1985-ben a Hüsker Dü valóban a pályafutásának csúcsán volt.
Elképesztő tempóban lőtt ki tavaly a Last Dinner Party karrierje.
Pletykák a halálomról – valahogy így lehetne lefordítani Evan Dando nemrég megjelent önéletrajzi kötetének (Rumours of My Demise) a címét.
A Wilco frontemberének teherbírása a hatvanhoz közelítve sem csökken.
Neil Hannon egy nemrég adott interjújában azzal viccelődött, hogy a két évvel ezelőtti Wonka című film zenéje volt az első igazán sikeres dolog, ami a nevéhez köthető.
A Z generáció egyik legnagyobb popsztárja, Olivia Rodrigo a nyár elején New Yorkban koncertezett, a fellépésének egy pontján pedig felhívott egy ősz hajú bácsit a színpadra, majd egy láthatóan jól bepróbált koreográfiával előadtak egy dalt. Ez a szám a Talking Heads legnagyobb slágere, a Burning Down the House volt, a hetvenhárom éves bácsi pedig a dalszerző David Byrne, akit egy új generáció ismerhetett meg az interneten terjedő videókon keresztül.
„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” – énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.
Közös dalt adott ki 2021-ben Baxter Dury az akkor magabiztosan a világhír felé menetelő producerrel, Fred Againnel.
A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.
Nem a Chameleons futotta a legnagyobbat a nyolcvanas évek búskomor gitárzenekarai közül.
