Fejlesztve menekül
Ehhez az ideális állapothoz képest az MFB (illetve a csoportba tartozó néhány leányvállalat) gyakran ad el ezt-azt, és nem mindig a piacon. Ezt egyszerűbben megteheti, mint az ÁPV; utóbbi ugyanis beszámol az Országgyűlésnek, de valamennyire megköti a kezét a privatizációs törvény is, amely pályáztatást ír elő. Noha előfordult már, hogy az MFB pályázatot hirdetett az általa kezelt vagyontárgyakra (erre egyébként semmi sem kötelezi), a sikamlós értékesítési ügyek általában a banktitok leple alatt üttetnek nyélbe.
Friss példa erre a Diósgyőri Gépgyár üzemeinek értékesítése, amelyeket az MFB-leány Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt. adott el nem nyilvános áron meg nem nevezett vevőnek. Az ügyletről annyi azért kiszivárgott: amellett, hogy a vásárló halasztott fizetési konstrukcióval törleszthet, még a borravalót is ő teheti zsebre - de legalábbis mentesül a tulajdonosváltással járó karcsúsító program terheitől, miután a mintegy másfél száz fős leépítés költségeit a gavallér eladó magára vállalta (azt követően, hogy több mint egymilliárd forintot feccölt a gépgyárba).
A diósgyőri reorganizációba egyébként az előző kormány fejlesztési banki garnitúrájának is beletörött a bicskája, éppúgy, mint a nagy hírű Zsolnay talpraállítására tett próbálkozásokba. A nemzeti értékként számon tartott porcelántárgyakat előállító pécsi gyár 1995 elejétől van MFB-tulajdonban, és bár azóta rengeteg vezérigazgatóval és többféle vagyonkezelői konstrukcióval is próbálkoztak, a gyár csak nem akar elmozdulni a gödör fenekéről. Ebben korábban szerepet játszhatott, hogy a reorganizációs elképzelések rendre megfeneklettek. Az 1996-ban a vagyonkezeléssel megbízott MBV például a porcelángyár kivitelére alapozva képzelte el a virágos jövőt, jóllehet az export akkoriban a forgalom tíz százalékát sem érte el. Kapitálisabb hibának tűnik az MBV ama döntése, amelynek értelmében - az elfogadott gyakorlattól eltérőn - fix összegű szerződést kötött egy termelékenységi tanácsadó céggel a Zsolnay teljesítményének javítására. A sikerdíjas megoldással ellentétben így annak dacára is fizetnie kellett, hogy a tanácsok nem hozták meg a várt eredményt.
Az exportorientáció jegyében cégalapításokkal fűszerezett pénzügyi tranzakció-sorozat zajlott, amelynek eredménye egy Bécsben megnyílt, utóbb egy különös bérleti konstrukcióról elhíresült márkaüzlet volt. A HVG birtokába jutott dokumentumok szerint az MFB közel tízmillió schillinget fizetett ki - átutalás helyett készpénzben - lelépési díjként az előző bérlőnek, majd ezt 2,5 millió schillinggel fejelte meg az üzlethelyiséget becserkésző ügynökségnek. Igaz, akkoriban még nem biztos, hogy tisztában volt azzal: néhány százmillió forintot bukik a bécsi kalandon.
Álmokfutás
Az 1998-as választásokat követően megtisztított MFB új elképzeléssel látott hozzá a Zsolnay-gyár helyrepofozásához. Az osztrák szálat boltostul-cégestül elvarrták, a vagyonkezelést az MBV-től egy szintén MFB-s cég, a Proxy Kft. vette át. Ezzel együtt a gyár veszteségei az egekbe szöktek, sok százmillió forintra rúgtak, ami újabb reorganizációs terv kidolgozására késztette az MFB-t. Ennek alapján a gyárat két részre osztották: a hagyományos termékeket előállító Zsolnay Porcelán Manufaktúra Rt.-re, illetőleg a porcelánszigetelőket gyártó Pécsi Porcelángyár Rt.-re. A többnyire műemléki védettséget élvező Zsolnay-ingatlanok hasznosítására külön céget alapítottak Zsolnay Örökség Kht. néven. Úgy tűnik azonban, hogy a másfél milliárdos program is kevésnek bizonyult az üdvösséghez: egy évvel ezelőtt - nem először - útilaput kötöttek a porcelánmanufaktúra vezetésének talpára, a hivatalos álláspont szerint a lassúnak ítélt reorganizáció felgyorsítása végett.
A sajtóban ezzel szemben olyan hírek kaptak szárnyra, hogy az MFB "összeesküvést" sejtett a menedzsment és a gyár alapítójának, Zsolnay Vilmosnak a leszármazottai között, lévén, hogy az utóbbiak jó ideje szeretnék visszakapni jogosnak vélt tulajdonukat (bár a Zsolnay-gyár ellen jogtalan névhasználat címén benyújtott keresetet a Legfelsőbb Bíróság elutasította). A bank viszont olyannyira ragaszkodik szerzeményéhez, hogy a meg nem erősített hírek szerint félmilliárd forintos vételi ajánlatot tevő Zsolnay családot válaszra sem méltatta.
Szintén szívügye az MFB-nek a legkiterjedtebb zálogfiók-hálózattal rendelkező Bizományi Kereskedőház és Záloghitel (BÁV) Rt., amelyet a bank nem mindennapi körülmények között "államosított viszsza" az Arago Befektetési Holding Rt.-től. A kárpótlásijegy-hasznosító cégből többmilliárdos portfóliót birtokló befektetési társasággá vált Arago apránként tett szert többségi tulajdonra a záloghitelpiac felét kézben tartó BÁV-ban, amelyre az MFB-nek is fájt a foga. Habár Leisztinger Tamás, az Arago akkori elnöke egy HVG-interjúban a tranzakció lényegét akképp foglalta össze, hogy "mi üzletet szimatolva aprómunkával összevásároltunk a papírokból annyit, hogy részesedésünk meghatározó legyen. Azután jelentkezett egy vevő, akinek több pénzt ért meg az egy kézben levő pakett, mint amennyibe nekünk került", a tulajdonosváltás nem teljesen piackonform módon zajlott.
Az Arago 3,2 milliárd forintra taksálta részesedését, ám az üzlet végül 2,5 milliárdért köttetett meg olyan körülmények között, amelyeket a legjobban a Leisztinger lemondása után megbízott Arago-vezérigazgató akkori szavai illusztrálnak. Szerinte cégét egyetlen dolog vezérelte, jelesül az, hogy megállapodjon az MFB-vel. Erre 1999 márciusában került sor, alig negyedévvel azután, hogy az Arago-csoport iránt hirtelen felfokozott érdeklődést mutatott az adóhatóság, ami a cégekre zúdított revíziókban realizálódott.
A BÁV gyorsan és jól beilleszkedett a bank gyűjteményébe. A társaság tavalyi közgyűlésén a kisrészvényesek már a megduplázódó reklám- és biztonsági kiadások miatt zúgolódtak, mivel úgy vélték, ezek állnak a romló eredmény hátterében. A menedzsmenten számon kérték a Földi László-féle Defend Security Kft.-nek a korábbiaknál jóval költségesebb megbízását, és megkérdőjelezték, hogy a cég reklámjai valóban csak a kizárólag igénybe vett Mahir Cityposter Kft. hirdetési felületein, illetve a Napi Magyarország (a későbbi Magyar Nemzet) hasábjain találnak célba. Az MFB az észrevételezés lehetőségétől is megfosztotta a kisbefektetőket azzal, hogy a BÁV tőzsdei kivonulásáról döntött.
A fenti esetek, valamint az MFB "nagyobb fogásai" (ezekről lásd múlt heti írásunkat A bank, amely igazán közel áll címmel) abban a tekintetben hasonlóak, hogy a tét minden esetben az adófizetők pénze, a legfontosabb játékszabály pedig a nyilvánosság kizárása. Az utóbbi motívum teszi egyébként roppant cinikussá a bankról szóló törvényjavaslat eredeti verzióját is, amely állítólag úgy kezdődött: az MFB a közjó érdekében működik.
Felbecsülni is képtelenség, hogy a fejlesztési banknak nevezett valami befektetési ámokfutása mibe kerül az adófizető polgároknak. A Nemzetközi Valutaalap szakértői szerint azok az ügyletek, amelyeket a kormány kiemel a költségvetésből, ám eredményük végül is a büdzsében csapódik le, ebben az évben akár 0,3 százalékponttal is megemelhetik az államháztartás bruttó hazai termékre (GDP) vetített hiányát. Ez pedig nem kevés: a GDP-arányos deficit tavalyi, 3,7 százalékos értékét véve alapul, 40-50 milliárd forintos extrakiadásnak felel meg.
Csák Csongor
