Abban a megtiszteltetésben volt részem 1999 és 2001 között, hogy egy nemzetközi szakértői csapat tagjaként részt vehettem a magyarországi diákhitelrendszer kialakításában. 2002-ben aggodalommal vegyes büszkeséggel mutattam be az akkor egyéves diákhitelrendszert ebben a lapban. (lásd: Tanulópénz, Magyar Narancs, 2002. augusztus 2.) Ugyanitt 2006-ban arról írtam, hogy az egészségesen fejlődő diákhitelrendszer mellett semmi szükség a kormány által kigondolt új intézményre, az ún. halasztott tandíjra. (lásd: Nem csak népszerűtlen, Magyar Narancs, 2006. június 9.) Kellemes meglepetés volt, hogy az ötlet nagyon gyorsan lekerült a napirendről. Most a 2019. júniustól 2022. februárig tartó időszaknak szentelek kiemelt figyelmet, amikor Magyar Péter volt a DHK vezérigazgatója. Nemrégiben ugyanis többször felmerült a gyanú (lásd például a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, azaz a Kehi 2021-es, de csak az Átlátszó által tavaly október 2-án nyilvánosságra hozott jelentését, illetve az erről szóló keretes anyagunkat), hogy Magyar Péter esetleg nem jól sáfárkodott a reá bízott vagyonnal.
A nosztalgiázáson és az általános közpolitikai tanulságok levonásán túl igazából az motivált az adatgyűjtésben és elemzésben, hogy megnyugtató választ találjak arra a sokunkat izgató kérdésre, hogy vajon miért emelkedett a Diákhitel 1 kamatlába 9,65 százalékra idén januárban, miközben a rövid állampapírhozamok jó ideje már sokkal alacsonyabb, 5–6 százalékos szinten mozognak.
Előrebocsátom, hogy megnyugtató választ nem találtam, inkább csak újabb nyugtalanító kérdéseket. Annak nincs nyoma a pénzügyi adatokban, hogy Magyar Péter rosszul gazdálkodott volna az erőforrásokkal, sőt az ő vezetői megbízatása alatt a hatékonysági mutatók kifejezetten kedvezően alakultak. Ugyanez azonban egyáltalán nem mondható az ő lemondását követő, elmúlt néhány évről.
A diákhitel kamatai
A közpolitikák sikerességét többnyire a három E betűs angol szó szempontjából értékelik: hatékonyság (effectiveness), méltányosság (equity) és eredményesség (efficiency). Bár ezek a szempontok nem függetlenek egymástól, most kizárólag a hatékonyságot vizsgálom meg közelebbről. A hatékonyság az erőforrások optimális felhasználását jelenti, amit sokféle mutatóval lehet értékelni. A diákhitelrendszer esetében a zéró profit működési elvből és a speciális kamatláb-mechanizmusból adódóan a hatékonyság legjobb mérőszáma a szabad felhasználású diákhitelek, az ún. Diákhitel 1 kamatlába, illetve annak összetevői.
A 2001-es bevezetést követően ez a kamatláb kalandos utat járt be. A kezdeti 9,5 százalékról felment majdnem 12-re, majd lecsökkent 1,99 százalékra, aztán ismét növekedésnek indult, és legutóbb elérte a 9,65 százalékot. Feltűnő, hogy a legalacsonyabb hitelkamatok időszaka szinte pontosan egybeesik Magyar Péter vezérigazgatói megbízatásával.
Az 1. ábra a diákhitel-kamatlábat és az aktuális referencia állampapírhozamot mutatja. Első ránézésre azt gondolhatjuk, hogy nincs itt semmi látnivaló, hiszen 2001 után fokozatosan csökkent az infláció, majd az utóbbi években megint emelkedett, és nagyjából ezt követte le a diákhitel kamata és a diszkontkincstárjegy hozama is, előbbi többnyire néhány százalékponttal meghaladva utóbbit. Úgy tűnhet, Magyar Péter csak jókor volt jó helyen (zölddel jelölve).
Érdemes azonban mélyebbre ásni, és alaposabban megvizsgálni a diákhitel-kamatláb mögötti folyamatokat. A diákhitelrendszer zéróprofit-elven működik, azaz hosszú távon nem halmozhat fel sem nyereséget, sem hiányt, ezt egy speciális kamatlábszámítási mechanizmus biztosítja. A diákhitelezésről szóló (I/2012) kormányrendelet rögzíti, hogy a zéróprofit-működést biztosító diákhitel-kamatláb három komponensből tevődik össze: 1) a forrásköltségből, a 2) a hitelkockázati prémiumból és 3) a működési prémiumból.
A kamatkomponensek ismeretében tehát fél évről fél évre objektíven meg lehet ítélni, hogy mennyire működik jól a diákhitelrendszer, azaz mennyire olcsón finanszírozza magát a DHK (forrásköltség), hogyan alakul az adósok nemfizetési kockázata (hitelkockázati prémium), és mennyire működik költséghatékonyan az adminisztráció (működési prémium).
Az egyes kamatkomponenseket minden fél évre kiszámítják egy aktuáriusi modell segítségével, az eredményt könyvvizsgálók is jóváhagyják. (Az aktuárius a kockázatok pénzügyi hatásait matematikai módszerekkel elemző szakember, például biztosítótársaságoknál – a szerk.) A meghirdetett diákhitel-kamatláb azonban nem feltétlenül egyezik meg a három kamatkomponens összegével. Az állam ugyanis időnként általános kamatkedvezménnyel is megtámogatja a diákhitelezést, például a 2001-es induláskor és legutóbb a kamatstop-rendelkezéssel. Az állami támogatásokat minden időszakban befizetik a DHK számlájára a költségvetésből. Az 1. ábra oszlopai tehát nem a zéróprofit-kamatlábat, hanem az ügyfelek által fizetendő „ügyleti” kamatlábat mutatják, ami bizonyos időszakokban állami támogatást is tartalmaz. Megjegyezzük, hogy Magyar Péter ideje alatt nem volt ilyen állami támogatás.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
