"Az állam sem teljesen reménytelen intézmény" (László Csaba, az MSZP pénzügyminiszter-jelöltje)

szerző
Csák Csongor
publikálva
2002/9. (02. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Három évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy sem a pénzügyminiszteri szék, sem a jegybankelnöki pozíció nem vonzza; ám ha a Dunába ugrás vagy az agyonlövetés között kell dönteni, akkor mégis a pénzügyminiszterséget választaná. A jelek szerint alaposan megfenyegethették.

Magyar Narancs: Három évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy sem a pénzügyminiszteri szék, sem a jegybankelnöki pozíció nem vonzza; ám ha a Dunába ugrás vagy az agyonlövetés között kell dönteni, akkor mégis a pénzügyminiszterséget választaná. A jelek szerint alaposan megfenyegethették.

A harmincas éveinek végét taposó László Csaba 1986-ban előadóként kezdett a Pénzügyminisztériumban (PM), ahonnan 1999-ben közigazgatási államtitkárként jött el. Miután a tárcánál négy-öt különböző területen is megfordult, amennyiben visszaköltözne a József nádor térre, nem csupán a főbejárat koordinátáival lenne tisztában.

László Csaba: Nem volt rá szükség. Az, hogy eltöltöttem tizenhárom évet a Pénzügyminisztériumban, ráadásul Medgyessy Péterrel elég sokáig, 1996 tavaszától a kormányváltásig együtt dolgoztam, talán érthetővé teszi, miért fogadtam el a szocialista párt kormányfőjelöltjének ajánlatát.

MN: Egy évet a mostani kormány pénzügyi államtitkáraként is lehúzott. Elárulja, hogy miért távozott hirtelen a PM-ből, ahová még pályakezdőként érkezett?

LCS: Teljesen békés, közös megegyezésen alapuló válás volt. Jóllehet nincs rejtélyes ok a háttérben, úgy érzem, utólag nem lenne elegáns kommentálni a távozásom körülményeit.

MN: Milyen az elfogadottsága az MSZP berkein belül?

LCS: Úgy érzem, a pénzügyminiszteri pozíció betöltéséhez szükséges támogatást mind szakmai, mind emberi értelemben magam mögött tudhatom. Az ember rengeteg dolgot mérlegel, amikor egy ilyen ajánlattal keresik meg. Arról Medgyessy Péter tudna mesélni, hogy milyen megfontolások alapján esett rám a választás, bár azt gondolom, a szakmai szempontok domináltak: elvégre amíg együtt dolgoztunk, volt ideje megismerni ebbéli képességeimet.

MN: A pénzügyi tárca vezetésekor viszont a szakmaiságot gyakran kőkemény politikai szempontok szorítják háttérbe.

LCS: Nincsenek illúzióim: a pénzügyminiszterség politikai poszt. Abban az értelemben viszont mégiscsak szakmai a feladat, hogy az alapvető gazdaságpolitikai arányok, az árfolyam-politika, az antiinflációs politika meghatározásánál kifejezetten közgazdasági szempontokat szabad és kell érvényesíteni hosszú távon. A költségvetési kiadások elosztásánál persze közbeszól a politika, hiszen az Országgyűlés dönti el, mennyi jut egészségügyre, honvédelemre vagy oktatásra. Ebben van szerepe a pénzügyminiszternek mint politikusnak. Amúgy amikor 1986-ban beléptem a PM-be, tudatában voltam annak, hogy nem ez a legnépszerűbb intézmény Magyarországon.

MN: Külföldi elemzésekre hivatkozva azt írja egy tanulmányában: "erős és centralizált költségvetési politika mellett nagyobb a kemény és takarékos költségvetési politikára való hajlam, ami hosszú távon a fenntartható gazdasági növekedés egyik alapvető feltétele".

LCS: Az elmúlt két-három év tapasztalata azt mutatja, hogy az idézett gondolatmenet itt és most is aktuális. Meglehetősen szétaprózottak manapság a költségvetés forrásai, nem lehet pontosan ismerni az államháztartási hiány mértékét. 1995 előtt csaknem három tucat, külön-külön és összességükben is átláthatatlanul gazdálkodó "kisköltségvetés" létezett Magyarországon - ezek voltak az elkülönített állami pénzalapok -, ezek számát 1999-ig kettőre sikerült csökkenteni. Az utóbbi két évben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), illetőleg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. kezdett "kisköltségvetésként" működni; és ez nem csekély mértékben hozzájárult ahhoz, hogy ha az Európai Unióban bevett módszertan szerint számoljuk az államháztartási hiányt, akkor az öt százalék körül lehet. Ez csaknem két százalékponttal magasabb a hivatalos, pénzforgalmi szemléletben kalkulált adatnál.

MN: Elidőzve a költségvetésen kívüli eszközöknél - amelyek az államháztartási törvény 1995-ös módosítása óta elvileg beleszámítanak a hiányba -, hogyan képzeli az MFB átalakítását? Hiszen a bankról közben törvény is született, amely pont azt jelezte az MFB-nek, hogy szabad a tánc.

LCS: A fejlesztési banknak az Európai Unióhoz történő felzárkózási periódusban is fontos feladatai lennének: részben az uniós pénzek, részben az ezekhez társuló költségvetési források koordinálásában. Elhűlve tapasztaltam, amint törvénynyel szentesítik, hogy egy bank lazább szabályok mellett működhet, mint a normál kereskedelmi hitelintézetek. A bankszakma a kockázatkezelésről szól, függetlenül attól, hogy magán- vagy állami intézményről van szó. A lazára engedett gyeplő sem a piac, sem az MFB számára nem túl jó üzenet, elvégre ezzel a bank mintegy felhatalmazást kapott arra, hogy kevésbé óvatos finanszírozási politikát folytasson. A törvény újragondolását megelőzheti az eltérített MFB "visszaterelése" eredeti pályájára. Jelenleg például privatizációs tranzakciókat bonyolítanak le a bankon keresztül, mivel a rá vonatkozó szabályozás kevésbé átlátható, mint az ÁPV Rt.-é. Emellett olyan befektetésekbe vágnak bele, amelyek nem pusztán a fejlesztési banktól, hanem az állami intézményektől is idegenek, legyen szó biztonsági cégben történő részesedésszerzésről vagy sportklubok támogatásáról.

MN: A Világbank államháztartási reformról szóló, 1998 őszén megjelent kötetének egyik tanulmányában olyasmit ír, hogy azokat az áldozatokat, amelyeket a magyar társadalom a gazdasági stabilizáció érdekében hozott, kár lenne hiábavalóvá tenni a költségvetési politika fellazításával. Lejátszódott-e azóta ez a jelenség?

LCS: Az említett mondat az orosz válság idején íródott le, és a költségvetés felpuhulásának veszélyére vonatkozott, éppen ezért minden időben megállja a helyét. A jelenlegi kabinet által tavaly végrehajtott gazdaságpolitikai irányváltás tényleges következményeit azonban még nem lehet látni.

MN: A hivatalos adatnál magasabb, az uniós metodika alapján öt százalék körülire taksált államháztartási deficit intő jel; ezen kívül mire gondol?

LCS: Osztom a közgazdászkörökben kialakult azon véleményt, hogy bár 1999-ben és 2000-ben a szlogenek változtak, ebben az időszakban az előző koalíciós kormány gazdaságpolitikája folytatódott. Ez még részben 2001-re is igaz, ám ekkor egy jól látható váltás történt: ennek lényege nem a módszertanban, hanem a nagyságrendekben rejlik. Mert lehet, hogy az MFB-nél vagy az ÁPV Rt.-nél 1994 és 1998 között is akadtak a költségvetési kiadásokat helyettesítő kiadási tételek, ám ezek nagyságrendje nem volt érdeklődésre számot tartó. Az elmúlt két évben ellenben a kormány - a korábbiakban soha nem látott mértékben kihasználva törvényes lehetőségeit - jóval nagyobb állami feladatokat testált az MFB-re és az ÁPV Rt.-re. Ennek egyszerű az oka: az államháztartás túlságosan zárt, átlátható szabályok szerint működik, a döntési mechanizmusok rögzítettek, nem túl képlékenyek, magyarán nem könnyű "elintézni" bármit. Ezért a kormány a könnyebb ellenállás irányába ment el, élve az MFB-re, illetve az ÁPV Rt.-re érvényes, kevésbé átlátható és rugalmasabb szabályozás adta lehetőségekkel. Persze nem is volt mindig szükség arra, hogy kilépjenek a költségvetésből.

MN: Említene konkrét példát?

LCS: A tavalyi zárszámadáskor a kabinet néhány tízmilliárd forinttal megemelte az általános tartalékot a többletbevételek terhére. Majd egészen váratlanul kiderült egy-két héten belül, hogy szinte minden minisztériumnak egyszerre támadt - idézem az államháztartási tövényt (áht) - "előre nem valószínűsíthető, nem tervezhető kiadása" vagy "elháríthatatlan ok miatt elmaradó" bevételei, ezért több pénzre van szükségük. Ez lehet, hogy a kormány szerint nem tételes törvénysértés, de nyilvánvalóan homlokegyenest ellentétes az áht-vel, miután az általános tartalék nem erre szolgál.

MN: Ha jól veszem ki a szavaiból, a játéktér határainak kitágulása többek között az 1995-ös áht számlájára írható. Ezek szerint ez, illetve a számos kiskaput tartalmazó egyéb jogszabályok a ludasak a dologban?

LCS: Amikor ezek a törvények megszülettek, változtak, az alkotókban - néhány jogszabálynál magamat is beleértve - fel sem merült annak a lehetősége, hogy ezeket ilyen mértékben lehet kiforgatni. Hogy ez megtörténhetett, az például az áht gyengeségeit jelzi, amelyeket ki kell küszöbölni. De említhetném a kétéves költségvetést: legvadabb álmainkban sem jutott eszünkbe 1991-ben, hogy amennyiben beleírjuk az áht-ba, hogy évente kell költségvetést készíteni, de nem vesszük bele, hogy kétéveset nem szabad csinálni, akkor majd jön valaki, és előáll egy kétévessel. Tragédia persze nem történt, leszámítva azt, hogy az idei büdzsé számai 2000 nyarán készültek, ami több tíz milliárdos elmozdulásokat eredményezhet, mindkét irányban. Adott esetben a jogszabályi előírások sem jelentenek feltétlenül korlátot. Amikor 2000 decemberében a kormány közel százmilliárd forintot helyezett el egy letéti számlán, nem az áht-ban volt a hiba. Az Állami Számvevőszék a jelentésében meg is állapította, hogy ez az ügylet kimondottan ellentétes volt a jogszabállyal.

MN: A pénzügyi tárca várományosaként nem tartja aggályosnak a miniszterelnök-jelölt programjában foglaltakat? Arra gondolok, hogy az ígéretek teljesítése - egyebek mellett az árfolyamnyereség eltörlése, a minimálbér adóztatásának megszüntetése, a jövedelemadó-kulcsok csökkentése, a tételes egészségügyi hozzájárulás megszüntetése - durva becslések szerint is százmilliárdos nagyságrendű bevételekkel csapolja meg a büdzsét, igaz, több évre elosztva.

LCS: Mielőtt elvállaltam a felkérést, volt alkalmam pontosan felmérni a szocialista miniszterelnök-jelölt programját. Ebben a tervezett kiadások mellett szerepelnek azok a megtakarítási lehetőségek az államháztartásban, amelyek a ráfordításokra részben fedezetet nyújthatnak. Készültek továbbá elemzések, amelyek a gazdasági növekedés potenciális forrásait számszerűsítik, szembeállítva ezeket az ígéretekkel. Egyelőre nem hallottam olyat, ami miatt aggódnom kellene. Fontosabb, hogy a program a választók számára is világossá váljon, hiszen így megalapozottabb döntést lehet tőlük várni áprilisban.

MN: Mit ért pontosan az alatt, hogy a magyar állam leépítésében még mindig vannak tartalékok?

LCS: Korábbi pénzügyminisztériumi ténykedésem során is nagy hangsúlyt fektettem az üzemgazdasági szintű hatékonyságra, a konkrét folyamatok optimalizálására. Annak kisakkozása, hogy mennyi lehet a hiány, a kiadásokból melyik szakterület mekkora összeggel részesedik, csak egyik vetülete a tárcák munkájának. Azt sem szabad elfelejteni, hogy az adófizetők pénzével gazdálkodunk, így a működésünket úgy kell racionalizálni, hogy közben javítunk szolgáltatásaink színvonalán. Ezzel tompítani lehet az állampolgárok kiszolgáltatottsági érzését, ami a bürokratikus intézményrendszerrel kapcsolatba lépve egyelőre szinte törvényszerűen alakul ki többségünkben. A privát szektorban, ahová 1999-ben a tárcától távoztam, többször is tapasztaltam: nem lehetetlenség egy folyamatot az elejétől a végéig nyomon követni, megnézni, hogyan tehető valami hatékonyabbá, olcsóbbá, miközben emeljük a szolgáltatás színvonalát.

MN: E magatartásmódot a bankoknál a piaci verseny szükségszerűvé teszi. De hitelintézetből negyven működik ma Magyarországon, Pénzügyminisztériumból viszont csak egy.

LCS: Nem tartom lehetetlennek, hogy bizonyos folyamatokon változtassunk az állami intézményekben. Tévedés azt hinni, hogy az állami szféra arra ítéltetett, hogy mindenki elégedetlen legyen vele. Persze itt nincs meg az a motiváció, ami a piaci versenyben, vagyis a hatékonyság javításának kényszerítő ereje, ám ezt a szerepet az átláthatóság veheti át. Az internet például nagy segítséget nyújthat ebben: például a hálón keresztül követni lehessen, hogy mire költik a pénzt, milyen szolgáltatásokat nyújtanak. A motiváció tehát más, mint a magánszférában, de a működési mechanizmusok rengeteg hasonlóságot mutatnak, ami fölött könnyelműség szemet hunyni. Első hallásra talán hihetetlen, de én azt hiszem, hogy az állam sem teljesen reménytelen intézmény.

Csák Csongor

Életút

A debreceni értelmiségi családból érkező László Csaba a fővárosi közgazdaság-tudományi egyetem agrár szakán szerzett diplomát. Később ugyanitt a pénzügy szakon szerzett egyetemi doktori címet. Okleveles könyvvizsgáló. A Pénzügyminisztérium mezőgazdasági és élelmiszer-gazdasági főosztályán kezdte pályáját, előadóként. Hamarosan a Költségvetési Reformbizottság Titkárságának osztályvezetője lett, majd az Államháztartási Reform Titkárságán töltött be hasonló funkciót. Egy féléves tokiói ösztöndíjat követően a külgazdasági főosztályt is kipróbálta, ahol főosztályvezető-helyettes lett. Az előző kormány idején államtitkár-helyettes, a választások után pedig közigazgatási államtitkár, 1999 júniusáig. A főleg alternatív zenéket (Portishead, Dead Can Dance, Radiohead, Anima Sound System, Kispál, Korai Öröm stb.) hallgató, kétgyermekes családapa idén február 18-áig a K&H Bank vezérigazgató-helyettese volt.

szerző
Csák Csongor
publikálva
2002/9. (02. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Terjeszkedik a magántőke
Jó üzlet az egészségügy
Uniós határvédelmi tervek
A kapukulcs őrzői
Interjúk
Somlyódy László, Mathias Énard
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra