Visszhang

Az olasz Fabrizio Mammarella és a német Philip Lauer külön-külön, de együtt is az utóbbi negyedszázad elektronikus tánczenéjének legkreatívabb és legszórakoztatóbb figurái közé tartoznak.

Azt csak a kéretlenül is másokért buzgólkodó jogvédők hiszik, hogy a dolgok átnevezése bármit is segít a társadalom nagyobb együttérzésére és főleg segítségére valóban rászorulókon.

Ki ne szeretett volna végre egy olyan könyvet kézbe venni, amelynek a szereplői vérszívó erdőjárók, titkos rákbetegek és rejtőzködő halhatatlanok? 

Audrey Diwan (Esemény; 2021) nem kevésre vállalkozott, amikor feminista, önreflexív énkeresésként gondolta újra a 70-es évek klasszikus szexmoziját.

A Brexit után a brit gitárzene új lendületet kapott.

A hazai és külföldi alkotók fényművészeti, illetve art science installációi láthatatlan jelenségeket próbálnak „láthatóvá” tenni, érzékszerveink, illetve olykor pusztán a képzeletünk stimulálásán keresztül.

A budapesti közönség előtt sem egészen ismeretlen a német-japán zongoraművész, Alice Sara Ott, aki a lírikus zeneszerzők világában érzi otthonosan magát.

Abban nincs vita, hogy a Marvel a 2019-es Bosszúállók: Végjáték óta nem találja önmagát.

Jól elindítja a lemezt a címadó dal.

Az ufókkal és földön kívüli létformákkal foglalkozó műsoroknak kifejezetten jót tett a Pentagon „azonosítatlan légi jelenségeket” vizsgáló 2021-es jelenté­se.

Felfedezésük 30. évfordulójára hazatértek a váci múmiák.

Az ún. skandináv krimi legnagyobb találmánya nem is az, hogy Ingmar Bergman filmjeinek első olvasatát betolta a hardboiled krimik világába, hanem az, hogy van.

Különleges bédekker, amelyben a tudós, a költő és a képzőművész fedezi fel, próbálja megérteni és leírni a várost. (A cím a szerző képzőművészeti alkotásai, a kollázsok és dekollázsok létrejöttére utal.)

A színpad középpontjába Georgita Máté Dezső rendező egy DJ-pultot tett.