Rendkívül körültekintő, rövidnek aligha nevezhető, és szinte mindenre kiterjedő tervezés előzte meg a skandináviai utazást. Alaposan ki kellett találni a menetrendet és a logisztikát, hiszen tíz nap alatt négy szálláshelyünk volt: két szálloda, egy kempingben bérelt bungaló, amely beillene kisebb, de tisztes családi háznak is, valamint egy, a bergeni kikötőre néző többszintes, minden kényelmet kielégítő apartman. A települések és látnivalók között gyorsvasúttal, vonattal, bérelt autókkal és belföldi repülőjárattal közlekedtünk. De felültünk siklóra, a világon a legmagasabban közlekedő, villanymozdony húzta szerelvényre, majd közvetlenül ezután – a halált is a lehetséges opciók között kezelve – a mélybe vetettük magunkat egy elképesztő drótkötélpályán. Végül egy 16 kilométeres csodálatos erdei úton, magas hegyek, vízesések és patakok között kerékpárral zúztunk le az egyik nagy turisztika központba, Flåmba. Társaságunk legtöbb tagjának a legnagyobb élményt talán ez jelentette.
Tudtuk, hogy Norvégia gyönyörű ország irigylésre méltóan tiszta és rendezett, a táj valószínűtlenül zöld, s a fjordok vize elképesztően kék. De először is a költségeket kellett számba venni, mert Norvégia roppant gazdag, s ennek megfelelően drága ország. Ezért ott spóroltunk, ahol tudtunk, ám ez – derült ki utóbb – nem ment az útiélmény kárára. A magyar konzervipar színe-javát vittük magunkkal, végül nem keveset haza is hoztunk. Reggeliztünk, ebédeltünk és vacsoráztunk szállodában, étteremben és gyorsbüfében, de előre elkészített szendvicsek is mindig voltak nálunk.
Az északi ország diszkont légitársasága napi egy járatot üzemeltet a magyar és a norvég főváros között. Alig több mint két órával a felszállás után landoltunk Osló mellett. A légikikötő jó harminc kilométerre van a főváros központjától, ahova egy gyors és egy még gyorsabb vasúti szerelvényen lehet bejutni. Mi utóbbival és mintegy 200 kilométeres sebességgel repesztettünk a belvárosba.
Tíz napos körutunkon két napunk volt a norvég fővárosra, ami persze kevés. Európa hatodik legnagyobb területi országáról van szó, amelynek népessége 5,6 millió. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem éves bontásban megközelíti a 100 ezer dollárt, ez közel ötszöröse a magyarénak. Jó fél évszázaddal ezelőtt Norvégia messze nem volt ilyen jómódú ország, ám tévedés volna azt hinni, hogy a skandináv állam meggazdagodásában csak a Norvég-tenger földgázmezői játszottak szerepet. Ugyanakkor tény, hogy az ebből félretett pénz, nagyjából 2000 milliárd dollár, megegyezik az EU következő, hétéves költségvetési ciklusának, a 2028-2035 közöttinek a teljes büdzséjével. Kereskedelmük, iparuk, pénzügyi és biztosítási cégeik erősek, a turizmusból és a halászatból származó bevételeik pedig jelentősek.
Az első nap estéjén csapatunk V. Harald király és Szófia királyné egészségére koccintott. Egyébként Angliával ellentétben itt egyáltalán nem tapasztalni uralkodói kultuszt. Azt pedig meg sem tudtuk jegyezni, hogy az ország miniszterelnökét Jonas Gahr Støre-nak hívják. De ez a nem hivalkodó gazdagságban élő és láthatóan jókedvű norvégokat sem érdekli különösebben. Nagyon nem úgy fontos ott a politika, mint nálunk.
Oslóban először városnéző buszra fizettünk be, s ez néhány múzeum belépőjét is magában foglalta; az átszámolva 13 ezer forintos tarifa elsőre borsos árúnak tűnik, de az ottani viszonyok mellett ez nem számít soknak. Megnéztük Gustav Vigeland, a 19. század második és a 20. század első felében alkotott norvég szobrászművész műveiből álló szabadtéri szoborparkot, amely több mint 200 bronz-, gránit- és öntöttvas szobrának ad otthont. Ez a világ legnagyobb, egyetlen művész jegyezte szoborparkja, amelyet ő is tervezett. Előre kicsit unalmasnak tűnt, ám a monumentalitás és egyediség mindent felülírt. A királyi palotát övező kertben mindenütt békésen heverésztek az emberek a pázsiton, a virágkertek mellett, az őrség tagjai között pedig fiatal, szőke norvég hölgyeket fedeztünk fel, akiknek semmi kifogásuk nem volt, ha közös fotót készítettünk velük. Aztán jött az őrségváltás.
A városnéző busz, jókora kört leírva a csendes és zöld Oslóban, amelynek lakossága meghaladja a 700 ezret, elvitt az Amundsent és más norvég felfedezőket bemutató, valamint Thor Heyerdahlnak emléket állító múzeumba is. Roald Amundsen (1872–1928) a sarkkutatás egyik legnagyobb alakja, Norvégia nemzeti hőse, akinek neve örökre összefonódott a déli és északi sarkvidék meghódításával. Az antarktiszi Framheim bázisról indulva 1911. december 14-én elsőként érte el a Déli-sarkot. A hideg pokoli kihívásairól szól az érdekes tárlat, happy and nélkül – ugyanis Amundsen egy sarkköri mentőakcióban 1928-ban életét vesztette, holttestét máig sem találták meg.
Thor Heyerdahl igen fanatikus ember lehetett. Ahogy a róla szóló ismertetők megjegyzik, a magas kort megélt és 2002-ben meghalt norvég férfi etnográfus, felfedező, író és kalandor volt, aki különleges expedícióival vált világhírűvé. Nem csak kutatóként, hanem látványos, sokszor a kor tudományos közvéleményét provokáló vállalkozások vezetőjeként is ismerték. Ő volt az, aki 1947-es Kon-Tiki expedíciójával azt igyekezett bizonyítani, hogy a polinéziai szigetvilág lakói Dél-Amerikából is érkezhettek. (A hivatalos álláspont szerint Ázsiából.) Ennek bizonyítására balsafából épített tutajjal, a Kon-Tikivel indult útnak Peruból és 8 ezer kilométeres útja végén, átszelve az óceánt, 101 nap alatt, a Tuamotu-szigeteknél kötött ki. Szintén a nevéhez fűződik, hogy papírusznádból készült hajóval átszelte az Atlanti-óceánt. Azt szerette volna bizonyítani, hogy már az ókorban is lehetett kapcsolat Afrika és Amerika között.
Oslo modern operaháza megmászható, s egy nem egészen rövid séta után a tetején találjuk magunkat, ahonnan pazar kilátás nyílik a modern városra. Úgy építették meg az épületet, hogy némi kaptató után a hatalmas koncertterembe is belátva jutunk fel kívülről a tetőre.
A norvég főváros kikötőjében találni a Nobel Béke Központ épületét, ahol a díj névadójáról látható interaktív kiállítás. (A Nobel-békedíjat az oslói városházán adják át minden évben.)
Ugyanitt annyi étterem, bár, kávéház található, hogy azt hinni, ez a rengeteg hely sohasem telik meg. Aztán este várni kell, hogy bejusson az ember valahova. Itt kóstoltuk meg a norvégok nemzeti eledelét, a semmivel össze nem téveszthető hallevest, tűrhető, 6800 forintos áron, ami 190 norvég koronának felel meg. Másnap reggel pedig a főváros vasúti főpályaudvarról, a modern és patyolattiszta Oslo Sentralstasjonról indultunk Bergenbe. Hétórás út után jutottunk el az ország második legnagyobb városába.
Az Osló és Bergen közötti vasutat Európa és a világ egyik legszebbjének tartják. A közel 500 kilométeres út legmagasabb pontja Finsénél van, 1222 méterrel a tenger szintje felett. Bergenben autót béreltünk – nem meglepő módon, csak elektromos kocsi jött szóba. A kezdeti nehézségek után gyorsan megszoktuk, és közel ezer kilométer pakoltunk bele, miközben három feltöltés után belejöttünk az újfajta „tankolás” rejtelmeibe. (Annyi Teslát sehol nem látni, mint itt, mellette a Volvók, a Volkswagenek, a BMW-k és a Fordok is elektromos hajtóerővel működnek; a benzines vagy dízel autó olyan ritka, mint a fehér holló. A töltőállomásokból pedig annyi van, hogy mindig találni üres helyet. Gyorstöltésssel 20-30 perc alatt megvan az autó, és mehetünk tovább.) Bergenből 240 kilométeres út vezetett az északkeletre fekvő Lærdalba, ahol faházat béreltünk. Nemhogy kátyút, de a legkisebb repedést sem láttunk az úton, pedig nagyon kerestünk.
A norvég közlekedési kultúra
Aligha szorul különösebb bizonyításra, hogy norvég közlekedési kultúra magasan a magyar felett áll. Az autóparkjuk fiatal, általéletkora és minősége elképesztő, s ahogy már említettük, a kocsik 97 százaléka elektromos hajtású vagy hibrid. Országúton 80 km/h a megengedett legnagyobb sebesség, de több autópályaszakaszon is csak 90 kilométer óránként. Az útba beépített tíz- vagy százezernyi szenzor is ellenőrzi az autósokat, hogy ezeket a sebességhatárokat ne lépjék át, ahogy saját autójuk fedélzeti számítógépe is. Mindezek ellenére fennakadás nélküli a forgalom. A bérelt autónkkal (Ford Explorer EV) közel ezer kilométert tettünk meg a valószínűtlenül jó minőségű utakon, s ez alatt csupán három előzést láttunk. A balesetek száma aligha vethető össze a magyar statisztikával.
Lærdalból autóval mentünk a délebbre található Flåm turisztikai központba Európa leghosszabb, 24,6 kilométeres közúti alagútját is útba ejtve. Flåm után a következő állomás Gudvangen volt, egy fjord csücskében elterülő kisváros, amelynek az innen induló hajótúrák mellett a viking völgy a másik nevezetessége. A kétórás fjordhajózás elképesztő szépségű tájon vezetett végig: sötétkék tengervíz simult a csipkézett parthoz – a fjordokban értelemszerűen tengervíz van, de nem hullámzik –, amelyet hatalmas hegyek öveztek, s mindegyik tetején ott fehérlett a hó. (Itt érdemes megjegyezni, hogy nyáron este 11 óráig világos van.) A hajót csendes elektromos motor hajtja, mert a környezetvédelem mindenek felett áll Norvégiában.
Mik azok a fjordok?
A fjord norvég szó. Olyan, sziklafalakkal, hegyekkel övezett, a szárazföldbe mélyen benyúló keskeny tengeröblöt jelent, amely egy gleccser vájta, teknő formájú mély völgy tenger általi elárasztásával keletkezett. A glaciális (jégkorszakkal kapcsolatos) erózió által kimélyített fenekük mélyen a tenger szintje alatt van (így nagyobb merülésű hajók számára is megközelíthetőek). A fjordokat meredek sziklafalak övezik, amelyek a tengerszint alatt is folytatódnak, az öblők középső és felső része mélyebb, mint a tengerhez közelebb eső.
A Gudvangenben található viking völgy központ neve Njardarheimr, ami a „Njörd isten otthona” jelentést hordozza, utalva a vikingek tenger- és kereskedelemistenének tiszteletére. Ez nem csupán múzeum, hanem egy élő vikingfalu, ahol a történelmet nem csak bemutatják, hanem meg is élik: itt lakó „igazi” vikingek foglalkoznak kézművességgel, szerepjátékkal, meséléssel.
Persze Flåmban is volt mit megnézni. Kisbusszal mentünk fel a Stegastein-kilátóra, amelyről 650 méter magasról láthatunk le az alatta lévő Aurlandsfjordra. Ez olyan mély, hogy rajta a szárazföld belsejébe a legnagyobb – kisvárosnyi, akár tízezer embert is befogadó – óceánjárók is be tudnak jönni. Kihagyhatatlan a legnagyobbak közé tartozó és lélegzetelállító Tvindefosse-vízesés, ahol a mélységről alkotott eddigi tudásunkat újra kell értelmezni.
Egy másik, a Steinsdalsfossen-vízesés azért különleges, mert mögé lehet menni, s így belülről láthatjuk a lezúduló áradatot. Mindenütt pazarul kiépített lépcsők és útrendszer segíti a közlekedést, amelyért sehol nem kérnek pénzt (ellentétben például a Halászbástyával). Megmosolyogtató lehet, de egy országot a nyilvános mosdói is jellemeznek. Mindez igaz Norvégiára is, ahol ezek nemcsak nagyon tiszták, de ingyenesek is.
Mr. Alkohol
Azt azért meg kell tapasztalni a norvég élelmiszerboltokban és diszkontüzletekben, hogy milyen az, amikor már kora este, 7 óra után nem lehet 4,7 százalékos alkoholtartalmú sört sem vásárolni. Minderre egy eladó figyelmeztetett bennünket, szinte bocsánatot kérve. Az üzletekben csak gyengébb söröket és cidert lehet vásárolni, bort, pezsgőt és röviditalt egyáltalán nem. Ezeket a nem nagyon nagy számú Vinmonopolet boltokban lehet beszerezni, borsos áron, az alkohol reklámja pedig tilos. Évszázados múltra tekint vissza az alkoholrendelet, amelynek külön történelme van: egy 1919-es népszavazáson a lakosság közel kétharmada támogatta a szeszforgalmazás tilalmát. Ez később finomodott, mígnem jelentős társadalmi vita és egyeztetés után évtizedek óta van érvényben a mostani rendelkezés. Éttermekben lehet kapni mindenféle italt, csak éppen nem lehet hazavinni.
Az utolsó két napot Bergenben, ebben a 300 ezres, varázslatosan szép és egyedi városban töltöttük. Európa egyik legnagyobb tengeri áru- és személyi forgalmi kikötője van itt. A várost a fjordok királynőjének nevezik, mert a legnagyobb fjordokba innen vezet az út. Az egykori Hanza- és egyben részben német kereskedőváros centruma ma is őrzi középkori jellegét, jellegzetes színes faházaival, kis utcácskáival a világörökség részének számít. A város körülölelő hegyekre két helyen sikló vezet fel, a kilátás pedig lenyűgöző.
A tíz nap szorításában a skandináv ország déli és középső részét jártuk be így, nagyon részlegesen. Sok minden kimaradt, az északibb területekre el sem jutottunk. Ezért is, no meg azért, mert társaságunk minden tagja beleszeretett ebbe a boldognak, nyugodtnak tetsző országba, úgy határoztunk, hogy még visszajövünk. Aztán Bergenben felszállt a gépünk, s alig 40 perc múlva landolt Oslóban, hogy némi várakozás és átszállás után Budapestre érkezzünk. Itt egyszerre szokatlan volt, hogy este tíz órakor már sötét volt. De az is, hogy nálunk a rossz utakon folt hátán is folt van, ami kátyúzás címén művelnek. Mi pedig abból az országból jöttünk, ahol ez ismeretlen – sokkal inkább fjord hátán van fjord.
