Így alakultak az első oltási akcióhét számai
Közel 100 ezer első és 650 ezer harmadik adag oltást adtak be. 784 469 vakcinát oltottak el összesen.
Közel 100 ezer első és 650 ezer harmadik adag oltást adtak be. 784 469 vakcinát oltottak el összesen.
Van olyan fertőzött is, akinek nem volt köze dél-afrikai utazáshoz.
Egyelőre egy-egy embernél, ők karanténba kerültek, és a hatóságok azt próbálják megállapítani, kikkel érintkezhettek az utóbbi időben.
Elmondása szerint a koronavírusos betegek száma emelkedik, de az eddigiek alapján "elég jól uralható a helyzet".
27 830 új fertőzöttet igazoltak az elmúlt három napban.
„Ez nem azt jelenti, hogy tömeges fertőzést is fog okozni, ha idejében lépünk.”
Bár nem a megszokott, de nem súlyos tüneteket jegyeztek fel a fertőzötteknél.
Összesen szombatig 742 ezren vették fel az oltást.
A harmadik dózissal való 45 százalékos átoltottságot is el kellene érni a mostani hullám lecsendesítéséhez.
Olaszországban, Csehországban, Németországban Dániában és Ausztriában már kimutatták. A megfertőződöttek eddig enyhe tünetekről számoltak be.
Az állat a Fővárosi Állatkerthez került, halála után a boncolás során derült ki, hogy fertőzött volt.
Mindenkire azonnali tesztelés és karantén vár.
A hatóságok könnygázzal és gumibotokkal oszlatták a tömeget.