Meg akarták verni Hont Andrást, a HVG újságíróját a Niedermüller-elleni tüntetésen

  • narancs.hu
  • 2020. január 30.

Belpol

„Takarodjál innen, kommunista szar!” – kiabálták neki, majd leköpték és elvették a szemüvegét.

A Vadhajtások nevű szélsőjobboldali portál munkatársa többször meglökte, illetve levette kétszer Hont András szemüvegét a ma délutáni, Niedermüller Péter ellen tartott tüntetésen – számolt be az esetről a hvg.hu. Az eseményt élőben közvetítette a Vadhajtások, a felvételen pedig jól látszik, ahogyan nekimennek Hontnak.

Döglött patkányt küldtek Niedermüller Péternek, amelyre a nevét is ráírták

A tetemet a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Mozgalom küldte. A polgármester nevét egyébként nem sikerült helyesen leírniuk. „Ma reggel plakátok jelentek meg Budapesten a mai fideszes tüntetés felhívásával, amelyen patkányként ábrázolják Niedermüller Pétert, Erzsébetváros nagy többséggel megválasztott polgármesterét. Ez a hergelés olyan sikeresnek bizonyult, hogy a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Mozgalom egy döglött patkányt küldött 'ajándékba' Niedermüller Péternek" - írja közleményében a DK.

A dulakodás közben Hontot többször megpróbálták arcon ütni, de ez nem sikerült, viszont állítása szerint leköpték. Hont újságíróként volt jelen a tüntetésen, a munkáját végezte, amikor a Vadhajtások munkatársa, Bede Zsolt lökdösni kezdte, közben azt kiabálta, hogy „takarodj innen”.

Az incidens 3:20-nál kezdődik.

Vadhajtások.hu -

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.