Visszhang

Egyszer volt, hol nem volt a régmúltban...

Néhány évvel ezelőtt három londoni zenész énekesnőt keresett a formálódó együttesükbe.

Fiú térdel lány előtt, érzelmes zene szól, úgy adná át a gyűrűt.

Dexter teljesen átlagos szüleinek idejük sem volt felkészülni a zseninevelésre.

Tizenöt éve annak, hogy a White Lies főfellépő lehetett a Szigeten.

Félhomályban, füstben érkezünk a játéktérre, kis asztalokhoz ülhetünk, fent a karzaton hangol a hattagú, sárga csillagot viselő Halott Zsidó Orchestra nevű zenekar.

A többszörös Grammy-díjas, fiatal kora ellenére szinte klasszikusként tisztelt jazzbőgős-énekesnőt tűkön ülve várta a közönség, ám amikor megjelent, semmi nem úgy történt, mint ahogy vártuk.

Az akciófilmek terén nehéz újat mondani...

Szabó Dániel odasétált a zongorához, és bevezetőként eljátszotta a Very Early című elbűvölő Bill Evans-örökzöldet, a kedvencét.

Luc Besson egy tökéletesen felesleges (de nem teljesen élvezhetetlen) Drakula-újragondolás keretében megajándékozza a világot egy vérszívóval, akit legkevésbé a vér érdekel.

Könnyű megjegyezni Orville Pecket arról, hogy az arcát minden fotón Zorro-szerű maszkkal takarja el.

A zeneszerző az 1724-ben bemutatott „blockbusterének” főszerepét a korszak kasztrált sztárénekesére, Senesinóra szabta, hangjának minden képességét kiaknázva.

A történész szerző – a latin-amerikai francia imperializmus, különösen Mexikó 1861–1867 közötti katonai intervenciójának szakértője – új könyvét a margószélen jegyzett Habsburg Miksa főhercegnek szenteli.

A bécsi klasszikus komponista utolsó korszakának termése a B-dúr zongoraverseny (K. 595), amelyben Mozart a legszabadabban kísérletezett a formával.