viszi. Tatabányán is szomszédok voltunk, ő a megyét, én pedig a várost szolgáltam. Az általa vezetett infrastruktúra-államtitkárság alatt működik az energiaügyi helyettes államtitkárság, ami az iparági szabályozás feladatait látja el, és Kovács Pál vezeti. Én pedig Olajos Péterrel dolgozom, aki a megújuló energia és energiahatékonyság területéért felel.

MN: Nem volna egyszerűbb és átláthatóbb a feladat egy tárcánál összpontosítani az energetikai kérdéseket?

BJ: A kormányzati filozófia különválasztotta a stratégiaalkotást a tényleges megvalósítástól, valamint a szabályozási környezet alakításától. A nemzetgazdasági tárca dolga, hogy a következő két évtizedre érvényes országos stratégiát dolgozzon ki, beleértve ebbe az energiahatékonyság és a megújuló energia területeit is. Nálunk a stratégiától a cselekvési terveken át az átfogó pályázati programok megfogalmazásáig tart a munka. Ha úgy tetszik: ez megy át végrehajtásra az NFM-hez. Oda került még az ágazati vagyongazdálkodási jogosítványok sora és az iparági környezet szabályozásának feladata is. De, hogy egy kicsit bonyolultabb legyen a helyzet: annak érdekében, hogy az általunk elkészítendő stratégia megvalósulásának lehetőségét javítsuk, a mi tárcánknak lehetősége van, hogy a szabályozási környezetre is hatással lehessen. Az általam vezetett államtitkárság feladata az otthonteremtési, az energiahatékonysági stratégia kidolgozása, a kkv-szektor versenyképességének javítása, és a fogyasztóvédelem koordinálása. Lényegében "belgazdasági" államtitkárságként dolgozunk. Szomszédunk a munkaügyi és szakképzési, a makropénzügyi környezetet felügyelő, a költségvetési, a külgazdasági, valamint a tudásalapú gazdaság és a kreatív iparágak versenyképességének javítását segítő államtitkárság. Vagyis szinte egy tárcán belül minden adott, hogy a szükséges ágazati egyeztetéseket lefolytathassuk.

MN: Ki fogja írni az új energiastratégiát?

BJ: A két minisztérium közösen.

MN: Alig tucatnyi ember? Amikor legutóbb stratégiaíráshoz alapozott a gazdasági tárca, szakértőkkel 1200 oldalnyi tanulmányt íratott. Igaz, nem hasznosított belőle semmit.

BJ: Mi első körben egy szakmai konzultációsorozatot indítottunk, melynek keretében a területen tevékenykedő szakmai szervezetek lehetőséget kapnak, hogy az általunk meghatározott kiinduló tézisekkel kapcsolatosan ismertessék álláspontjukat. De a háttérben már olyan szakemberek is dolgoznak, akik nem foglyai egyetlenegy piaci szereplőnek sem.

MN: Decemberre ígérik a kész stratégiát. Mi tart fél évig?

BJ: Az előző kormányok, ha olykor foglalkoztak is az ország jövőbeni energiaellátásával, pusztán részstratégiákban gondolkoztak. Azokból viszont sosem állt össze egy teljes, végre is hajtható elképzelés.

MN: A stratégiaalkotás azért mégiscsak anynyit takar, hogy egy papírlapon 5-10 vagy 12 pontban megfogalmazzák, mik a prioritások. Miért tesznek úgy, mintha mindent nulláról kellene kezdeni? Ön például az előző ciklusban a parlament energetikai albizottságában ült, így egészen pontos elképzelése van arról, hogy mit, meddig lehet és kell megtenni.

BJ: Stratégia még nincs, tézisek és kiindulópontok vannak. Ezeket most is le tudom szűkíteni háromra. Az egyik: az ország energiaellátásának biztonsága. A másik: az energiaárak legkisebb költség elvén történő meghatározása. A harmadik: a környezeti szempontok figyelembevétele. Ezeket kell érvényesítenünk, mert ez ad lehetőséget arra, hogy a gazdaság, és azon belül az energiagazdaság is úgy szolgálja a közösségi érdekeket - legyen az egyéni fogyasztói vagy vállalkozói érdek -, hogy közben lehetőséget biztosít az egyéni és közösségi erőforrások megújítására.

MN: Két erős, de számos más feladattal is megbízott minisztérium kényszerül szoros együttműködésre. Mekkora kockázat az eredménykényszer?

BJ: Ha lesz egy világos statútum - épp a héten tárgyalja a kormány az összkormányzati munkaelosztást, mely a minisztériumok hatásköreit véglegesíti, és minimalizálja a párhuzamosságokat -, akkor viszonylag gyorsan fel lehet építeni a teljes körű államigazgatási rendszert. Jelentős kockázatot nem látok, a két minisztérium legfelső vezetése ugyanis már tisztázta a kompetenciahatárokat, és három közös munkacsoport felállításáról is döntött. Az első a nemzeti energiastratégia előkészítésére alakult, a második az energiahatékonyság kérdéskörét járja körül, és van egy megújuló energiás csapatunk is. Ezek a nemzetgazdasági minisztérium irányítása alatt az új stratégiákon dolgoznak, azon tárcának a javaslatait is figyelembe véve, amelynek később a végrehajtás és a hozzá szükséges szabályozási környezet kialakításában kell jeleskednie. A közös munkából eredő nagy fejlesztési programok majdani monitoringjában pedig részt vesz majd a nemzetgazdasági tárca is. Azt látni kell: itt lehet egy kitörési pont a korábbi évtizedek rossz gyakorlatából, amikor a részstratégiákat is egyértelműen azok alakították, akik a szabályozási környezetet, ahol viszont sok esetben inkább a főbb iparági szereplők érdekei érvényesültek. Itt és most adott a lehetőség, hogy valóban a nemzetgazdasági érdekek mentén alakuljanak ki és rendeződjenek a főbb energetikai kérdések.

MN: Ez jól hangzik, de tavaly decemberben, amikor a Fidesz és az MSZP közösen egy komplex energetikai törvénycsomag-módosítást hajtott végre, a nemzetgazdasági érdeken a Mol és az MVM érdekeit értette.

BJ: Nemzetgazdasági érdeken én azt értem, hogy talpra tudjuk állítani a hazai gazdaságot. Ehhez a jelenlegi energiaárak túlságosan magasnak tűnnek. Ugyanez vonatkozik a társadalmi erőforrás-megújítás kérdésére is: a lakosság jelentős része olyan energiaszegénységben él, ami nem teszi lehetővé, hogy a mindennapi fizikai erőforrásait meg tudja újítani. Ezért kell végre abba az irányba elindulni, hogy mind nagyobb mértékben csökkenjen az ország energiafüggése, s hogy egyre nagyobb mértékben támaszkodjon a hazai primer lehetőségekre. Külön-külön, de kezelni kell a villamosenergia-ellátás, a közlekedés és a hőellátás kérdését, s mögéjük idővel olyan iparágakat kell felfűzni, amelyek lehetőség szerint a hazai kis- és középvállalkozások által tízezres nagyságrendben képesek új munkahelyeket teremteni. Nálam ez a nemzetstratégiai kérdés. Az pedig egy másik vetület, hogy ebbe hogyan tudnak bekapcsolódni a legnagyobb energetikai társaságok, illetve: hogyan tudnak bejutni erre a piacra azok is, akiknek eddig nem volt rá lehetőségük.

MN: Eddig az energetikában stratégiát alkotni nem a kis- és középvállalatokra volt szokás. Sokkal inkább azt a kérdést kellett megválaszolni, hogy épüljön-e újabb atomerőmű Pakson, legyen-e "nemzeti bajnok" az MVM, illetve hogy mekkora plusz szélturbina-kapacitás kerülhessen be végre a rendszerbe.

BJ: Akkor tisztázzuk: csak akkor lehet jó egy nemzeti energiastratégia, hogyha figyelembe veszi az ország teljes energiaigényét, és szegmentáltan határozza meg a jövőbeni feladatokat. Lesznek érdeksérelmek és konfliktusok, de ez minden átrendeződés törvényszerű velejárója. Az egészen biztos, hogy felértékelődik majd a társadalomnak az a része - a lakosság, az önkormányzatok és a hazai mikro-, illetve kisvállalkozói kör is -, ami a korábbiakban e területen kevésbé tudta érvényesíteni az érdekeit. A villamos energia kérdése középtávon nehezen képzelhető el Paks nélkül, és az MVM egybentartása is stratégiai kérdés, de a hazai energiaellátás azért ennél sokkal színesebb. A teljes hazai energiafogyasztásban 40 százalékot meghaladóan van jelen a hőenergia-termelés. Ráadásul ennek négyötöde földgázra épül. Olyan programokat akarunk, melyek legelőször éppen itt biztosítanak lehetőséget a gyökeres változások elindítására.

MN: Ha ilyen fontos az új időszámítás kezdetének jelzése, miért nem kezelik a zavaros ügyeket?

BJ: Mire gondol pontosan?

MN: A Vértesi Erőmű bejelentett bezárásának körülményeire, ahol, ha úgy tetszik, a pártok gyáván hagyták, hogy az MVM a két kormányzati ciklus közti időszakban lehúzza a rolót.

BJ: Ebben a kérdésben már rég világos beszédre lett volna szükség. Nemcsak iparági, hanem a térségben megjelenő társadalmi és gazdaságszerkezeti gondokat kell egyszerre kezelni.

MN: Zavaros az is, ahogy a leginkább a távhőszolgáltatókhoz köthető kötelező átvételi rendszert (KÁT) szabályzó kormányrendelet módosult május közepén. Ráadásul ezzel a Magyar Energia Hivatal fél éve tartó normalizálási törekvéseit is zárójelbe tette.

BJ: A KÁT kérdése régóta forró terület, mert a rendszer kétségtelenül eltorzult. Sürgősen az energetikai szabályozás napirendjére kell venni a kérdést, és szét kell választani egy kapcsolt energiatermelésre vonatkozó részre, illetve szükséges egy világos, a megújuló energiával termelőket szabályozó rendszer létrehozása is.

MN: A lakossági hatósági árak újbóli bevezetésének gondolata sem épp az uniós logikát követi. Miért nem inkább amellett érvelnek önök, hogy a gázár dotálása helyett azt kell elősegíteni, hogy kevesebb energiát fogyasszunk?

BJ: A stratégia 25-30 éves távlatra készül. Arra, hogy a 4 millió magyar háztartásból 3,2 milliót energetikai szempontból belátható időn belül föl kell újítani, ha úgy tetszik: fenntarthatóvá kell tenni. Ha megragadunk a korábbi, épp csak szezonokat megélt energiahatékonysági programok szintjén, akkor száz év alatt sem érünk ennek a végére. El kell érni, hogy évente 150-200 ezer lakás, illetve lakás-egyenértékű ingatlan, például közintézmény felújítására kerülhessen sor, és ezzel akkor 2030-ig foglalkoztatási szempontból is tervezni lehet. A hatósági ár kérdésében pedig Fellegi Tamás miniszter úr az illetékes.

MN: Évi 150 ezer lakás állami innovációval felkarolt energetikai modernizálása - jól hangzik. De miből fogják a rendszer indulását finanszírozni?

BJ: Stratégiailag nem ez a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy akarjuk-e. És ezt akarni kell, mert nincs már más lehetőség! Ha ezt elfogadjuk, akkor a források hozzárendelése már a technikai végrehajtás része.

MN: Az előző kormány Zöld Beruházások Rendszere (ZBR) projektjét a CO2-kvóták eladásából finanszírozzák úgy-ahogy. Ez a néhány tízmilliárd forintos nagyságrend most az induláshoz sem lesz elég.

BJ: A CO2-kvótából 2012 végéig 100-110 milliárd forintra lehet reálisan szert tenni, de megkezdődött a két tárcánál az uniós források számbavétele is. A jelenlegi információk szerint mintegy 1200-1300 milliárd forintnyi újraosztható kerettel rendelkezünk. Július végéig kell a kormány számára javaslatot tennünk arra, mi legyen a felosztási arány a kormányprogramban megjelölt célok között. A kormánynak kiemelt kérése volt: olyan nagy fejlesztési programokra csoportosítsuk át a hazai forrásokat, amelyek a kis- és középvállalkozók számára piaci lehetőséget biztosítanak. Az energiahatékonyság kifejezetten ez a terület. Ha 2013-ig 250-300 milliárd forintot ezekre a projektekre el lehet majd költeni, és ehhez jön még a CO2-kvótabevételi forrás is, akkor a következő három évben fel lehet építeni azt a rendszert, amely évente 150-200 ezer lakásnak megfelelő épület felújítási volumenére képes.

MN: Az Energia Klub egyik friss kutatása azt mutatja, hogy miközben a lakosság túlnyomó többsége tisztában van vele, hogy hol lehetne a saját lakása energetikai paramétereit javítani, hitelről hallani sem akar, és az akár csak 30 százalékos önrészt is igen kevesen vállalnák. Hogy lesz a projekt a kormány számára sikeres és kifizetődő?

BJ: Ha valóban állandósul a kelet-európai békétlenség a gázcsövek és a tranzitgáz ügyében, az sokakat el fog gondolkodtatni, és hamarosan kényszerítő erő lesz az energiabiztonságra törekvés. Ha egy kiszámítható, előre tervezhető pályázati rendszer lesz az alternatíva, amely mögé két-három év alatt felépül az a mentori szolgálat, melynek nemcsak az lesz a szerepe, hogy pályázatokat írjon, hanem hogy a legoptimálisabb beavatkozási lehetőségeket is segítsen megtalálni a pályázók számára, mi több, a sikerdíját csak a sikeres projekt esetén kaphatja meg, akkor ez egyedüli racionális választássá válik. Az első néhány év lehet, hogy döcögős lesz, de a dolog egyáltalán nem reménytelen.

Neked ajánljuk