Felcsuti Péter

  • Felcsuti Péter

Felcsuti Péter cikkei

Védhető-e a haza piaci alapon?

A kötelező sorkatonai szolgálat eltörlése ezt a fontos közös feladatot alapvetően a piacra bízta. A 2008-as válság, a bankmentések és az ezek nyomán világszerte támadt felháborodás tanulsága viszont, hogy a profitszempontok primátusának hangsúlyozása nem tartható a demokratikus társadalmakban.

Az euró túléli a válságot

Matolcsy miniszter szakmai és személyes hitelét jólneveltségem okán nem minősíteném; a magyar jegybank mögött pedig egy ezer sebből vérző gazdaság áll, így aztán ha ez a jegybank próbál(na) bármennyire is jelentős volumenben állampapírt vásárolni, szinte biztos, hogy a dolognak nem lenne jó vége.

Ami hátborzongató

Úgy tűnik, a diákok megfutamodásra kényszerítették a kormányfőt. A témáért felelős miniszter és államtitkára meg mint két Duracell nyuszi, egyetlen pillanatnyi megingás nélkül immáron az új irányba menetel, rendíthetetlenül.

Búcsú a jogállamtól

A mostani kormányban sok a jogász, ideértve magát a kormányfőt is. Nem lehet kétséges, hogy egyetemi éveik alatt tanulták a jogállamiság lényegét. De ez nem jelent sokat, legfeljebb csak annyit, hogy rafináltabban bujkálnak a paragrafusok között. Ügyes, mondhatnánk a viccbeli Kohn bácsival.

Kövess minket: