Csák Csongor

  • Csák Csongor

Csák Csongor cikkei

Új emberek az MFB élén: A nyugodt Erős

  • Csák Csongor
Lapzártánk idején úgy tudni, Medgyessy Péter kormánya Erős Jánost, a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) egykori vezérigazgatóját a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kormánybiztosává nevezi ki. A korábbi bankvezér értesüléseink szerint "középtávon" az MFB vezérigazgatói posztjának várományosa. A szakmában vegyes, a médiában kimondottan negatív megítélésű exbankár helyzetbe hozásának a híre meglehetősen nagy port vert föl a hazai bankvilágban. Jóval nagyobbat, mint a szintén az MFB-t felügyelő kormánybiztosi pozícióval felruházni kívánt, ám Erőssel ellentétben jelenleg is a bankárelit krémjéhez tartozó Zdeborsky György megjelenése.

Átalakulhat a köztévé: Ki nevez a végén?

  • Csák Csongor
Nem életbiztosítás egy hajdani pártkatona számára a közszolgálati televízió vezetése, különösen akkor, ha veteránként is számtalanszor adja bizonyságát lojalitásának. Ezzel együtt rutineljárással aligha állítható fel székéből a Magyar Televízió Rt.jelenlegi elnöke.

Expanzív Malév: Repülni fognak

  • Csák Csongor
Ha egy nemzeti légitársaság leányvállalatot alapít regionális feladatok lebonyolítására, abban még semmi rendkívüli nincs. Az viszont elgondolkodtató, ha az igen cudar anyagi helyzetben lévő társaság minderre rendkívüli sebességgel, napokkal a választások előtt vállalkozik.

Rendőrségi vizsgálat a Defend ellen: Túlvállalás

  • Csák Csongor
Rendőrségi vizsgálatot kezdeményezett a legfőbb ügyész annak kiderítésére, hogy folytat-e a személy- és vagyonvédelemről szóló törvénnyel ellentétes tevékenységet a Defend Security Kft. A Földi László egykori hírszerző nevével fémjelzett őrző-védő cég amúgy megállíthatatlannak tűnik: a Magyar Postával a múlt év végén kötött ötéves megállapodás révén a vállalat a pénzszállítás domináns szereplőjévé nőtte ki magát, és ha a terveiben szereplő OTP Bankot is sikerül becserkésznie (amellyel egyébként

Az álomalakító

  • Csák Csongor
Két héttel ezelőtti számunkban a rendszerváltásig kísértük végig az üzletember pályáját. Ám Demján nem tűnt el azóta sem - épp ellenkezőleg. Tehetségét 1990 után külföldön kamatoztatta; aztán 1995-ben visszatért, új, nagyszabású tervekkel aktatáskájában. És kétségtelen az is, hogy a Fidesz "hivatásos álmodói" keresve sem találhattak jobb megvalósítót Demjánnál. Aki, mint hírlik, a millenniumi városközpont megépítésével pályája csúcsára készül éppen, bár egyesek szerint a beruházás messze nem ígérkezik a legelőnyösebbnek. Demján tíz évvel ezelőtti, jókora hasznot hajtó külföldi kiruccanásánál pedig egész biztosan rosszabb üzlet.

Demján Sándor portréja - I. rész: A városalakító

  • Csák Csongor
Az idősebbeknek a Skála, a fiatalabbaknak a West End City Center ugrik be Demján Sándor nevének hallatán, aki egy gazdasági napilap olvasói szerint az elmúlt évtized legbefolyásosabb üzletembere. Tény, hogy a szocialista vállalkozóból a rendszerváltás utáni magyar "tőkésosztály" oszlopos tagjává avanzsált Demjánon az idő éppúgy nem fog, mint a rendszer- és a kormányváltások. A sokmilliárdos, a gazdaság szinte minden területére kiterjedő érdekeltségeket, második szülőfalujában pedig tekintélyes birtokot a magáénak tudó menedzser egyetlen dologba nem ártotta még bele magát: a politikába. Csak annyira, amennyire muszáj volt.

Fejezetek az MFB jelenkori történetéből - II. rész: Cégjáték a Duna mentén

  • Csák Csongor
"Amikor a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) értékesít, általában billeg a léc" - fogalmazott a Narancsnak egy, a bank ügyeiben kiigazodó, kilétét felfedni nem kívánó informátor. Az állami vagyon dobra verésének specialistája ugyanis az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. Közte és jogelődjei, valamint az MFB között szinte a kezdetektől sajátos munkamegosztás érvényesült (tegyük gyorsan hozzá, legtöbbször csak papíron): az értékesíthető vagyontárgyakat az ÁPV adja el, és nála maradnak a tartósan állami tulajdonban lévő cégek, részesedések is. Ami ebbe a két kategóriába nem tartozik bele, az lesz az MFB-é. Magyarán a "kezelésre" szoruló vagyonelemek, elvégre a banknál a megfelelő források és a szakértelem is rendelkezésre áll a reorganizációhoz. A gatyába rázott cégeket az MFB aztán visszapasszolja az ÁPV-nek, hogy az értékesítést a vagyonkezelő végezze el.

Medgyessy Péter cégügyei: Üzlet és politika

  • Csák Csongor
Akormányközeli média révén közkinccsé lett megállapodás megosztja a közvéleményt is: hivatásos és önjelölt jogászok serege kardoskodik amellett, hogy Medgyessy a Gresham-palota ügyében befolyással üzérkedett-e, esetleg passzív vesztegetéssel gyanúsítható (lásd Befolyással üzérkedés című keretes írásunkat), de nem kevesek szerint tanácsadó cége nevében eljárva csupán lobbizott a kerület szocialista önkormányzati képviselőinél.

Hétköznapi élelmiszer-adalékaink: Étvágygerjesztők

  • Csák Csongor
a gyerekből fakéreggel dúsított eperjoghurt és gyöngyzuzmóval tuningolt tészta segítségével kell embert faragni. S bár ettől a perctől fogva a műfüves focipálya és kedvenc sportitalunk színének feltűnő hasonlósága is szúrhatja a szemünket, a lecitinektől továbbra sem kell tartani. Arra viszont megéri odafigyelni, hogy milyen E-ket eszünk.

Vizsgálódások a Dunaferr körül: Kohózat

  • Csák Csongor
a legfőbb rákfenéje a vasműnek, amelynek felbontásával az állam valójában jót tett a társasággal. Az rt. a tavalyi 7,3 milliárd forintos adózás előtti eredmény után idén masszív veszteséget tervez, miközben egyre-másra röppennek fel a hírek eladósodottságáról, súlyosbodó likviditási gondjairól. Csak a rosszindulat munkál azokban, akik megjegyzik: a legjobban muzsikáló cégről is be lehet bizonyítani, hogy rosszul működik, vállalva persze annak a kockázatát, hogy valóban beüt a krach.

Kövess minket: