Ezen a héten – s csupán erre az alkalomra, egyetlen írás erejéig – változtatunk állandó publikációs gyakorlatunkon, s már a megjelenés hetében közzé tesszük aktuális nyomtatott kiadásunk egyik legfontosabb cikkét. Tesszük ezt azért, mert meggyőződésünk szerint a 24. órában érkezik a figyelmeztető szó.
Szerzőnk aprólékos gonddal okadatolt, valós számadatokon alapuló, pontos számításokat prezentáló írása ugyanis arra a dermesztő eredményre jut, hogy a budapesti olimpia megrendezése menthetetlen gazdasági katasztrófahelyzetbe sodorná Magyarországot.
Lapunk nem titkolt szándéka e rendkívüli közléssel, hogy olvasóinkat az olimpiai népszavazást követelő NOlimpa-beadvány aláírására serkentse, mert meggyőződésünk, hogy egy ekkora kiadás vállalása közös döntést igényel.
| ||
A személyes pénzügyekkel foglalkozó kézikönyvek szerint a szegényekre leselkedő egyik legnagyobb veszély az, hogy amint pénzhez jutnak, zsigeri impulzusok hatására rögtön elszórják értelmetlen presztízsjavakra. Minél szegényebb valaki, annál nagyobb késztetést érezhet arra, hogy látványos költekezésbe kezdjen (plazmatévé, legújabb okostelefon, márkás tornacipő stb.) – félretéve minden józan megfontolást. Ez persze katasztrofális pénzügyi következményekkel jár, hiszen nem marad pénz az igazán fontos dolgokra, egyúttal a szegénységet is bebetonozza.
Hasonló csapdába kerülhetnek a szegény, nagy álmokat dédelgető, de viszonylag kevés önismerettel és önuralommal rendelkező kis országok is, legjobb példa erre Magyarország esete az olimpiával. A kézikönyvek mindenesetre azt tanácsolják, hogy a nagyobb beruházásokról semmiképpen ne döntsünk egyedül, gyorsan és érzelmi alapon. Ezzel az írással a közösségi, átgondolt és észérveken alapuló döntéshozatalt szeretném támogatni azzal, hogy áttekintem a tervezett budapesti olimpia pénzben kifejezhető költségeit és bevételeit. Az olimpiához kétségkívül számos olyan hatás is kapcsolódik, ami meghatározó lehet mind az érzelmi viszonyulás, mind a racionális döntéshozatal szempontjából, de csak nehezen vagy egyáltalán nem számszerűsíthető (országimázs, hazai pálya előnye, környezetrombolás, korrupció stb.). Ezeket a kérdéseket most félretesszük.
A PricewaterhouseCoopers (PwC) közel 1400 oldalas megvalósíthatósági tanulmánya alapján az 1. táblázatba gyűjtöttem össze minden olyan költségelemet, amelyre a tanulmány szerzői számszerűen hivatkoznak. A tervezett költségek három fő részre oszlanak: (k1) a pályázás és a paralimpia költségei, (k2) a közvetlen olimpiai fejlesztések és (k3) a támogató beruházások (közlekedés, sportlétesítmények stb.). Az OCOG rövidítés az olimpiai szervezőbizottságot jelöli, melynek költségvetését a pályázatban elkülönülten kellett kezelni.
| ||
| ||
A 2. táblázatban az olimpiához köthető, a PwC által becsült bevételeket láthatjuk.
A megvalósíthatósági tanulmány fő következtetése az, hogy az olimpia költsége 774 milliárd forint,
az ún. gazdasági bevétele pedig 2984 milliárd forint. Ezzel szemben én úgy gondolom, hogy ha a tanulmányban szereplő adatokat megfelelően értelmezzük, akkor az olimpia várható költsége reálisan
12 000 (azaz tizenkétezer) milliárd, a bevétele pedig 1000 milliárd forint körül lehet. Hogy lehet a fenti adatokból ennyire eltérő következtetésre jutni? Lássuk sorjában.
A PwC-tanulmányban a költségek és bevételek előrejelzése során az alábbi feltételezésekkel éltek.
Mindent 2015-ös reálértéken fejeztek ki – ez rendben van.
A reálkamatláb nulla volt, azaz eltekintettek a pénz időértékétől – ez vitatható, helyesebb lett volna pozitív reálkamatlábat feltételezni, különösen, ha figyelembe vesszük az olimpia projekt hosszú futamidejét és kockázatosságát.
Az áfával nem számoltak a költségeknél, de a bevételek egy jelentős részénél már igen – ez eléggé furcsa.
Egyes költségelemeket (például terrorelhárítás, karbantartási munkálatok) teljesen kihagytak a számításból – ez is meglepő, hiszen ezek pénzben könnyen kifejezhető, jelentős és kifejezetten az olimpiához kapcsolódó tételek.
A módszertani megközelítés tehát számos ponton kritizálható, és a műszaki tartalmakat sem tudtam ellenőrizni, mégis az egyszerűség kedvéért helyesnek és teljes körűnek fogadtam el a táblázatban szereplő tervszámokat. A véleménykülönbség oka tehát nem ezekben a „részletekben” rejlik.
A PwC szakértői úgy hozzák ki a fenti adatokból a 774 milliárdos olimpiai összköltséget, hogy a (k3) típusú támogató beruházások költségét teljes egészében figyelmen kívül hagyják, a fennmaradó (k1)+(k2) költségeket pedig rögtön nettósítják a (b1) típusú bevételekkel (azaz a bevételeket kivonják a költségekből). Így tényleg 10+21+830+868–655–6–293=774 milliárd forint jön ki (némi kerekítéssel).
A (k3) támogató beruházásokat azért hagyják teljesen figyelmen kívül, mert ezekre – érvelésük szerint – amúgy is sor került volna „a hosszú távú fejlesztési tervek, illetve budapesti vagy országos szakmai koncepciók alapján”. Máshol azonban megjegyzik, hogy „a hosszú távú fejlesztési tervek és koncepciók – kevés kivételtől eltekintve – finanszírozási oldalt nem tartalmaznak, ezért erre vonatkozóan feltételezésekkel kellett élnünk”. Kérdés, mennyire hihető, hogy ezek a tervek biztosan megvalósulnának az olimpia nélkül, ha még előzetes költségkalkuláció sem volt fellelhető.
Fokozottan igaz ez a 2024 utáni beruházásokra, melyek esetében még az időbeli előre hozás kamatköltségével sem számolnak a tanulmány szerzői. Márpedig, ha korlátlan mennyiségben lehet büntetlenül előre hozni jövőbeli beruházásokat az olimpia érdekében, akkor javaslom, hogy hozzunk előre még több jövőbeli pénzt, és építsünk belőle egy ún. Hilbert-szállodát a turisták elhelyezésére. (A Hilbert-szállodában végtelen számú szoba van, már mindegyik szobában el van szállásolva egy turista, de gond nélkül el tudunk helyezni még egy vendéget, csak megkérjük a többieket, hogy eggyel költözzenek arrébb.) A javasolt szállodaipari trükk semmivel nem lenne nagyobb nonszensz, mint a kapcsolódó pénzügyi trükk. Sokatmondó az is, hogy amikor a bevételi oldalon a (b2) típusú gazdaságélénkítő, tovagyűrűző hatásokat értékelik, akkor egyértelműen inputváltozóként használják az előre hozott beruházásokat (és még más költéseket is), tehát nem az általuk számított 774 milliárdos költéssel, hanem (egy homályosan meghatározott) 2229 milliárddal számolnak, amikor az olimpia pozitív hatásait modellezik. Márpedig, ha az olimpia bevételi oldalán feltüntetjük ezeket a hatásokat, akkor a költségoldalon sem feledkezhetünk meg róluk.
| ||
Ezen megfontolások alapján úgy gondolom, hogy az a korrekt eljárás, ha az olimpia tervezett költségét úgy határozzuk meg, hogy a (k1) és (k2) tételekhez hozzáadjuk az előre hozott beruházásokat teljes egészében (421 milliárd) és az alapeseti beruházásoknak legalább a felét (1649/2=824 milliárd), így összesen 10+21+830+868+421+824=2974, azaz durván 3000 milliárdot kapunk.
De ez a 3000 milliárd még csak a nyers tervszám. Az olimpia várható költségének becsléséhez figyelembe kell venni azt is, hogy a tények rendszerint jelentősen eltérnek a tervektől, főként a költségek alultervezése, a határidő betartásának kényszere, illetve az állami és a magánszereplők együttműködéséből adódó érdekkonfliktusok miatt. A 3. táblázatban láthatók néhány közelmúltbeli olimpia nem OCOG költségvetésének terv- és tényszámai a PwC-tanulmány alapján (a riói olimpia tényleges költségéről nincs információ a tanulmányban), ezt a listát egészítettem ki néhány nevezetes magyar projekt adatával.
A 3. táblázat persze tetszőlegesen bővíthető más megvalósult projektekkel, így a tapasztalati szorzók is változhatnak, de az azért már ennyiből is látszik, hogy nagy állami projektek esetén a tervezett és a tényleges költségek „hajlamosak” egymástól jelentősen eltérni az utóbbiak javára. Ez a különbség olimpiák esetén 2-3-szoros, kiemelt magyar projektek esetén 4-6-szoros lehet. A magyar viszonyok ismeretében azt gondolom, egyáltalán nem túlzás négyszeres szorzót használni, így a budapesti olimpia várható költsége véleményem szerint körülbelül 3000×4=12 000 milliárd forintra tehető.
| ||
Összefoglalva, a PwC által becsült „olimpiai összköltség” azért tud három számjegyű maradni milliárdban (774), mert egyáltalán nem tartalmazza a támogató beruházások költségét, nem veszi figyelembe a racionálisan várható túlköltéseket, ráadásul a költségekből eleve levonja a (b1) típusú bevételeket összesen 655+6+293=954 milliárd forint értékben. A költségek és a bevételek részleges nettósítása azonban egyrészt önkényes, másrészt félrevezető, hiszen a ténylegesnél kisebbnek mutatja a költségeket és így a kockázatokat is. Egyértelmű például, hogy míg a költségek könnyen megnégyszereződnek a megvalósítás során, addig a bevételekre ez egyáltalán nem jellemző.
De érdemes hosszabban elidőzni a bevételi oldalon is (2. táblázat). Mint látjuk, az első blokkban kb. 1000 milliárd forint értékben azok a bevételek találhatók, amelyek jól becsülhetők: jegyeladások, reklámbevételek, NOB-támogatás, ideiglenes létesítmények utóhasznosítása stb., és amelyeket a PwC rögtön le is vont a költségekből. A PwC-tanulmány a második blokkban szereplő közel 3000 milliárdosra (2984 milliárd) becsült tételt nevezi az olimpia gazdasági bevételének, és ezt állítja szembe a 774 milliárdos összköltséggel. Ez lesz az olimpiának köszönhető, az egész gazdaságot élénkítő tovagyűrűző hatás, ami a felkészülés időszakában, az olimpia idején és az után keletkezik.
Izgalmas kérdés, hogy hogyan lehet ezt a hatást reálisan megbecsülni. A tanulmány szerzői az ún. ÁKM-en (az ágazati kapcsolatok mérlegén) alapuló modellt építettek, ami a szocialista tervgazdaságban népszerű elemzési eszköz volt. Ez figyelembe veszi a gazdaság termelő szektorai közötti bonyolult kapcsolatrendszert – például ha az építőipar többletmegrendelést kap, akkor vásárol a gépipartól, az energiaipartól és a szállítóipartól, melyek aztán maguk is vásárolnak egymástól és az építőipartól, és így tovább. Mindezen hatások eredőjeként és az olimpia miatti többletkereslet hatására nő a bruttó és a nettó kibocsátás, és ebből becsülhető, hogy összességében mennyi többletjövedelem (többlet GDP) keletkezik.
A modell leírása mindössze egy 3,5 oldalas mellékletben szerepel, ami sajnos tele van hibával (a képletekben több helyen kimaradt egy x-vektor, a mátrixok méretét és a futóindexét ugyanazzal a betűvel jelölték, nem világos egyes változók jelentése stb.), ezért a módszer alkalmazásának pontos részleteit nem sikerült megismerni.
A számításokhoz a KSH által összeállított, 2010-es ÁKM mátrixot használták, ami valójában nem más, mint az akkor érvényesülő szektoriális kapcsolatok egyfajta utólagos, elszámolási összefüggése. Ám ha egy ilyen múltbeli, az egész gazdaságra vonatkozó, statikus összefüggést a jövőre vonatkoztatva alkalmazunk, súlyos elvi és gyakorlati hibalehetőségekkel kell számolnunk – különösen egy olyan egyedi, nagy volumenű beruházás esetében, mint az olimpia, ami várhatóan jelentősen megváltoztatja a szereplők viselkedését, és minden bizonnyal átrendezi a szektoriális kapcsolatokat. A tanulmány szerzői is leszögezik, hogy „az olimpia rendezéséhez egy olyan egyedülálló fejlesztési program végrehajtása szükséges, amely mind a hosszát tekintve, mind pedig kiterjedtségét, komplexitását figyelembe véve nem hasonlítható semmilyen más korábbi vagy jövőbeli beruházási projekthez”.
Ha túltesszük magunkat ezen a nem jelentéktelen tudományfilozófiai és módszertani problémán, akkor rögtön beleütközünk abba a technikai részletbe, hogy a tanulmány szerzői nem elégedtek meg egy egykörös futtatással, hanem amikor megkapták az olimpiai költések által generált többletjövedelmeket, akkor azokat a többletjövedelmeket ismét befektették, ami újabb többletjövedelmeket generált, és ezt összesen ötször megismételték. A 2984 milliárd forintos „bevétel” ennek az ötszörös újrabefektetésnek az összesített nettó többletjövedelme, amit hangsúlyozottan az olimpia projektre kívánnak elszámolni.
Ezzel az ötszörös körbepörgetéssel csak az a probléma, hogy a későbbi projektek hozamát nem lehet az eredeti projektre elszámolni, hiszen az definíciószerűen a későbbi befektetésekhez kapcsolódik. Képzeljük el, hogy vagyonkezelő tanácsadók vagyunk, és valakit rábeszéltünk, hogy fektessen 100 forintot egy értékpapírba, ami valami szerencsés véletlennek köszönhetően egy év múlva 120 forintot ér. Ezután megpróbáljuk elmagyarázni az ügyfelünknek, hogy az ő hozama valójában nem 20, hanem annál jóval több, hiszen hozzá kell számolni, hogy azt a 20 forintot most újra be tudja fektetni, és annak a hozamát megint, és megint a végtelenségig…Futólag azt is megemlítjük, hogy természetesen a sikerdíjunkat is a többszörös hozam alapján szeretnénk most azonnal elszámolni. Ügyfelünknek nem kell különösebben lángésznek lennie ahhoz, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogy semmi közünk hozzá, hogy mit csinál a pénzével a továbbiakban; egyúttal megkérjen, hogy most rögtön hagyjuk abba a porhintést. Komolyra fordítva a szót, ha az újrabefektetésekből származó többlethozamokat el lehetne számolni az eredeti befektetésre, akkor nagyjából minden összedőlne, amit a beruházásértékelésről az egyetemeken tanítanak.
De még csak nem is az ötszörös körbepörgetés a legjelentősebb elvi hiba, hanem az, hogy a modellszámítások során azt feltételezik, hogy az a pénz, amiből eredendően az olimpiai beruházásokat finanszírozzuk, sehonnan nem fog hiányozni – más szóval az olimpiai beruházás alternatívaköltsége egyáltalán nem jelenik meg az elemzésben. Mintha ajándékba kaptuk volna a kezdeti befektetett pénzt (a feltételezések szerint összesen 2229 milliárdot), és semmi másra nem használhatnánk föl, csak az olimpiára. Mintha nagy mennyiségű, olimpiára szóló Erzsébet-utalvánnyal rendelkeznénk, amit 2024-ig lehet felhasználni. Fel sem merül, hogy ha ezt a pénzt olimpia helyett inkább egy gigaméretű iskola-, kórház- és kultúrafejlesztésre költenénk, akkor annak nem lenne-e még sokkal nagyobb hozama.
Némi földhözragadt logikával azonban hamar belátható, hogy az olimpiai finanszírozás semmiképpen nem fog az égből az ölünkbe pottyanni, hanem egyértelműen a gazdaság más területeiről kell forrásokat átcsoportosítani (például a megvalósíthatósági tanulmány részletesen tárgyalja, hogy hogyan lehet az EU-s forrásokat átirányítani az olimpiai fejlesztésekre). Márpedig, ha az olimpia érdekében más területekről pénzt vonunk el, és azt nem hatékonyan költjük el (amire, lássuk be, azért van némi esély), akkor az olimpiának éppenséggel nem a gazdaságélénkítő, hanem sokkal inkább a gazdaságfékező tovagyűrűző hatásaival kell számolni. Azt valahogy még az utca embere is érzi, hogy az athéni olimpia esetében a szóban forgó tovagyűrűző hatások előjele inkább negatív, mintsem pozitív volt. Ez azonban egyáltalán nem akadályozta meg a PwC szakértőit abban, hogy egészen elképesztő nagyságú, mintegy 10 000 milliárd forintnyi pozitív gazdasági tovagyűrűző hatást számszerűsítsenek az athéni olimpia esetére is (lásd 15. fejezet, 45. táblázat).
Tekintettel mindezen aggályokra, úgy gondolom, hogy igazán jóindulatú vagyok, ha az olimpia tovagyűrűző gazdasági hatását összességében nullának tekintem, azaz feltételezem, hogy a pénz az olimpiai befektetésekben ugyanolyan jól hasznosul, mintha azt a gazdaság más területein költötték volna el.
Ennek fényében állítom tehát, hogy az olimpia várhatóan 12 000 milliárdba kerül, és körülbelül 1000 milliárd forint bevételt eredményez. Megjegyzem, hogy a PwC-tanulmány alapján nyilvánvaló, hogy a költségek több mint 99 százalékát az állam (vagy az OCOG, vagy az EU finanszírozza, ami ugyanaz a kassza), és a bevételek is az állami (vagy OCOG) költségvetésbe folynak be. Vagyis amikor összevetjük a várható költségeket és bevételeket, a kb. 11 000 milliárdos hiány az állami költségvetés hiánya, tehát a mi közös pénzünkről van szó. Ez a jelenlegi éves GDP-nek mintegy 30 százaléka.
Most már csak arról kell elgondolkodni, hogy megér-e 11 000 milliárdot az országimázs és a hazai pálya előnye – nettósítva persze a környezetrombolással, a korrupcióval és egyéb, eddig nem elemzett hatásokkal.
A szerző közgazdász.
