Iszony

Jerzy Kosinski: A festett madár

  • Kovács Bálint
  • 2008. január 24.

Könyv

Volt egyszer egy kegyetlen madarász - Lechnek hívták -, aki szerelme hosszú távolléte felett érzett haragját különös módon próbálta csillapítani. Kiválasztotta egyik erős madarát, s jó alaposan a csuklójához kötötte, majd különböző színű festékeket vett elő, s hosszasan bíbelődött a színek kikeverésével. Mikor megtalálta az ideális árnyalatokat, aprólékosan összemázolta a hangosan "jajveszékelő" madarat.

Volt egyszer egy kegyetlen madarász - Lechnek hívták -, aki szerelme hosszú távolléte felett érzett haragját különös módon próbálta csillapítani. Kiválasztotta egyik erős madarát, s jó alaposan a csuklójához kötötte, majd különböző színű festékeket vett elő, s hosszasan bíbelődött a színek kikeverésével. Mikor megtalálta az ideális árnyalatokat, aprólékosan összemázolta a hangosan "jajveszékelő" madarat. A madárhangra eközben egyre csak gyűltek a levegőben a lekötözött szárnyas fajtársai, kíváncsian keresve társukat. Mikor Lech elkészült a festéssel, s a madárnak már egy tolla sem volt olyan színű, mint azelőtt, eloldozta az állatot, aki szabadságát visszanyerve azonnal társaihoz repült. Ám ők nem ismerték fel a festett madárban saját fajtájukat, megvadultak, s karmaikkal-csőrükkel addig marták, míg a földre nem zuhant, hogy ott pusztuljon el.

Nem kell ahhoz túlontúl nagy fantázia, hogy a fenti történetet allegóriaként értelmezzük, s Jerzy Kosinski leghíresebb regényének főszereplőjére, a barna képű, szénfekete hajú és éjfekete szemű kisgyerekre vonatkoztassuk, akit szülei a II. világháború kitörésekor falusi nevelőszülőkhöz küldenek, hogy így meneküljön meg a nácik elől. S nem számolnak azzal, hogy a kegyetlenség, a mély állati ösztönökből feltörő brutalitás nem olyan tulajdonság, amely csak azoknak lehet sajátja, akiknek fekete egyenruhájáról sötéten világít a két villámszerű S-rúna.

Kosinski könyve kimért, jéghideg hangú vádirat az emberiség ellen, mely éppoly kíméletlen, mint a benne szereplő, ezernyi ordas babonában hívő, világos bőrű, kék vagy szürke szemű és szőke falusiak, akik minduntalan cigányfattyúnak ("ideológiailag képzettebbek" zsidónak) tartják a nevelője halála miatt faluról falura vándorló-menekülő gyereket. ("Úgy éreztem magam, mint az eltaposott hernyó, ahogy folyik szét a porban, egy teremtmény, aki ugyan nem árthat senkinek, mégis viszolygást és utálatot ébreszt" - olvassuk végig első személyben a gyerek gondolatait.) S a falvak népét csak egyvalami különbözteti meg az állatoktól: sokkal állatiasabbak azoknál.

A lengyel születésű amerikai író stílusa mindvégig költői, leírásai oly pontosak - s mindezt a borzalom esztétikájának megalkotására használja. A borzalomé, amit a legtöbb olvasóban akár már a nyolcévesforma gyerek kiszolgáltatottságának maximális kihasználása, minduntalan félholtra verése és rugdosása is kiválthat - s amelyet a legerősebb idegzetűek is átéreznek, ha elképzelik a napokra földbe ásott gyereket, kit az utolsó pillanatban ment meg mégis "gazdája" a varjúcsőr általi haláltól. A borzalomét, ami feltör az olvasóban - akárha jeges víz tűszúrásszerű fájdalmára ébredne -, mikor Kosinski hosszasan ecseteli, hogy főhőse végre boldog, úgy hiszi, megtalálta a szerelmet - egy olyan lányban, akit kiábrándulásának estéjén először egy bakkecskével, majd saját testvérével és apjával lát közösülni. A féltékeny molnár történetétől, aki a feleségével kacérkodó legény szemét vájja ki egy kiskanállal, majd az eszelősen egy pontra meredő szemgolyókat széttapossa a földön; s a férfitól, akit felesége és gyerekei szeme láttára megerőszakolnak, majd kiherélnek, hogy a levágott testrészt lenyomják a feleség torkán... Vagy a haláltáborba tartó vonatból kiugró zsidó lány történetétől, akit a falubeliek, mielőtt átadnának a németeknek, utoljára még megerőszakolnak.

Joggal merül fel a kérdés: van-e létjogosultsága ennek az esztétikának, egyáltalán létezik, létezhet-e, létrehozható-e ilyesmi? Bír-e művészi értékkel a fenti, amúgy is gyomorforgató bekezdés eseményeinek (és megannyi másiknak) kétszázvalahány oldalas szenvtelen részletezése és már-már felsorolásszerű kifejtése?

Akármennyire is egyszerű volna minderre rávágni egy határozott nemet, a válasz indokaként aligha volna felhozható más, mint a következő: "nem akarok tudni róla". Ez az "érv" pedig - kell-e magyarázni? - nem áll túl erős lábakon. Nem vitatható, hogy a világ figyelmén kívül eső falvakban egyébként is, a háború évei alatt pedig akárhol élőbbek lehetnek A festett madár rémtörténetei a legérzékletesebb leírásnál is. A szembesítés jogossága - lásd még: holokauszt-irodalom - és az emlékezés kultúrája pedig nem szorul védelemre.

Kosinski hősének személyisége az állandó testi-lelki kínzások során "fejlődik", noha nem épp romantikusan (azaz nem felülemelkedve a gyarló népen, nem a testet feledve, csak a lélekben élve), hanem nagyon is realista-pesszimista módon: a gyerek a háború végeztével maga is érzéketlen és kegyetlen gyilkossá válik. Nincs feloldozás, nincs szilárd kiút az emberiség mocsaras világából - ha egyszer mocsárról beszélünk, abba csak belefulladni lehet, s menekülni belőle nem.

Jobb talán, ha nem is ismerjük Kosinski életrajzát - hogy a II. világháború kitörésekor szülei egy távoli faluba küldték, hogy megmeneküljön a nácik elől, hogy nevelője meghalt, így falvakon át vezetett az útja, s a többit kár is sorolni -, mert (még ha félig fiktív is, de) önéletrajzként talán ép ésszel nem is olvasható e könyv. Odaveszne az utolsó fellebbezési lehetőség is a fentebb már említett vádirattal szemben - hogy mindez csak puszta fikció.

Jerzy Kosinski 1991-ben öngyilkos lett - halálos adag barbiturátszármazékot vett be alkohollal, majd a feje köré csavart egy nejlonszatyrot, melyet akkurátusan leragasztott a nyakánál, s végül befeküdt meghalni egy kád vízbe. Úgy tűnik, biztosra akart menni - talán tudta, mi mindent képes túlélni egy ember.

Fordította: Gy. Horváth László. Európa Könyvkiadó, 2007, 264 oldal, 2500 Ft

Neked ajánljuk